NB III: az MLSZ kizárta a Tatabányát a bajnokságból!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.08. 10:09
null
A Tatabánya stadionjában ebben az idényben már nem rendeznek NB III-as bajnokit (Fotó: Sárvár FC/Facebook)
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága kizárta a Tatabányát az NB III Nyugati csoportjának küzdelmeiből. Az MLSZ a kizárt csapat eddig lejátszott mérkőzéseinek eredményét törli.

 

A Tatabánya az elmúlt hétvégén sorozatban a harmadik bajnokijára nem állt ki, így az MLSZ versenybizottsága a Gyirmót FC Győr II és az ETO FC Győr után a Sárvár elleni találkozót is a vétlen csapat javára írta jóvá 3–0-s gólkülönbséggel, továbbá a Tatabányától levont három pontot.

A Magyar Labdarúgó-szövetség azonban ezt a határozatát felülírta azzal, hogy kizárta a Tatabányát az NB III Nyugati csoportjának küzdelmeiből, az eddig lejátszott meccsein elért eredményeit pedig a bajnokságban részt vevő valamennyi sportszervezetnél törli, míg a kizárt együttest a tabella utolsó helyére sorolja.

Arról korábban már írtunk, hogy úgy tűnik, vége a nagy múltú Tatabánya FC történetének. A bérek időben történő kifizetése rendre elmaradt, s egy idő után ezt a játékosok és a stáb is megelégelte. A futballisták szétszéledtek, volt, aki az NB II-ben talált magának csapatot a télen, de legtöbben a megyei harmadosztályban szereplő TFCE-hez (Tatabánya Futball Club Egyesület) szerződtek, amely a TASK-nak, a Tatabánya FC utánpótlásának a jogutódja. BŐVEBBEN ITT!

Az NB III-as gárdának mindeközben új ügyvezető igazgatója lett (Bandler Bertold, a videón látható kopasz úriember), és egy olasz edző, Giovanni Scanu is érkezett.

A TAO-támogatásról gyakorlatilag nyilvános üzengetés zajlott és zajlik jelenleg is a Tatabánya FC és a TFCE között, főleg emiatt van nézeteltérés a két egyesület között.

Az MLSZ szabályzatának értelmében ha háromszor is játékoshiány miatt marad el egy meccs, az versenybizottsági tárgyalás után versenyrendszerből való kizárást vonhat maga után. Pontosan ez történt most a Tatabányával.

AZ NB III NYUGATI CSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA
1. Érdi VSE 20 16 4 46–19 +27 48
2. ETO FC Győr 19 15 4 50–11 +39 45
3. Kaposvári Rákóczi FC 20 12 3 5 36–14 +22 39
4. III. kerületi TVE 20 11 2 7 39–27 +12 35
5. Budapest Honvéd-MFA II. 20 10 4 6 43–30 +13 34
6. FC Ajka 19 10 4 5 35–25 +10 34
7. Csornai SE 20 10 2 8 31–26 +5 32
8. Puskás Akadémia FC II. 20 9 2 9 28–24 +4 29
9. Videoton FC II. 20 9 2 9 32–37 –5 29
10. Tarr Andráshida SC 20 8 3 9 23–27 –4 27
11. Gyirmót FC Győr II. 19 6 7 6 21–23 –2 25
12. Csepel FC 20 6 4 10 18–26 –8 22
13. Hévíz SK 20 6 3 11 17–24 –7 21
14. VLS Veszprém 20 5 6 9 17–30 –13 21
15. Diósd 20 5 1 14 10–57 –47 16
16. Sárvár FC 19 3 5 11 8–27 –19 14
17. Komárom VSE 20 2 2 16 16–43 –27 8
18. Tatabánya FC 0 0–0 0 0

 

Legfrissebb hírek

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 20:55

Révész Attila két NB I-es ukrán játékos miatt szólt be az MLSZ-nek, a szövetség közleményben reagált

Magyar válogatott
2026.04.05. 15:18

NB III: megszakította hétmeccses nyeretlenségi sorozatát az ETO Akadémia

Labdarúgó NB II
2026.04.03. 17:02

Az MLSZ fegyelmi bizottsága a Nyíregyházát és a Diósgyőrt is megbüntette

Labdarúgó NB I
2026.04.01. 18:19

NB III: a 94. percben szerzett góllal győzött az ESMTK, tizenegy vesztes meccs után nyert ismét a Hatvan

Labdarúgó NB II
2026.03.29. 19:29

NB III: folytatódott a Sopron nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
2026.03.28. 17:43

Az AEK kérte az MLSZ-t, hogy engedjék vissza Vargát Athénba – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.03.28. 11:30

Lisztes Krisztián többmeccses eltiltást kapott

Labdarúgó NB I
2026.03.25. 20:07
Ezek is érdekelhetik