NB III: döntetlen a rangadón, megvan az idény első bajnoka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.30. 19:17
A SZEOL – számára értékes – egy pontot szerzett a Budafok-Újbuda vendégeként (0–0) a labdarúgó NB III 29. fordulójának szombati rangadóján, de a győzelem elmaradása azt jelenti, hogy az éllovas Kozármisleny a hátralévő fordulók eredményeitől függetlenül megszerezte a Középcsoport bajnoki címét.

KÖZÉPCSOPORT KÖZÉPCSOPORT

A vasárnap pályára lépő mislenyiek előnye 16 pont, és mivel a második helyen álló szegedieknek öt mérkőzésük van hátra, nem tudják ledolgozni a különbséget. A Kozármisleny mellett a SZEOL-nak is jó az esélye arra, hogy a következő szezonban a másodosztályban szerepeljen (az aranyérmesek mellett a második helyezettek és a három csoport legjobb harmadikja is feljut).

A SZEOL számára kedvező eredmény született a csoport másik szombati mérkőzésén is: a Komló csak egy pontot tartott otthon a Pénzügyőr ellenében – gól azon az összecsapáson sem született.

KELETI CSOPORT

Az első félidőben nem játszott jól a Cegléd, de az újabb három pont begyűjtésével folytatta az ezúttal szabadnapos Nyíregyháza üldözését: a Markó Ádám és Pozsár Dániel góljával kiharcolt putnoki győzelem után már csak három pont az éllovas Szpari előnye. Mindkét csapat feljutott már egyébként – ezzel a sikerrel vált biztossá, hogy a Cegléd a legjobb harmadiknál rosszabb helyen már semmiképp sem végezhet.

A szintén egy osztállyal feljebb vágyó Cigánd a 30. perctől emberhátrányban játszott, Roszel Róbert góljával mégis vezetést szerzett a Nyírbátor ellen. A vendégek – a 76. percben ők is megfogyatkoztak – Lakatos László góljával egyenlítettek a 84. percben, de három perccel később a Roszelt váltó Katona György is betalált, és ez már győzelmet ért a Cigándnak.

NYUGATI CSOPORT

A Dorog érvényesítette a papírformát az utolsó előtti pozícióban álló Balatonfüred ellen: a Sitku Illés (2), Nagy Richárd, Fürjes Ádám és Szedlár Zoltán góljaival kiharcolt magabiztos győzelem révén a dorogiak feljöttek a második helyre, és tartják lépéselőnyüket a feljutásért zajló harcban a Mosonmagyaróvár és az ETO előtt.

Sorozatban harmadszor is nyert a kései hajrát nyitó Tatabánya; a héten edzőt váltó Csepel elleni siker Sergio Aguero, Adria de Mesa Garrido és Kamíl Kopúnek góljával született meg.

A Diósd–Érd derbin Bonifert Péter a hazaiaknak szerzett vezetést, Csizmadia Zoltán a második félidőben egyenlített – a vége 1–1 lett.

LABDARÚGÓ NB III, 29. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Putnok–Ceglédi VSE 1–2
Tállya–Tiszaújváros 0–0
Cigánd–Nyírbátor 2–1
Rákosmente KSK–Kazincbarcika 1–1
Somos SE–Jászberény 0–3

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Budafoki MTE-Újbuda–SZEOL 0–0
Komlói Bányász–Pénzügyőr 0–0

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Diósd–Érd 1–1
Dorog–Balatonfüred 5–0
Tatabánya–Csepel 3–1

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik