NB III: abszolút esélyes az ETO Nyugaton, de mire lehet képes a Pécs?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.06. 12:52
null
A Középcsoportban az ETO a bajnoki cím első számú várományosa (Fotó: eto.hu)
A Dunaújváros–Budafok mérkőzéssel pénteken elkezdődött a labdarúgó NB III 2016–2017-es idénye, az 1. forduló további meccseit ma és vasárnap rendezik meg. A Nemzeti Sport Online évek óta nyomon követi a három csoport eseményeit, ezúttal áttekintjük, hogy ebben a szezonban kik lehetnek a feljutásra esélyes csapatok, illetve várhatóan mely együttesek küzdenek a kiesés ellen.

 

Fontos tudnivaló, hogy a csoportokból az első helyezettek jutnak fel az NB II-be.

Összesen 16 csapat esik ki (az összes, 14–18. helyezett, valamint a legrosszabb 13. helyezett), mert a 2017–2018-as idényben háromszor 16 együttessel bonyolítják le az NB III küzdelmeit, és 10 csapat jut fel a megyei első osztályú bajnokok osztályozói után.

ABSZOLÚT ESÉLYES NYUGATON AZ ETO, „SÖTÉT LÓ” A BÁNYÁSZ

A Nyugati csoport mezőnye többek között a megyei bajnokságból feljutó Kaposvárral és a Veszprémmel bővült, és ide kapott besorolást az NB II-ből kieső Ajka is, így méltán nevezhető ez a csoport a legerősebbnek.

A feljutás legnagyobb esélyese mégis az ETO FC Győr, amely korábbi NB I-es játékosokkal erősített (Kabát Péter, Graszl Károly, Gyagya Attila, Nagy József, Rácz Ferenc, Vadász Viktor, Lázár Zsolt), így óriási meglepetés lenne, ha Bekő Balázs együttesének másodszor sem sikerülne kiharcolnia az osztályváltást.

„Sötét ló” a Tatabánya, amelynél csak négy játékos maradt a tavaszi keretből (az összes légiós távozott), helyettük zömében fiatalok érkeztek; az Érd további rutinos labdarúgókkal erősítette meg keretét, míg a Honvéd akadémistáihoz egy tapasztalt tréner, Gálhidi György érkezett.

A kiesés elkerüléséért várhatóan a Komárom, a Hévíz, a Csorna, a Puskás Akadémia II, a Gyirmót II és a Sárvár küzd majd.

A Nyugati csoport teljes programját ide kattintva tekinthetik meg!

LEHET A PÉCSI MFC A BUDAFOK ÉS A SZIGETSZENTMIKLÓS RIVÁLISA?

A Középcsoportban már le is játszottak pénteken egy mérkőzést, ezen a Budafoki MTE 2–1-re legyőzte a Dunaújvárost. A XXII. kerületiek a feljutás egyik esélyesei, Prukner László csapata Grúz Tamással, Nagy Tamással, Vaszicsku Gergővel és Ladányi Tiborral erősített.

Az NB II-ből kieső Szigetszentmiklós célja szintén a visszajutás, Pölöskei Péter, Vass Máté, Fritz Attila mellett Rodenbücher István is a Pest megyeieket választotta.

A megyei bajnokságból feljutó PMFC kerete – bár a klub Koller Krisztiánnal, Gábor Péterrel, Károly Bálinttal és Havasi Dániellel erősített – „vékonynak” tűnik, meglepetés lenne, ha a pécsiek harcban lennének a feljutásért. A Ferencváros II állománya teljesen átalakult, Lipcsei Péter a korábbi U19-es csapat játékosaival dolgozhat.

A kiesést jelentő helyezésekre a Mórahalom, a Méhkerék, a Szentlőrinc, a Hódmezővásárhely, a Békéscsaba II és a Szekszárd „pályázik”.

A Középcsoport teljes programját ide kattintva tekinthetik meg!

KELETEN HÉT CSAPAT IS FEL AKAR JUTNI

A Keleti csoportból a nyáron feljutott a Nyíregyháza, a Cegléd és a Cigánd is, így itt most nem lesz igazi „nagyágyú”.

Talán itt a legkiegyensúlyozottabb a mezőny, az NB II-be jutásra heten is pályázhatnak: a Kazincbarcika, a Rákosmente KSK, az egyaránt jól erősítő Monor, Jászberény és STC Salgótarján, illetve az előző szezonban remekül szereplő, egységes csapatot alkotó Hatvan és Putnok.

A BKV Előrénél Menczeles Iván helyett Batári Csaba lett az edző, a közlekedésieknek nem lehetnek feljutási reményeik.

A kiesés elleni harcban a Tállya, a Tiszaújváros, a Nyírbátor, az ESMTK, a Hajdúböszörmény és a REAC lehet érintett – nagy kérdés, hogy mikor ér véget a nemrégiben még az NB I-ben szereplő rákospalotaiak vergődése.

A Keleti csoport teljes programját ide kattintva tekinthetik meg!

AZ 1. FORDULÓ MŰSORA

NYUGATI CSOPORT
Szombat

17.30: Hévíz SK–Komárom VSE
17.30: Érdi VSE–Diósd
17.30: Tatabánya FC–FC Ajka
17.30: Kaposvári Rákóczi FC–ETO FC Győr
17.30: Csepel FC–Sárvár FC
17.30: III. kerületi TVE–Csornai SE
Vasárnap
16.30: Tarr Andráshida SC–Gyirmót FC Győr II
17.30: Budapest Honvéd-MFA–Videoton FC II
17.30: VLS Veszprém–Puskás Akadémia FC II

KÖZÉPCSOPORT
Péntek

Dunaújváros–Budafoki MTE 1–2
Szombat
17.30: Szigetszentmiklósi TK–Mórahalom VSE
17.30: Komlói Bányász SK–Várfürdő-Gyulai Termál FC
17.30: Pénzügyőr SE–FC Dabas
Vasárnap
17.30: Szentlőrinc SE–Dabas-Gyón FC
17.30: Ferencvárosi TC II–Szekszárdi UFC
17.30: Méhkeréki SE–Paksi FC II
17.30: Hódmezővásárhelyi FC–Békéscsaba 1912 Előre II
17.30: Dunaharaszti MTK–Pécsi MFC

KELETI CSOPORT
Szombat
17.30: STC Salgótarján–Kazincbarcikai SC FC
17.30: Termálfürdő Tiszaújváros–Nyírbátori FC
17.30: Jászberényi FC–REAC
17.30: Putnok FC–Tállya KSE
Vasárnap
11.00: Újpest FC II–FC Hatvan
17.30: ESMTK–MTK Budapest II
17.30: DVSC-DEAC–Hajdúböszörményi TE
17.30: BKV Előre SC–Rákosmente KSK
17.30: Monori SE–DVTK II

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik