Malajzia: meg akarják tartani a magyar légióst

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.12. 11:08
Robert Albers, a malajziai Sarawak holland vezetőedzője kedden egyértelművé tette, hogy a következő bajnoki szezonban is számít a csapat magyar labdarúgójára, Gyepes Gáborra.

Albers a malajziai bajnokság legjobb külföldi védői közé sorolja Gyepest, és az együttes akkor lesz jövőre még jobb, ha ő marad, továbbá sikerül mellé az ideinél jobb légiósokat szerződtetni – írja a New Sarawak Tribune.

Természetesen a tréner épít a magyar hátvédre a Malajziai Kupában is, amely – 16 csapat részvételével – a héten csoportkörrel kezdődik, majd októberben jön a negyeddöntő, míg a finálét november 8-án játsszák.

A Sarawak a júniusban véget ért bajnokságban a 12 csapatos mezőny hetedik helyén zárt.

Gyepes a Nemzeti Sport Online-nak a nyáron elmondta: az idény végeztével is szívesen maradna Malajziában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik