MALONYAI PÉTER
MALONYAI PÉTER
2017.08.25 00:54 Frissítve: 2017.08.25 00:54

Szotyola – Malonyai Péter publicisztikája

 

Nézem az NB II-es Kisvárda meccsét, unottan rögzítem, hogy annak rendje és módja szerint poroszkálnak a futballisták a pályán, aztán a kamera hirtelen a lelátóra fókuszál, és mit látok? Az utolsó sor mögötti korlátnak hanyagul nekidőlő férfiakat, akik – szotyoláznak, beszélgetnek. Láthatóan jól érzik magukat.

Mint egykoron, amikor az ember nekiindult, hogy futballt lásson, a bejárat előtt vett egy-két pohár (abban mérték) szotyolát, tökmagot, felült a lelátóra, dumált a mellette állókkal-ülőkkel, bőszen köpködött (már bocsánat!), véleményezte a látottakat, feszültebb szituációkban bekiabált ezt-azt, ha szellemeset szólt, felröhögtek körülötte az emberek.

Semmi szkenner, családi páholy, szabályok és marketingtippek közé szorított kötelező szurkolás, ösztönös minden – ahogy a játék hozza.

Aztán a végén hazaindult a polgár, az elvtárs (világnézete válogatta), győzelem esetén elégedettség, vereségnél szomorúság, csak egy futballmeccs természetes érzelmi következményei. Semmi felvonulás a körúton, ünnepelve még a kiesést is (Eb: belga–magyar 4–0), semmi tüntetés, indulatok akármi ellen, vége, lefújták, holnap is van nap.

Ma szinte kizárható az ilyesmi (mínusz kisvárdai életkép), a szervezettség az úr a pálya környékén is, hol a biztonság diktál, hol a marketing. Irodai munkások kitalálják, mi a teendő, hogy gond és baj nélkül legyenek túl a délutánon, az estén, tudományos háttérrel tervezik meg, mit tegyek, ha meccsre megyek, mire van szükségem.

Miközben arról lenne szó, hogy jól érezzem magam, ami nem feltétlenül igényel tudományos megközelítést.

Hogy személyes példával szolgáljak, nagyapám, bősz MTK-drukker lévén, kivitt egy edzőmeccsre az 1969-es bajnoki rajt előtt. Az NB I B-s Szállítók volt az ellenfél, a vége 2:2 lett, nagy nehezen – az ő szemszögéből nézve. Hazafelé egy szót sem szólt, azaz annyit mégis, hogy „Te Jóisten, mi lesz itt a bajnokságban...?". Otthon se lehetett bele lelket verni, el lett rontva a napja. Pedig a nyitányig még volt két hét, igaz, borúlátása nem volt alaptalan, a rajton a Csepel 3:1-re nyert a Hungária körúton. Visszagondolva, természetes alapállásnak tartom az öregét, aki persze egy héttel később megvigasztalódott, hiszen Dunaújvárosban nyert a csapata.

Vágyak és csalódások, hétköznapi érzelmek mentén csordogált a futball. Nem lett felfújva sem a diadal, sem a kudarc, vérmérséklet és nem kommunikáció kérdése volt, ki hogyan tűri őket. Emberi volt a lépték. Mindenben. A javadalmazásban is. Mert akkoriban prémiumként pontonként nyolcszáz forint nem volt kis pénz – csak a maiak horribilis keresetével s persze a tehetségével, tudásával összehasonlítva mondhatjuk, hogy bagó. Mert kétségtelen, a hatvanas-hetvenes évek legjobb magyar futballistáinak volt annyi a lábában, hogy megszedjék magukat egy életre. Így aztán okkal keseregnek, ha előkerül az akkori és a mostani bérlista, de az is igaz, hogy az akkori és a mai edzésmunkát sem lehet összehasonlítani.

A legendás Baróti Lajos mondta jóval edzői pályafutása után, hogy kapitánysága kedvenc sorának (Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi) valamennyi tagja világhírig, világmilliókig vihetné mostanság, ha vállalná a ma megszokott munkát. Ha a jelenlegi módit száz százaléknak vesszük – magyarázta –, az övék jó, ha harminc lehetett.

Kissé távol kerültem a kiindulóponttól (érzelmek), de csak látszólag. Mert ahhoz, hogy közel legyen egymáshoz csapat és drukker, az is kellett, hogy az állampolgár ne a felfoghatatlannal találkozzon a kedvenceinél. Akik kétségtelenül jobban, sokkal jobban kerestek nála, ám az összegek (alapfizetés + pontprémium) és a kedvezmények (lakás- és kocsikiutalás például) olyan jelenségek voltak, amelyeket el tudott helyezni a saját világában. Még irigykedhetett is, hiszen nagy fizetésre, kocsira, lakásra ő is vágyott, még akkor is, ha gyakran reménye sem lehetett rájuk.

Az álmok kézzelfoghatók voltak a másik oldalon, a futballistáknál is. Emlékezzünk csak a Puskás-féle Bp. Honvéd 1957-es dél-amerikai túrájára. Valamennyi játékos visszaemlékezéseiben szerepel, hogy meg akarták mutatni, mennyit érnek, mennyit tudnak a futballból, a becsvágy hajtotta őket, még akkor is, ha természetesen nem hajoltak el, ha „hozzájuk vágtak" egy-két-sok dollárköteget.

Már a kezdet is ezt sugallta akkoriban, akinek csak megadatott, hogy kölyökként igazolt játékos legyen, mind arról álmodott, hogy nagyon jó futballista lesz, azaz inkább – játékos. Aligha kell magyarázni a különbséget. Egymást követték a toborzók („Tornacipőt mindenki hozzon magával!"), nem volt tudományos kiválasztás, ilyen meg olyan felmérés, az edzők bíztak a szemükben, meglátták, ki az, akiből jó játékos lehet.

Például a Ferencvárosnál Száger Mihály. Kezembe került egy 1957-es Képes Sport, benne riport a Fradi-gyerekek edzéséről. „Van közöttük egy tizenkét éves gyerek – Varga Zoli a neve –, bámulatosan jól bánik a labdával" – örvendezett Misi bácsi, aki egyébként doktori címek nélkül is tudta, mi a pedagógia. A Fradi egyik törzsszurkolójának, egyébként jó barátjának a fiát azzal küldte haza, hogy „Akkor gyere, ha kijavítottad a rossz jegyeket az iskolában". És láss csodát, a kisfiú fél év múlva azzal jött vissza, hogy minden rendben, minden tárgyból javított. Be is került a csapatba, a hetilap pedig megállapította: „Lehet, hogy nem lesz belőle válogatott, de hogy ember lesz, az biztos".

Kilóg a lóláb a megállapításból, ám sokat elárul abból, mi volt a fontos akkoriban – a gyerekeknél. Akik csak játszani szerettek volna, mezt, igazi futballcipőt húzni, hogy megtehessék, mindenre képesek voltak. Még tanulni is, ami – valljuk be – kevésbé szórakoztató, mint a játék.

Mondják, akkor fordult meg minden, amikor a pénz kezdte elárasztani a labdarúgást. Én nem hiszem. Az ugyanis természetes, hogy a világ legnépszerűbb játékát felkarolta az üzlet, az érdeklődés nagy úr. A baj az emberekkel volt, van. Akik csak a pénzre figyeltek, figyelnek. Így lett a játékból – futball. Így telepedett rá az üzleti érdek arra, ami valaha szórakozás volt. Aki kimagaslott, űzhette, űzte magas szinten (akkori mércével), aki nem, nézte, élvezte, drukkolt a hozzá közelálló fiúknak.

Akik mára eljutottak oda, hogy alapvetően „profiként" aposztrofálják magukat. Egy-egy kiadósabb kudarc után rendre azt mondják, azért állnak talpra, mert „Profik vagyunk". Nem hallottam még egyszer sem, hogy a kudarc után az lenne az érv, hogy „Legközelebb bizonyítunk, mert – sportemberek vagyunk!". Mindenki üzletember, a vágyai között nem az van, hogy egyre jobb és jobb labdarúgó legyen, hanem az, hogy eladja magát.

Tudom, a futball (a sport) csak áldozat. Bedarálta a tőke, a pénz. Egy könyörtelen világ. Miközben a lényeg a labda, játékról, önfeledt szórakozásról, nemes(!) vetélkedésről lenne szó, ahol törvényszerűen az ügyesebb kerekedik felül. A pénzvilág tesz erre, csak a haszon érdekli, hogy elérje, semmi sem drága, egy pillanatig sem izgatja, hogy hatalma miatt a játékból visszafordíthatatlanul szakma lett, az érzelmekből érdek, jóvoltából már sportág sincs, ágazat van, a szórakoztatóipar terepe, amely ma már nagyon messze került azoktól, akikre visszatérően hivatkozik.

Mert a néző egyrészt kell, a telt házas stadion érv a befektetőknél, másrészt nyűg, hiszen csak baj van vele, legalábbis ha engedjük, hogy érzelmei, ne adj' isten, indulatai legyenek. Az a jó, ha minél távolabb van azoktól, akikre (még mindig) kíváncsi, legfeljebb egy-egy rácson keresztüli pacsizás közbejöttével érintheti meg őket, feltéve, hogy előtte eleget tett a néha a méltóságot sértő követelményeknek.

Ne értsenek félre, nem sírok én vissza semmit, csak éppen nem örülök annak, hogy a manipuláció legyűrte az érzelmeket, a vágyakat, szerepeket oszt és követel meg, uralkodik azon, ami – ebből nem engedek – örömforrás.

Kíváncsi pedig csak arra vagyok, hogy kellően meg volt-e pirítva a szotyola Kisvárdán.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.12.13 16:49:39

Labdarúgó NB II FÜZESI BÁLINT

Lőtávolon kívül a Csaba és a Szpari; remekelt a Vác és a Cegléd; nagy bajban a Sopron – NB II-es értékelés.

2017.12.10 17:01:33

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Magabiztos gyirmóti siker Zalában • A Csabának nem okozott gondot a Szeged.

2017.12.03 12:47:44

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A Békéscsaba nyert a Kazincbarcika vendégeként, és ezzel már dobogós.

2017.12.02 01:59:04

Labdarúgó NB II F. B.

Rémes mutatókkal áll a Sopron és a Siófok • Derekas derekasan gyűjti a sárgákat • Visszaesőben a góllövőlista egyik vezetője.

2017.11.26 12:56:25

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Ismét nyert, és már dobogós a Cegléd • Fontos csákvári és budaörsi siker • Hármat vágott az Óvár.