NB III: még mindig hibátlan az Érd; megyei derbit nyert a Pécs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.17. 18:53
Egyedüli csapatként hét forduló után is százszázalékos az Érd a labdarúgó NB III-ban: Limperger Zsolt együttese szombaton a Kaposvárt győzte le 2–1-re a Nyugati csoport rangadóján. A Középcsoportban a Szigetszentmiklós 4–1-re verte a Dunaharasztit, és jobb gólkülönbsége révén megelőzte az eddig élen álló Budafokot, a PMFC pedig idegenben 3–1-re megnyerte a gyengélkedő Komló elleni megyei derbit. A Tiszaújváros remek második félidővel 6–1-re kiütötte az ESMTK-t, és megerősítette pozícióját a Keleti csoport élén az azonos pontszámmal álló, szintén nyerő Monor előtt.

NYUGATI CSOPORTNYUGATI CSOPORT

A tabella első két helyezettjének összecsapásán a vendég Kaposvár szerzett vezetést Kertész Tamás lövésével a 3. percben, de az Érd még az első félidőben fordított Melczer Vilmos büntetőjével és Kelemen Patrik közeli találatával. A 11 sárga és egy piros lapot hozó parázs rangadó utolsó húsz percében a Rákóczi kettős emberhátrányban (Nagy Jánost kiállították, Hadaró Valentin megsérült, kórházba kellett szállítani) harcolt az egyenlítésért – mindhiába.

A Csepel Németh Gábor büntetőjével és Somodi Ádám szemfüles találatával nyert a Veszprém vendégeként, a Tatabánya – bár vezetett az Andráshida ellen – sorozatban harmadszor is győzelem nélkül maradt, míg az eddig pont nélküli Komárom négy gólt szerezve könyvelte el első sikerét.

KÖZÉPCSOPORT

Szigetszentmiklóson a Dunaharaszti szerezte az első gólt Bozsik Viktor jóvoltából, Fritz Attila a szünet előtti pillanatokban egyenlített, majd a második félidőben a hazaiak negyedóra alatt érvényre juttatták a papírformát: a 64. és a 77. perc között Földes Milán, Imecz Márk és Mojzer György is betalált – az SZTK sorozatban ötödször győzött.

A bama.hu beszámolója szerint a Komló–PMFC presztízsmérkőzés alkalmából a rendőrségnek is akadt dolga, a két tábor hevesebbjei Komló több pontján is összetűzésbe keveredtek egymással, sőt a meccs után a hazai szurkolók egymással is hajba kaptak. Ami a pályán történteket illeti, a pécsiek a 29. percben szerezték meg a vezetést Károly Bálint lövésével, Fellai József a második félidő derekán lőtte a másodikat, és bár Bölcsföldi Milán büntetőből válaszolt, mégis kettővel nyertek a vendégek – harmadik góljukat Koller Krisztián fejelte.

Az esti mérkőzésen a Dunaújváros Blatt Pál és Páles Tamás góljával legyőzte a Pénzügyőrt, pillanatnyilag az övé a harmadik hely.

KELETI CSOPORT

A Tiszaújváros Kristófi Sándor góljával szerezte meg a vezetést az ESMTK ellen, és bár veszélyesen támadott már az első félidőben is, a gólzsák csak a szünet után szakadt ki – a 75. és a 79. perc között három hazai találat is született. Kristófi mesterhármassal járult hozzá a nagy különbségű győzelemhez.

Sóron Tibor és Kokenszky Norbert duplájára építve a Rákosmente kiütéses győzelmet aratott a REAC ellen, míg Denis Samuel Obot kétszer talált be a szintén könnyed sikert arató STC-ben.

A Monor a 83. percig vesztésre állt a Tállya ellen, emberhátrányban is volt, Hunya Krisztián és Urbán Gábor révén mégis fordítani tudott, így ott maradt a Tiszaújváros sarkában a második helyen.

LABDARÚGÓ NB III, 7. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Monor–Tállya 2–1
Somosi TC–Hajdúböszörmény 4–0
Tiszaújváros–ESMTK 6–1
Jászberény–Putnok 1–0
Kazincbarcika–Nyírbátor 3–0
Rákosmente–REAC 5–0

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Komló–PMFC 1–3
Dunaújváros–Pénzügyőr 2–1
Szigetszentmiklós–Dunaharaszti 4–1
Szekszárd–Mórahalom 1–1

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Hévíz–Sárvár 0–0
Veszprém–Csepel 0–2
Érd–Kaposvár 2–1
Tatabánya–Andráshida 1–1
Komárom–Diósd 4–2

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik