Végleg dél-amerikai kezekben a Rimet-kupa

Magyarország válogatottja az 1969. december 3-ai marseille-i csapás nyomán (1:4 a csehszlovákok ellen) először hasalt el a világbajnoki selejtezőkben. Bár 1930-ban és húsz évvel később, Brazíliában sem volt ott a sportág csúcseseményén, azoktól nem azért maradt távol, mert elbukta a kvalifikációt, hanem azért, mert eleve nem is akart részt venni rajtuk.

Míg idehaza vészharangokat kongattak, illetve néhány „illetékes" máris levonta a konzekvenciát (Népszava: „A magyar labdarúgás feltétlen átszervezésre szorul!"; Mészöly Kálmán: „A mi időnk lejárt"), Brazíliában örömtüzeket gyújtottak az Azték Stadionban rendezett finálét követően.

Az ok: 1970. június 21-én végleg brazil kezekbe került a 3800 gramm tömegű Jules Rimet-kupa (amelyet aztán 1983-ban elloptak a brazil szövetség vitrinjéből...), ugyanis a selecao brasileira harmadszor is megnyerte azt. Az aranysárga-kékek szenzációs futballal rukkoltak ki Mexikóban, futballjuk nyomaiban sem emlékeztetett a négy évvel korábbi gyengécske focijukra. Alkalmasint azért nem, mert megváltozott a csapat összetétele – olyan klasszisok váltották a Djalma Santos-, Garrincha-féle kiöregedett generációt, mint az új csapatkapitány, Carlos Alberto, vagy Everaldo, Clodoaldo és Rivellino – no és a kapitány személye is.

Miközben ott volt még a keretben az 1966-os világbajnokságon már látott Gérson, Jairzinho és Tostao, továbbá természetesen a Fekete Gyöngyszem, azaz Pelé is. Pelé, aki régi fényében tündökölt a vb-n – nem utolsósorban azért, mert ezúttal megúszta sérülés nélkül. Hat meccsen négy gólt rámolt be az ellenfelek hálójába, nála eredményesebb csak a mind a hat mérkőzésén beköszönő, összesen hét találatot jegyző Jairzinho volt minden idők egyik, ha nem a legjobb csapatából.

Csehszlovákia, a címvédő Anglia, Románia, majd az egyenes kieséses szakaszban Peru, Uruguay és végezetül Olaszország sem tudott pontot elvenni a braziloktól. Pelé – 1958 és 1962 után – harmadik világbajnoki címét gyűjtötte be (világcsúcs!), sőt övé lett a kitüntető torna játékosa titulus is.

Mário Zagallo is „triplázott": 1958-ban és 1962-ben még játékosként, 1970-ben pedig már mint szövetségi kapitány ért fel a csúcsra.

A torna amúgy a nagy újítások tornájaként vonult be a futballtörténelembe. Először lehetett cserélni világbajnoki mérkőzésen, a játékvezetők pedig első ízben fegyelmezhettek a sárga és piros lapok felmutatásával (addig csak „könyveltek"). Az első vb-cserét a szovjetek hajtották végre: Viktor Szerebrjanyikovot Anatolij Puzacs váltotta a nyitó összecsapás, a Mexikó–Szovjetunió meccs 46. percében. Ami pediglen a vb fegyelmi egyenlegét illeti: a sárga kártya 33-szor, a piros viszont egyszer sem villant a bírók kezében.