NB III: a sereghajtó ellen hullajtott pontokat a SZEOL

Vágólapra másolva!
2018.03.18. 17:38
Vasárnap reggel beszámoltunk róla, hogy a labdarúgó NB III 19. fordulójából számos mérkőzést elhalasztanak a havazás miatt. A Keleti csoportban egy meccset sem játszottak le vasárnap, míg a Közép-csoportban és a Nyugatiban egy-egy találkozót rendeztek meg.

A Közép-csoport sereghajtója a második félidő nagy részében vezetett a SZEOL otthonában, ám a 88. percben egyenlítettek az esélyesebb hazaiak, de így is fontos pontokat hullajtottak el. A Vecsés hét vereség után szerzett pontot.

A Nyugati csoport egyetlen mai meccsén kiesési derbit játszottak. A Gyirmótban Farkas Zoltán a 77. percben megszerezte a második gólját, de a hajrá itt is hazai találatot hozott, így a Veszprém 2–2-re mentette a mérkőzést.

NB III
19. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
Salgótarján–DVTK II– elmaradt
Tiszaújváros–MTK II– elmaradt
KÖZÉP-CSOPORT
SZEOL–Vecsési FC 1–1
Bp. Honvéd MFA–Paks II – elmaradt
FC Dabas–Hódmezővásárhely– elmaradt
NYUGATI CSOPORT
Veszprém–Gyirmót FC Győr II 2–2
Pénzügyőr–Videoton II– elmaradt
Ajka–Puskás Akadémia FC II– elmaradt
THSE-Szabadkikötő–BKV Előre– elmaradt

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tiszakécske VSE 18 12 4 2 44–21 +23 40
2. Pécsi MFC 18 12 3 3 46–16 +30 39
3. Dunaújváros 18 12 2 4 32–21 +11 38
4. Iváncsa KSE 18 11 3 4 36–24 +12 36
5. SZEOL SC 18 11 2 5 22–16 +6 35
6. FC Dabas 17 9 3 5 34–23 +11 30
7. Paksi FC II 17 8 2 7 28–25 +3 26
8. Szentlőrinc SE 19 7 5 7 26–26 0 26
9. Rákosmente KSK 19 7 4 8 23–26 –3 25
10. Szekszárdi UFC 18 5 7 6 21–27 –6 22
11. Kozármisleny 18 5 3 10 16–28 –12 18
12. Budapest Honvéd-MFA II 17 5 2 10 22–24 –2 17
13. Makói FC 19 4 4 11 17–40 –23 16
14. Hódmezővásárhelyi FC 18 3 5 10 21–35 –14 14
15. Mórahalom VSE 18 2 6 10 21–34 –13 12
16. Vecsési FC 18 1 5 12 11–34 –23 8
A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kaposvári Rákóczi FC 18 13 2 3 44–15 +29 41
2. Érdi VSE 19 11 5 3 38–20 +18 38
3. Tarr Andráshida SC 18 11 1 6 31–26 +5 34
4. FC Ajka 17 10 4 3 36–20 +16 34
5. III. kerületi TVE 19 8 7 4 31–26 +5 31
6. Puskás Akadémia FC II 17 9 2 6 32–20 +12 29
7. Pápai FC 18 9 1 8 30–20 +10 28
8. Videoton FC II 17 9 1 7 29–26 +3 28
9. Csepel FC 18 7 5 6 26–18 +8 26
10. Dunaharaszti MTK 18 6 6 6 23–22 +1 24
11. BKV Előre 17 6 2 9 19–23 –4 20
12. Pénzügyőr SE 18 5 2 11 22–35 –13 17
13. Csornai SE 19 4 2 13 20–42 –22 14
14. THSE-Szabadkikötő 17 4 2 11 14–43 –29 14
15. Veszprém 18 3 5 10 19–34 –15 14
16. Gyirmót FC Győr II 18 3 3 12 16–40 –24 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik