NB III: Schön László lett a DEAC új edzője – hivatalos

PALÁNKI ISTVÁNPALÁNKI ISTVÁN
2020.01.15. 16:59
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport információi, a korábbi ceglédi edző, Schön László lett Kondás Elemér utódja a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő DEAC-nál, miután közös megegyezéssel szerződést bontott volt klubjával.
Ideje volt.

Schön László lett az NB III-ban szereplő DEAC labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Már ellenfélként is szimpatikus volt a DEAC, Kondás Elemér munkáját szeretném folytatni, mert láthatóan ez jól működött. Minden adott a profi munkához, így akár meg is lehet a kitűzött cél elérése, vagyis hogy megnyerjük az NB III-at” – fogalmazott az újdonsült DEAC-vezetőedző.

Kinevezésével egy hosszú ideje tartó huzavona végére került pont. A decemberben távozó Kondás Elemért az első hírek szerint Vitelki Zoltán követte volna a DEAC kispadján, azonban őt „elhappolta” Szima Gábor és a DVSC, így mára már a Loki vezetőedzője. A közelmúltban arról szólt a fáma – sőt, már sajtótájékoztatót is összehívott a debreceni klub –, hogy Boér Gábor lesz a fekete-fehérek trénere, azonban ő arról beszélt, hogy nem volt még megegyezés, sőt azt mondták, hogy még sajtótájékoztató sem lesz. Ha lenne olyan, hogy „futballszappanopera”, akkor az jól jellemezné a DEAC elmúlt heteit.

Legalább olyan nehezen, mint egy pápaválasztás alkalmával, de a cívisvárosi együttesnél is felszállt tehát az a bizonyos „fehér füst”.

Kezdődhet a munka a feljutásra pályázó gárdánál.

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Boér Gábor lett a Mátészalkai MTK új szakmai vezetője

Labdarúgó NB II
2 órája

Női kosár: edzőt vált a DVTK, de Völgyi Péter nem távozik a klubtól

Kosárlabda
Tegnap, 11:09

Kosárlabda: Szász-Veres Márk felnőtt a vezérszerephez

Utánpótlássport
2026.02.22. 09:03

Jégkorong ob I: döntőben a DEAC, talpon maradt a BJA HC

Jégkorong
2026.02.20. 20:52

A DEAC és az Újpest is egy győzelemre van a jégkorong ob I döntőjétől

Jégkorong
2026.02.18. 21:43

Az NB III-as Gyirmót FC Győr megvásárolta a másodosztályú Szeged belső védőjét

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 14:01

NB III: a Tiszafüred Újpestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Tiszakécskéről is igazolt

Labdarúgó NB II
2026.02.18. 10:48

Újpesti győzelemmel kezdődött meg az elődöntő a jégkorong ob I-ben

Jégkorong
2026.02.16. 20:17
Ezek is érdekelhetik