Edzősors: Gálhidi György Puskás Ferencék nyomába lépne Egyiptomban

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2022.07.11. 07:43
null
Gálhidi György visszatérhet korábbi állomáshelyére – igaz, a klubot már nem al-Aszjutinak, hanem La Vienának hívják (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)
Gálhidi György a sors ajándékának tekinti, hogy újra Egyiptomban dolgozhat, ráadásul annál a csapatnál, amelynél nyolc évvel ezelőtt nagy bravúrt ért el.

 

Nyolc év után visszatér Gálhidi György Egyiptomba. Hogy a 2013–2014-es idényben az al-Aszjuti élén állt, a 2022–2023-as bajnokságban pedig a La Vienát irányíthatja, ne tévesszen meg senkit: a két név egy csapatot takar.

„Az évek során más lett a klub neve, de a tulajdonos ugyanaz maradt – újságolta a 68 esztendős szakember. – A kapcsolatunk azóta sem szakadt meg, hogy nyolc éve elköszöntünk egymástól, amikor nemrég felvetődött, hogy újra leülhetek az al-Aszjuti, bocsánat, a La Viena kispadjára, örömmel mondtam igent. A névváltozásra van logikus magyarázat: a tulajdonos mintegy huszonöt éve Bécsben él. Ami pedig engem illet: az igazság az, hogy az elmúlt három-négy év nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, noha Kazincbarcikán, Nyíregyházán és legutóbb Dunaharasztiban is értem el részsikereket, az összkép nem volt szép. A Pest megyei bajnokság első osztályában a Dunaharasztival a tavaszi tizenöt meccsből tizenhármat megnyertünk, ám ez is csak a második helyre volt elegendő, nem vívhattunk osztályozót az NB III-ba jutásért, amit kudarcként éltem meg. Többet reméltem, sajnálom, hogy nem jött össze.”

Összejött viszont az egyiptomi szerződés, Gálhidi György el is utazott a hétvégén. Új otthona a Kairótól nyolcvan kilométerre felépített bázison van, ahol egy hotel mellett három pálya található.

„Nagy ajándék a sorstól, hogy még egy esélyt kapok külföldön, igyekszem élni vele – mondta a korábban Kuvaitban, Kínában és Vietnámban is eredményesen dolgozó tréner. – Nyolc éve bravúrt vittünk véghez, feljutottunk az első osztályba, más lapra tartozik, hogy a folytatásban már nem én vezethettem a csapatot. Hogy miért? Maradjunk annyiban, a tulajdonos rossz súgókra hallgatott. Amikor szóba került a visszatérés lehetősége, azzal kezdte, mennyire bánja az akkor történteket. Én már rég fátylat borítottam a múltra, bár azt a mai napig sajnálom, hogy nekem nem adatott meg, hogy az egyiptomi élvonalban edzősködve Puskás Ferenc, Hidegkuti Nándor és Bicskei Bertalan nyomába lépjek. Talán majd jövőre! A La Viena ugyanis most került fel a harmadik ligából a másodikba, a cél az, hogy egy év múlva már az élvonalbeli mezőny tagja legyen. A másodosztályban három csoport van, mindegyikből a legjobb jut fel – a feladat nehéz, de nem lehetetlen.”

Kiváltképp úgy, hogy Gálhidi György munkáját magyar edző is segíti, csakúgy, mint nyolc esztendeje.

„Akkor jó barátomra, Huszák Gézára támaszkodhattam, most pedig Szabó Andrásra, aki remek erőnléti szakember – árulta el a vezetőedző. – Jóllehet, ezúttal nem tart velem Egyiptomba, a modern technikának, a monitoring rendszernek köszönhetően Magyarországról segít nekem. Minden adatot megkap, mindent elemez, az ő észrevételei, tanácsai is rendkívül hasznosak lesznek. Szükség is lesz arra, hogy folyamatosan nyomon kövesse a játékosok állapotát, mert a bajnokság csak októberben kezdődik, így három hónapos felkészülés elé nézünk. Évtizedek óta benne vagyok a szakmában, de ilyen hosszú alapozást még nem kellett megterveznem. Sebaj, ezt is megoldjuk! Elszántan kelek útra, abban bízva, hogy a történelem ismétli önmagát.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik