Úgy tűnik, itt a vége, nincs többé Tatabánya FC

Vágólapra másolva!
2017.01.25. 14:42
null
A Népsport címlapjának részlete az 1981. szeptember 17-i számból, amikor a Tatabánya legyőzte a Real Madridot
Talán azért nem írta le még senki, mert senki sem akarja elhinni – és nem azért, mert még nem hivatalos.  De vége van. Úgy tűnik, nincs többé Tatabánya FC. A nagy múltú klub megszűnt. Ennyi volt.

 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, egy keddi sajtótájékoztatón a városvezetés bejelentette, hogy új alapokra kívánja helyezni a helyi futballt Tatabányán. A 24 óra megyei napilap szerdai számában is arról van szó, szinte esélytelen, hogy a Tatabánya FC tovább működjön.

„Jövőképet ismertetni jöttünk össze, alapjairól szeretnénk újjáépíteni a tatabányai labdarúgást" – mondta a sajtótájékoztatón Schmidt Csaba, a város polgármestere.

 

AZ ELMÚLT MÁSFÉL ÉV TÖRTÉNÉSEI A CSAPAT HÁZA TÁJÁN

Az olasz befektetők (AGS Sport 23. Kft.) 2015 nyarán szálltak be a Tatabánya FC-be, ám a többségi AGS és a kisebbségi tulajdonos önkormányzat között már 2016 augusztusában is nézeteltérés alakult ki arról, hogy ki és hogyan teljesíti a szerződésben foglaltakat. Végül tavaly nyáron az elmaradt bérek miatt az akkori vezetőedző, Várhidi Péter és több játékos is feljelentette a klubot, az MLSZ pedig kizárta az átigazolásokból. Várhidi Péter végül augusztusban felbontotta a szerződését a klubbal. Massimiliano Caroletti akkori ügyvezető októberben állítólag befektetőket keresett az olasz tulajdonrészre, majd váratlanul bejelentették, hogy lemond. Ez nem sokkal azután történt, hogy az önkormányzat közleményben jelezte: megrendült a bizalma a többségi tulajdonosban, és dolgozni kezdtek azon, hogy új alapokra helyezzék a városi labdarúgást.

(24 óra)

Az önkormányzat előrelátó volt, nem szerette volna, ha labdarúgás nélkül marad a város, így már ősszel elindult a megyei harmadosztályban a TASK néven szereplő csapat, amely az utánpótlás köré szerveződött. Ez a klub most nevet változtatott, a tavasszal már Tatabányai Futball Club Egyesület néven folytatja a decemberi tisztújítást követően.

A gárda vezetőedzője P. Nagy László, aki ősszel még az NB III-as gárdát is irányította. Papíron tehát jelenleg két együttese is van a városnak, ám nagy valószínűséggel csak idő kérdése, mikor bizonyosodik be, hogy a Tatabánya FC nem tudja folytatni.

A TFCE egyébként vezeti a megyei harmadosztály Déli csoportját, az MLSZ adatbankja szerint a csapat legidősebb játékosa 24 éves. A város stratégiai megállapodást kötött a Tatabányai Sport Clubbal, a cél pedig, hogy az új csapat két és fél év alatt az NB III-ban szerepeljen.

„Azt látjuk kívülről, hogy a klub (a Tatabánya FC – a szerk.) kilátástalan helyzetben van. A többségi tulajdonosnak kell nyilatkoznia arról, hogy vállalják-e a további NB III-as szereplést, nekünk nincs erre rálátásunk" – idézi Schmidt Csaba szavait a 24 óra.

A Tatabánya FC többségi tulajdonosa (70 százalékban) az olasz kézben lévő AGS Sport 23. Kft. Molnár Tamás, a TFCE elnöke elmondta, hogy mivel a Tatabányát kizárták az átigazolásokból, és mivel gyakorlatilag nincs játékoskerete, aligha lesz folytatás.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a tartozás mintegy 80 millió forint körül van. Azt is megtudtuk – amit a városvezetés is kommunikált –, hogy az önkormányzat rendre teljesítette az általuk vállalt kötelezettségeket. Tudomásunkra jutott az is, hogy a futballisták zömeaz NB III Nyugati csoportjának utolsó helyén álló Komáromban folytathatja, de van olyan játékos is, aki magasabb osztályba léphet.

Úgy tűnik, hogy a tavaszi szezonban a TFCE a Grosics Gyula Stadionban játssza majd a hazai mérkőzéseit. Az már viszont biztossá vált, hogy az NB II-es Budaörsnek Tatabánya lesz az ideiglenes otthona, mivel a klub a pályája átépítése miatt albérletbe kényszerül költözni.

A Tatabánya FC tehát gyakorlatilag megszűnt létezni, itt a vége. A klub helyét tulajdonképpen egy másik egyesület veszi át a városban.

A nagy múltú klubot 1910-ben alapították, kétszer ezüst-, négyszer bronzérmes volt az élvonalban, ahol legutóbb a 2007–2008-as szezonban szerepelt. A Magyar Kupában háromszor jutott döntőbe, de ott mindannyiszor kikapott. A 80-as években négyszer indult az UEFA-kupában, ahol bár mindig az első körben búcsúzott, 1981-ben a Real Madridot, 1988-ban pedig a VfB Stuttgartot is legyőzte 2–1-re hazai pályán.

APÁM TÖRTÉNETE, AVAGY EGY KÉK-FEHÉR JEGYZET

1981. szeptember 16., délután fél öt. Az egész városban csend van. Illetve majdnem. A Ságvári úti stadionban éppen a Real Madrid vendégszerepel Tatabányán. 22 ezren a helyszínen, a nézők a mögöttük állók leheletét érzik saját tarkójukon.

Alig fér be ez a rengeteg ember. Mindenki az előtte álló sarkát tapossa, vagy éppen kapaszkodik bele. Bocsánatos bűn, hiszen a „királyi gárda” az ellenfél, melyet most megszoríthat a Bányász. Izzik a levegő, emberek ezrei érzik, hogy ez ma különleges nap. Ma minden olyan más. A fán is ülnek. Van, akiknek nem jutott hely, de ezt látni kell – gondolják. Eksztázisban a szurkolók, a labdarúgás él, a játék csodás mesterei a pályán. Láthatóan nem adjuk fel, a gyepen futballozó 11 magyar játékos ereiben forrong a kék-fehér vér.

Szívük a Hajrá, Bányász! rigmusra dobog. Érzik, hogy ma mindenki értük van, nincsenek egyedül. A végső sípszó előtt tíz perccel szabadrúgás nekünk. A leállított labdát Csapónak gurítják le, aki a sorfal mellett nyílegyenesen bombáz a jobb alsóba. Mintha csak zsinóron húznák. Karcsi bevarrja, a lelátó pedig tombol! Apám is felugrik, mellette ülő osztálytársával egymást ölelik. 16 évesek. Közösen verték meg a Real Madridot!

Amikor én voltam tizenhat, kiestünk az NB I-ből. A csapat, mint a föld alól a szén, úgy kezdett eltűnni a profi labdarúgás palettájáról, s bár szerettünk volna még bányászni, a mécsesek elaludtak, a csákányok kitompultak. Nincs tovább.

Adja az ég, hogy egyszer az én fiam is tizenhat évesen ott legyen a Grosics Gyula Stadionban, és akkor talán apámmal, hárman, közösen, újra megverhetjük a Real Madridot!

 

Huber Tamás

 

NÉHÁNY ELŐZMÉNY

Tatabánya: lemondott az ügyvezető, saját forrásból rendezi a tartozásokat

NB III: Olaszországban keres új befektetőt a Tatabánya


NB III: egyvalaki ült a kispadon – így tiltakoztak a tatabányaiak

NB III: kizárták az átigazolásból a Tatabányát – sajtóhír

NB III: nem az önkormányzat dolga fizetni a tatabányaiakat


NB III: balhé a bajnoki meccs után Tatabányán – videó

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik