Peléék nyomában a spanyolok és a hollandok

2010 (HÁZIGAZDA: DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁG)

A 2010-es világbajnoki selejtezők előtt talán kevesen gondolták, hogy lesz olyan csapat, amely százszázalékos teljesítménnyel kvalifikálja magát a nyári seregszemlére. Ennek ellenére két európai együttesnek sikerült ez a bravúr.

Elsőként a spanyol válogatottat illik kiemelni, és nemcsak azért, mert a regnáló Európa-bajnokról írunk, hanem mert Vicente del Bosque együttese – Hollandiával ellentétben – tíz mérkőzésen nem veszített pontot. Az európai 5-ös selejtezőcsoportban a hispánok 11 egységgel előzték meg a második Bosznia-Hercegovinát. Nem is meglepő, hogy a Dél-Afrikában is az egyik legnagyobb esélyesnek számító válogatottnál 2012-ig meghosszabbították a szakember szerződését.

A másik százszázalékos csapat, Hollandia teljesítményét sem lehet megkérdőjelezni, bár meg kell jegyezni, hogy az oranjének – mivel eggyel kevesebb válogatott volt a csoportjában – „mindössze" nyolc találkozót kellett megnyernie a makulátlan mérleg megtartásához.

Mindenesetre nagy kérdés, hogy Dél-Afrikában mire megy Európa két látványosan, és egyelőre eredményesen futballozó csapata.

De nézzük végig, mire voltak képesek azok a válogatottak, amelyek százszázalékos mérleggel jutottak ki a világbajnokságra!

Spanyolország és Hollandia tettének nagyágára jellemző, hogy egészen 1982-ig kellett visszautaznunk a múltba, hogy a fent említett kritériumnak megfelelő csapato(ka)t találjunk.

1982 (SPANYOLORSZÁG)

Az 1981-ben lejátszott selejtezőkben a dél-amerikai zónában kilencen versengtek három világbajnoki helyért. A tizedik, Argentína címvédőként, automatikusan kvalifikálta magát a spanyolországi viadalra. A válogatottakat három darab háromcsapatos csoportba sorsolták, az A jelű trió esélyese egyértelműen Brazília volt. A selecao elsőként letudta két idegenbeli mérkőzését, és ha nehezen is, de mindkettőn egygólos győzelemet aratott. Pedig Venezulában és Bolíviában is döntetlenre állt a meccs az első félidő után. Előbbi meccset 1–0-ra, utóbbit 2–1-re nyerte meg a visszavágókat már simán hozó (5–0, 3–1) brazil válogatott.

A Falcao, Sócrates, Zico, Cerezo, Junior, Eder fémjelezte csapattól pedig nem kevesebbet vártak a szurkolók, mint hogy a Pelé utáni korszak első aranyérmét szerezze meg az országnak. Nem sikerült, pedig minden jól indult.

A torna nagy esélyesének kikiáltott Brazília a csoportban a Szovjetuniót (2–1), Skóciát (4–1) és Új-Zélandot (4–0)  is megverte, és százszázalékos teljesítménnyel jutott a következő körbe, a legjobb tizenkettő közé. A küzdelem négy háromcsapatos csoportban folytatódott tovább, a selecao ellenfele Argentína és a tipikusan „olaszosan", három döntetlennel továbbjutó, Kamerunt csak több szerzett góljának köszönhetően megelőző Olaszország volt.

Az olaszok és a brazilok is elintézték Argentínát. Tele Santana szövetségi kapitány csapata Zico, Serginho és Júnior találatával 3–0-ra is vezetett a Diego Maradonával felálló Argentínával szemben, amely csak Ramón Díaz góljával kozmetikázta az eredményt.

Ez egyben azt is jelentette, hogy az olasz–brazil meccs – hiába csoportmérkőzés – gyakorlatilag negyeddöntőnek volt tekinthető, amelyen ráadásul a döntetlen Zicóéknak kedvezett volna. Július 5-én a barcelonai Estadio de Sarriába kilátogató 44 ezer néző minden idők egyik legemlékezetesebb világbajnoki mérkőzését, és Paolo Rossi zsenialitását csodálhatta meg. A korábban fogadási botrányba keveredett, ezért két évre eltiltott csatár három góljának köszönhetően az olasz válogatott 3–2-re legyőzte Brazíliát, és később a világbajnoki címet is megszerezte. Rossi hat találatával gólkirály lett a tornán.

Hogy a búcsú mekkora csalódást jelentett Brazíliának, arra Rossi életrajzi könyvének címe, az „I Made Brasil Cry" (Megríkattam a brazilokat) adhat némi támpontot.

De nemcsak Brazília, hanem két európai ország, az NSZK és Lengyelország is százszázalékos mérleggel jutott el Spanyolországba. Jupp Derwall szövetségi kapitány csapatának teljesítménye azonban két szempontból is übereli a lengyelekét. A németek ugyanis ötcsapatos csoportból jutottak tovább nyolc győzelemmel és 33–3-as gólkülönbséggel, majd a tornán is egészen a döntőig meneteltek.

Pedig a csoportkört az Algéria elleni, igencsak kellemetlen vereséggel kezdte a nyugatnémet válogatott, amely azonban Chile és Ausztria ellen javított (most ne menjünk bele abba, hogy bunda volt-e a osztrák–nyugatnémet találkozó…). A második körben a házigazdákkal és Angliával került össze a csapat. A három találkozón mindössze az NSZK–Spanyolország összecsapáson született gól (2–1 a németeknek), így előbbi válogatott jutott az elődöntőbe. A Harald Schumachert, Uli Stielikét, Paul Breitnert, Pierre Littbarskit, Karl-Heinz Rummeniggét, Klaus Fischert, Horst Hrubescht is soraiban tudó csapat a négy között Franciaországot győzte le tizenegyesekkel, a fináléban azonban alulmaradt a már említett olaszokkal szemben.

A lengyeleknek csak két ellenfelük volt a selejtezőben: az NDK-t és Máltát intézték el oda-vissza, és máris készülhettek a spanyolországi utazásra.

Nem is szerepeltek rosszul a tornán, a másik elődöntőben pont az olaszok (Rossi két góljával) állították meg őket.

Zbigniew Boniekék a csoportban gól nélküli döntetlennel kezdtek a későbbi győztes olaszok ellen, a Kamerun elleni ikszet követően pedig Peru legyőzésével jutottak a legjobb 12 közé. A második körben Belgium 3–0-s legyőzése után már a 0–0-s döntetlen is elég volt a négy közé jutáshoz.

1970 (MEXIKÓ)

Brazília százszázalékos teljesítménnyel, 23:2-es gólaránnyal jutott ki a dél-amerikai selejtezőcsoportjából. Pedig Paraguay, Kolumbia és Venezuela volt az ellenfele a selecaónak, amelynek azt a két gólt Kolumbia rámolta be – cserébe kapott hatot a brazíliai selejtező-mérkőzésen.

A vb-re természetesen esélyesként érkezett az 1958-as és 1962-es győztes brazil válogatott, amely a címvédő angol csapattal, Romániával és Csehszlovákiával került egy csoportba. Peléék mindhárom mérkőzésüket megnyerve jutottak a nyolc közé – és a kieséses szakaszban is mindenkit legyőztek.

Carlos Albertóval, Jairzinhóval, Gersonnal, Tostaóval, Rivelinóval, az utolsó vb-jén szereplő Pelével és még sok más klasszissal Brazília minden idők egyik, ha nem a legerősebb csapatát alkotta. A négy között Perut 4–2-re verte meg, majd Uruguay következett. A mérkőzésnek nemcsak a döntőbe jutás, hanem az is tétje volt, hogy melyik csapatnak lesz esélye megnyerni harmadszorra is a világbajnokságot. Luis Cubilla góljával ugyan még megszerezte a vezetést az 1930-as és 1950-es végső győztes, Brazília azonban Codoaldo révén még a szünet előtt egyenlített. A második félidőben pedig Jairzinho és Rivelino alakította ki a 3–1-es végeredményt.

A döntőben a brazilok Olaszországot „mészárolták le" (4–1), a harmadik világbajnoki címnek köszönhetően pedig megtarthatták a Jules Rimet-trófeát.

A brazilok elsőségét senki sem kérdőjelezhette meg: a selejtezőkben hat mérkőzést nyertek, majd a világbajnokságon is legyőzték mind a hat ellenfelüket. A vb-címhez vezető úton mindenki kapitulált, ráadásul a brazilok hihetetlenül látványos játékának köszönhetően a mexikói seregszemle minden idők egyik legemlékezetesebb vb-je volt. Az élvezeti értékhez pedig az is hozzájárult, hogy ez volt az első világbajnokság, amit a televízió színesben közvetített.

1966 (ANGLIA)

Uruguay természetesen a dél-amerikai zónából jutott ki százszázalékos teljesítménnyel az angliai világbajnokságra. Igaz ehhez mindössze négy megnyert mérkőzésre volt szüksége. Az ekkor kétszeres címvédő Brazíliának ugyebár nem kellett selejteznie.

Az uruk Peruval és Venezuelával kerültek egy csoportba, és bár azt nem lehet mondani, hogy a meccseken „agyonnyerték" volna magukat, de a négy mérkőzésükön mindössze két gólt kaptak, és 8 pontjuknak köszönhetően százszázalékos teljesítménnyel kvalifikálták magukat az angliai tornára, ahol többek közt a házigazdával kerültek egy csoportba. Mexikó és Franciaország egészítette ki még a kvartettet.

Uruguay ebben a csoportban is megőrizte veretlenségét – mindössze egy gólt kapva két döntetlennel és egy győzelemmel. A nyolc között aztán az Ondino Viera által irányított válogatott egy mérkőzésen több gólt kapott, mint a selejtezőkön és a vb csoportkörében összesen. A negyeddöntőben a később a fináléban a házigazdák ellen alulmaradó NSZK négyet vágott az uruguayiaknak, igaz a dél-amerikai csapat az 54. perctől már kettős emberhátrányban futballozott. Ekkor még csak 1:0 volt a németeknek.

1962 (CHILE)

Az 1962-es torna selejtezőinek áttekintésénél érkezett el az a pillanat, amikor már kezdett értelmetlenné válni a százszázalékos csapatok felsorolása. Ekkor ugyanis már volt több olyan válogatott, amelynek elég volt két győzelem, egy oda-visszavágós párharc a makulátlan mérleg megőrzéséhez. Ilyen volt az Ecuadort legyőző Argentína (6:3, 5:0).

Európában azonban már ekkor 30 csapat versengett a kijutásért, a Szovjetunió és az NSZK pedig még négy mérkőzést nyert (a négyből) a selejtezőkön.

„Régi nagy barátaink" Törökországot és Norvégiát, a nyugat-németek Észak-Írországot és Görögországot előzték meg a háromcsapatos csoportjukban.

A világbajnokságon aztán tovább menetelt a két csapat, és mindketten csoportgyőztesként jutottak a negyeddöntőbe, hogy aztán ott mindketten búcsúzzanak. Érdekesség, hogy a két válogatott ugyanazon az ágon volt, így a két csapat mögött egyaránt második helyen végző Jugoszlávia és Chile elleni mérkőzés jelentette a végállomást. Előbbi a németeket, utóbbi a szovjeteket ejtette ki.