Légiósok: Gyurcsó Ádám kapásgóllal jelezte, jó formában van!

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 09:31
null
Gyurcsó látványos góllal tért vissza (Fotó: AFP)
Látványos mozdulattal tért vissza a minap Gyurcsó Ádám az AEK Larnaca csapatába: a támadó a listavezető APOEL ellen szép kapásgóllal szerezte meg a vezetést, a végeredmény 2–2 lett.

„Nagyon remélem, a január vége óta tartó kálvária véget ért ezzel a góllal – mondta lapunknak a 20-szoros válogatott. – Akkor, éppen az APOEL elleni meccs első félidejének végén cserét kértem, a combhajlítóm fájt nagyon, de kiderült, begyulladt az Achilles-inam, az okozza a problémát. Sorban jöttek a mérkőzések, és mert szakadásról szerencsére nem volt szó, váltogatva a ritmust három napig pihentem, három napig edzettem, de végül játszani nem tudtam, meg kellett állnom. A Konferencialigában a West Ham United volt az ellenfelünk, de azt a két mérkőzést is ki kellett hagynom.”

A leletek alapján a sztárfutballistákat gyógyító finn professzor, Lasse Lempainen hat-nyolc hetes kihagyást prognosztizált, és nem is tévedett. A legutóbbi kapásgól pedig azért volt különösen fontos, mert a ciprusi bajnokság rájátszásában az APOEL 62 pontos, az Arisz 60, az AEK 58 pontot gyűjtött, vagyis hét körrel a vége előtt bárki bajnok lehet.

„Rengeteget edzettem azért, hogy visszatérhessek. A válogatott vezető fizioterapeutája, Halmai Tamás küldött nekem részletes programot, hogyan terhelhetem a lábam; ezt nagyon pontosan betartottam, és hiszem, az APOEL elleni gólomat annak köszönhetem, hogy ilyen sok munkát elvégeztem a mielőbb gyógyulásom érdekében. Egyre jobban éreztem magam az edzéseken – az adatok is ezt mutatták –, és ha még érzem is, hogy nem tökéletes a lábam, végre visszatérhettem a csapatba. Jegelés, lézeres és mágneses kezelés, ami csak létezik, bevetjük a gyógyulásomért, de jövök ki a sérülésből, ebben bizonyos vagyok.”

Az AEK korábban vezette a tabellát, de a sérülések, és a nemzetközi kupa okozta kettős terhelés miatt több pontot vesztett a csapat, így ketten is megelőzték.

„Korábban a Vidiben vagy a válogatottban is nagyon szerettem Nikolics Nemanjával együtt játszani – mondta a télen igazolt korábbi gólkirályról, válogatott támadóról Gyurcsó Ádám. – Örültem, hogy Niko hozzánk jött, jó lenne egyszerre a pályán lenni! Akkor fájdult meg a lábam, amikor ideérkezett, az APOEL elleni bajnokin pedig már lejöttem, amikor őt becserélték. Szóval, egy időben még nem voltunk a pályán. De ennek is eljön az ideje, és remélem, mindketten gólokkal és jó játékkal tudjuk segíteni a csapatunkat. Nagyon szeretnénk megszerezni a bajnoki címet!”

CIPRUS
1. osztály
AEK Larnaca–APOEL Nicosia 2–2
AEK Larnaca: Gyurcsó Ádám kezdőként 70 percet játszott, gólt szerzett; Nikolics Nemanja a 81. percben állt be csereként, sárga lapot kapott

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik