NB III: kikapott a Jászberény, megelőzte az Eger

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.08.30. 21:10
null
A Pápa kétgólos győzelmet aratott Balatonfüreden, ahol a hazaiak edzője, Sowunmi Thomas is pályára lépett (Fotó: Penovác Károly/Veszprém Megyei Napló)
Az NB III vasárnapi fordulójában az Eger kihasználta a Jászberény tiszafüredi vereségét, és átvette a vezetést. A Nyugati és a Közép-csoportban megtartotta első helyét a III. kerületi TVE és az Iváncsa.

 

A Nyugati csoportban a fordulót a harmadik helyen váró Tatabányán nyert rangadót az éllovas III. kerületi TVE, amelyre a Bicske legyőzésével tapad az Érd. A Fehérvár II és a ZTE II meccsén négy percen belül két Papp-gól született, a fehérvári Papp Marcell 56. percben szerzett vezető góljára a zalaegerszegi Papp László a 60.-ban válaszolt, és alakította ki az 1–1-es végeredményt. A Puskás Akadémia II meccsét a csütörtöki svédországi El-meccsre is nevezett Magasföldi József döntötte el a 80. percben.

A Balatonfüred–Pápa mérkőzésen közel tíz év után ismét NB III-as mérkőzésen lépett pályára Sowunmi Thomas, a fürediek 42 éves vezetőedzője, aki legutóbb a 2011–2012-es NB III-as idényben játszott ebben az osztályban, még a Siófok játékosaként.

A Közép-csoportban az Iváncsa a Körösladány legyőzésével megtartotta százszázalékos mérlegét. A hazai csapat még a 82. percben is vezetett, de Gera Dávid egyenlített, Tóth Zoltán pedig a 90. percben eldöntötte a találkozót. Az FC Dabas Pakson aratott győzelmével tartja a négypontos távolságot.

A Keleti csoportban viszont kikapott az eddigi éllovas, a Jászberény Tiszafüreden szenvedett 2–1-es vereséget Szanku Kristóf 84. percben szerzett góljával. A botlást kihasználta az Eger, a Putnok 5–0-s legyőzésével (Vajda Ákos duplázott, Vaskó Tamás is gólt lőtt) átvette a vezetést. A Tiszakécske DVSC II elleni találkozója elmaradt, mint ahogy a Közép-csoportban sem játszották le a Dabas-Gyón–Honvéd II mérkőzést.

NB III
KELETI CSOPORT

Sényő–Tállya 1–0
Mezőkövesd II–Füzesgyarmat 1–3
Salgótarján–Gyöngyös 1–2
Tiszafüred–Jászberény 2–1
Balassagyarmat–DVTK II 2–1
Cegléd–Tiszaújváros 1–2
Kisvárda II–Sajóbábony 2–2
BVSC–Hatvan 5–0
Eger–Putnok 5–0
Tiszakécske–DVSC II – elhalasztva

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Eger 7 6 1 18–2 +16 18
2. Jászberény 7 5 1 1 18–6 +12 16
3. BVSC 7 4 3 16–6 +10 15
4. Tiszakécske 6 4 1 1 17–5 +12 13
5. Sényő 7 4 3 19–9 +10 12
6. Tiszafüred 7 4 3 15–12 +3 12
7. Füzesgyarmat 7 4 3 10–7 +3 12
8. Tiszaújváros 7 3 2 2 10–9 +1 11
9. DVSC II 6 3 1 2 12–9 +3 10
10. Cegléd 7 3 4 7–11 –4 9
11. Salgótarján 7 2 3 2 8–11 –3 9
12. Kisvárda II 7 2 2 3 11–14 –3 8
13. Tállya 7 2 2 3 8–12 –4 8
14. Putnok 7 2 2 3 9–14 –5 8
15. Sajóbábony 7 2 2 3 9–15 –6 8
16. Hatvan 7 2 2 3 8–14 –6 8
17. DVTK II 7 1 3 3 12–11 +1 6
18. Balassagyarmat 7 1 3 3 6–13 –7 6
19. Gyöngyös 7 1 1 5 8–21 –13 4
20. Mezőkövesd II 7 7 4–24 –20 0


KÖZÉP-CSOPORT
Paks II–FC Dabas 1–3
Újpest II–Monor 1–3
FTC II–Dunaújváros 1–0
Kozármisleny–Szegedi VSE 3–1
Taksony–Rákosmente 3–3
Körösladány–Iváncsa 1–2
ESMTK–Vác 3–3
Szekszárd–Hódmezővásárhely 1–4
Kecskemét–Majos 5–0
Dabas-Gyón–Honvéd II – elhalasztva

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Iváncsa 7 7 19–4 +15 21
2. FC Dabas 7 5 2 13–3 +10 17
3. FTC II 7 5 1 1 12–3 +9 16
4. Kecskemét 7 5 2 23–6 +17 15
5. Hódmezővásárhely 7 4 3 14–16 –2 12
6. Kozármisleny 7 3 3 1 14–10 +4 12
7. Körösladány 7 3 2 2 18–10 +8 11
8. Monor 7 3 2 2 8–9 –1 11
9. ESMTK 6 3 1 2 9–7 +2 10
10. Taksony 7 2 3 2 16–11 +5 9
11. Újpest II 7 2 2 3 9–13 –4 8
12. Vác 7 2 2 3 9–15 –6 8
13. Honvéd II 5 2 1 2 7–9 –2 7
14. Rákosmente 7 2 1 4 8–14 –6 7
15. Dunaújváros 7 2 5 9–11 –2 6
16. Szekszárd 7 2 5 7–11 –4 6
17. Dabas-Gyón 6 2 4 5–9 –4 6
18. Paks II 7 1 2 4 7–13 –6 5
19. Szegedi VSE 7 1 6 5–18 –13 3
20. Majos 7 2 5 5–25 –20 2


NYUGATI CSOPORT
Gárdony
–Mosonmagyaróvár 3–1
Puskás Akadémia II–THSE-Szabadkikötő 2–1
Mol Fehérvár FC II–ZTE II 1–1
Érd–Bicske 2–0
BKV Előre–Ménfőcsanak 3–4
Balatonfüred–Pápa 0–2
Veszprém–Lipót 3–2
Nagyatád–Sopron 0–3
Komárom–Nagykanizsa 1–0
Tatabánya–III. Kerületi TVE 1–2

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. III. Kerületi TVE 7 7 15–1 +14 21
2. Érd 7 6 1 13–0 +13 19
3. Veszprém 7 5 1 1 12–9 +3 16
4. Tatabánya 7 5 2 12–6 +6 15
5. Mosonmagyaróvár 7 4 1 2 8–5 +3 13
5. Komárom 7 4 1 2 8–5 +3 13
7. Pápa 6 4 2 13–9 +4 12
8. Bicske 7 4 3 10–10 0 12
9. Nagykanizsa 7 3 1 3 12–9 +3 10
10. Puskás Akadémia II 6 3 1 2 9–9 0 10
11. Lipót 7 2 2 3 14–12 +2 8
12. Ménfőcsanak 7 2 1 4 12–11 +1 7
13. ZTE II 7 1 4 2 9–14 –5 7
14. THSE-Szabadkikötő 7 2 5 11–16 –5 6
15. Gárdony 7 1 3 3 10–14 –4 6
16. Fehérvár II 7 1 2 4 5–9 –4 5
17. BKV Előre 7 1 2 4 7–12 –5 5
18. Sopron 7 1 2 4 7–14 –7 5
19. Nagyatád 7 1 1 5 10–17 –7 4
20. Balatonfüred 7 1 6 3–18 –15 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik