NB III: hatalmas meglepetés nyugaton; tarolt a PMFC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.01. 17:54
A labdarúgó NB III 9. fordulójának legnagyobb meglepetését a Tatabánya szolgáltatta: a nagy múltú, ám küzdelmes jelenű kék-fehérek 1–0-ra győztek a Nyugati csoportot eddig százszázalékos teljesítménnyel vezető Érd vendégeként. Meglepetésre kikapott a Kaposvár is Hévízen, a Középcsoportban kiütéses győzelmet aratott a PMFC és a Szigetszentmiklós, míg a Monor hazai pontvesztése ellenére is a Keleti csoport élén maradt.

NYUGATI CSOPORTNYUGATI CSOPORT

A Tatabánya augusztus végén aratta korábbi egyetlen győzelmét, azóta egy döntetlen mellett három vereséget könyvelt el, köztük egy hétgólosat… Most azonban sikerült neki az, ami az idényben eddig egyetlen csapatnak sem: megúszta kapott gól nélkül az Érd támadásait – és Katona Attilának a 80. percben szerzett góljával győzött is. A Nyugati csoport utolsó százszázalékos mérlege veszett oda.

Az NB II felé kacsingató Kaposvár a legutóbb a rajton nyerő Hévíz vendége volt, de nem tudott élni a papírforma kínálta lehetőséggel: Polareczki Roland korán megszerezte a vezetést a hazaiaknak, a második félidőben Fujsz Richárd is betalált – és végül ezen a meccsen is meglepetés született.

A tavaly a sereghajtók között vergődő Csorna egyelőre remekel: Hannich Péter csapata 5–0-ra verte meg a Diósdot, idénye legfölényesebb sikere révén másodszor épített hármas győzelmi sorozatot, és kétpontnyira megközelítette az éllovast.

Két vereség után győzött a III. kerületi TVE: a sereghajtó Sárvár elleni mérkőzés egyetlen gólját a 29-szeres válogatott Kenesei Krisztián szerezte a 90. percben. A még nyeretlen Veszprém kétgólos hátrányból mentett pontot az Andráshida ellen.

KÖZÉPCSOPORT

Az éllovas Szigetszentmiklós az újonc Méhkerék ellen sem tévesztett lépést: Varga Bence dupláját Mojzer György és Rodenbücher István toldotta meg egy-egy góllal. A sorozatban negyedszer négyet vágó SZTK még úgy is három pont előnnyel vezeti a tabellát, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A listavezető mögött a sorozatban harmadszor nyerő Dunaújváros foglalja el a második helyet. A vendég Hódmezővásárhely sokáig tartotta magát az esti mérkőzésen, de a hajrában Ablonczy Gerjén, majd a csereként beálló Kercsó Bence is a kapujába talált – érvényesült a papírforma.

A nap legnagyobb gólkülönbségű győzelmét a PMFC aratta: a pécsiek Koller Krisztián büntetőjével szereztek vezetést Gyulán, majd az utolsó húsz percben – immár emberelőnyben – jött a mészárlás. Koller betalált még egyszer, Károly Bálint is két gólt szerzett, Kónya Dávid és Turi Tamás egyet-egyet.

A Pénzügyőr és a Dabas-Gyón egyaránt háromfordulónyi nyeretlenség után jutott három ponthoz.

KELETI CSOPORT

A Monor kétszer is vezetett a Hajdúböszörmény ellen, mégis csak egy ponttal gazdagodott – igaz, így is megőrizte az első helyet, mivel eddigi legközelebbi üldözője, a Tiszaújváros egymás után másodszor is vereséget szenvedett.

A sok helyzetig, sőt kapufáig is eljutó tiszaújvárosi csapatot a Jászberény győzte le Hevesi-Tóth Tamás góljával. A berényiek hármas győzelmi sorozatban vannak, és ugyanannyi pontjuk van, mint a második helyezett Kazincbarcikának, amely gól nélküli első félidőt követően emberelőnybe került – és mire soraiból is kiállítottak egy embert, már két góllal vezetett a Tállya ellen.

Az STC simán megverte az ESMTK-t, míg a nyerni nyolc forduló óta képtelen Hatvan odahaza kikapott a REAC-tól. A csalódást keltően szereplő hatvaniak jól kezdtek, kapufájuk is volt, de a kevesebbet hibázó fővárosiak összességében megérdemelt győzelmet arattak – két góljukat pontrúgást követően érték el.

LABDARÚGÓ NB III, 9. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Monor–Hajdúböszörmény 2–2
Somosi TC Salgótarján–ESMTK 3–0
Tiszaújváros–Jászberény 0–1
Hatvan–REAC 0–2
Kazincbarcika–Tállya 3–1

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Dabas-Gyón–Mórahalom 1–0
Szigetszentmiklós–Méhkerék 4–0
Gyula–PMFC 0–6
Komló–Pénzügyőr 0–1
Dunaújváros–Hódmezővásárhely 2–0

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Hévíz
–Kaposvár 2–0
Veszprém–Andráshida 2–2
Érd–Tatabánya 0–1
III. ker. TVE–Sárvár 1–0
Csorna–Diósd 5–0

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik