PMFC: Matyi Dezső biztonsági embereivel akart bemenni a stadionba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.12. 19:31
null
Más dimenziók: májusban még a Fradi vendégeskedett a pécsieknél, azóta igen messze került egymástól a két klub<br />(Fotó: Korponai Tamás)
Őri László, Pécs sportért felelő alpolgármestere rendkívüli sajtótájékoztatón mondta el, hogy Matyi Dezső, a PMFC labdarúgócsapatának korábbi tulajdonosa biztonsági emberei kíséretében többször is megpróbált bejutni a Stadion utcai sporttelepre, de az üzemeltető PSN Zrt. nem engedte be őket. A bama.hu-n olvasható beszámolóból kiderül az is, hogy tízmillió forintot meghaladó közüzemi tartozások miatt a város módosítani akarja a korábban megkötött vételi szerződést.





„Nem igazán értjük, hogy mit is keresett Matyi Dezső, a saját biztonsági szolgálatának pár emberével és ügyvédeivel a klubháznál – nyilatkozta Őri László. – Az épület tulajdonosa a város, az üzemeltetője pedig a PSN Zrt. Egyikünk sem érti Matyi szándékait, amellyel kapcsolatban ő sem mondott semmi érdemlegeset. Kijelenthetem, hogy a város a pécsiek érdekeit szem előtt tartva megvédi a stadiont.”

Őri László azt is elmondta, hogy Matyi Dezső cselekedete már csak azért is nagyon meglepő, mert az ő időszakából a város tízmillió forintot is meghaladó közüzemi számlatartozásokat „örökölt" meg. Továbbá az utóbbi időben üzemeltetési hiányosságokra is fény derült – labdák, hálók hiányoztak, kazánt kellett cserélni.

„Mivel ezek a körülmények a vételi szerződés megkötésekor nem voltak ismertek, szeretnénk elérni, hogy az átadás-átvételi procedúra után felszínre kerülő tartozások összegét levonjuk az eredeti vételárból, azaz módosítani szeretnénk a szerződést – jelentette ki az alpolgármester. – Mi a saját kötelezettségeinket eddig teljesítettük, az eddig esedékes összeget Matyi Dezsőnek elutaltuk, ötvenmillió forint plusz ÁFÁ-ról van szó.”

„A sajtótájékoztatón nyilatkozó sportrajongót nem ismerem, azonban az általa elmondottakból azt a következtetést vagyok kénytelen levonni, hogy ő pedig azokat a tényeket nem ismeri, amelyekről a közvéleményt tájékoztatni kívánta – olvasható a regionális honlapon Matyi Dezső válasza. – Nem kívánom sem Pécs városát, sem a pécsi futballt negatív sajtóhírekkel tovább terhelni, ezért az ügyben további nyilatkozatot nem teszek azon kívül, hogy a hangulatkeltő és valótlan nyilatkozatokkal szemben jogi úton lépek fel.”

A volt klubtulajdonos nem adott választ arra a kérdésre, hogy valóban be akart-e jutni a stadionba – és, ha igen, akkor mi okból –, illetve elismeri-e, hogy tetemes közüzemi-számlatartozást halmozott fel a PMFC-nél.

Amint arról beszámoltunk: a Baranya megyei I. osztályban szereplő PMFC a legutóbbi fordulóban idegenbeli győzelmet aratott, 22 pontot szerezve a tabella élén áll, egy ponttal megelőzve a Pécsváradot és a Mohácsot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik