NB III: a leggólerősebb tarolt, a kupamenetelő megtorpant

Vágólapra másolva!
2015.10.17. 17:20
A Keleti csoportot százszázalékosan vezető Nyíregyháza szabadnapos volt, két fő riválisa (Cegléd, Cigánd) egyaránt győzött a labdarúgó NB III 12. fordulójának szombati játéknapján, így szorosabbá vált a tabella. A Középcsoportban éllovas Kozármisleny odahaza nem bírt a Dunaharasztival (1–1), míg a Nyugati csoportban a Dorog 1–0-ra nyert Balatonfüreden, amivel utolérte a feljutás fő esélyesét, a Győri ETO-t.

KELETI CSOPORTKELETI CSOPORT

A Cigánd Roszel Róbert mesterhármasával húzott el a Nyírbátortól, a hajrá kezdetén Kis Szabolcs szállította a negyedik gólt. Ezzel a találattal a cigándiak 36 gólhoz érkeztek, és az összesített NB III-as gólversenyben megelőzték a Nyugati csoportot vezető Videoton II-t (35). A szezonban ez volt az ötödik olyan mérkőzésük a cigándiaknak, amelyen legalább négy gólt szereztek. A nehéz talajú pályán lejátszott szombati nyírbátori mérkőzést a „darazsak” egyébként nagyobb különbséggel is megnyerhették volna.

A Cegléd a 33. percig kétgólos előnyt épített Markó Ádám és Pozsár Dániel révén a Putnok ellen, és bár a hajrában Zimányi Ádám szépített, Laczkó Milán gyorsan visszaállította a kétgólos különbséget. A folyamatosan romló talajon végig magabiztosan játszó hazai csapat akár nagyobb különbségű győzelmet is arathatott volna. A sorozatban hatodszor nyerő Cegléd továbbra is tartja a második helyet.

A még veretlen Kazincbarcika nagyon bekezdett az RKSK ellen, Faggyas Milán bevágott egy kipattanót, majd egy jobb oldali szöglet után Lakatos Béla fejelt a hálóba – mindez az első tíz percben történt. A vendégek lassan ébredeztek, és bár az első félidőben még elrontották lehetőségeiket, a fordulás után Simita Gergő és Király Botond is fejelt egy-egy gólt, így végül igazságos döntetlen született. A hajrában mindkét csapat megfogyatkozott.

KÖZÉPCSOPORT

Az éllovas Kozármisleny – amely a DVTK kiejtésével a héten bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében – a Dabas után a Dunaharaszti ellen is csak 1–1-es döntetlent játszott. A baranyaiak Tóth Adrián góljával a hajrá kezdetén szereztek vezetést, Szmola Dániel a 88. percben egyenlített.

A SZEOL kihasználta a Misleny pontvesztését: Tóth Ákos tanítványai Beretka Péter és Gajág Gergő közeli találataival megnyerték a Budafok-Újbuda elleni rangadót, és riválisukat megelőzve feljöttek a második helyre, négypontnyira megközelítve a listavezetőt.

A Szekszárd továbbra is pont nélkül kullog a tabella utolsó helyén. Micskó Márk már a 7. percben piros lapot kapott, így nem volt reális esély az ESMTK megviccelésére – a vége 0–3.

NYUGATI CSOPORT

A Dorog a csereként beálló David Perovics 91. percben szerzett góljával nyert Balatonfüreden, és ezzel pontszámban utolérte a feljutás fő várományosát, a harmadik helyen álló Győri ETO-t. Igaz, a győriek két mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Továbbra is nagyszerűen szerepel az újonc Érd, amely szombaton Pintér Nikolasz és Ebedli Zoltán második félidei góljaival 2–0-ra megnyerte a Diósd elleni derbit. Limperger Zsolt csapata meg is előzte a szomszédvárat a táblázaton.

A huzamosabb ideje tartó csapadékos időjárás miatt a Csepeli Stadion talaja alkalmatlanná vált a bajnoki mérkőzés lejátszására, így a Csepel és a Tatabánya közti egyeztetést követően a szövetség jóváhagyásával a szombati mérkőzés elmaradt.

LABDARÚGÓ NB III, 12. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Ceglédi VSE–Putnok 3–1
Tiszaújváros–Tállya 2–1
Nyírbátor–Cigánd 0–4
Kazincbarcika–Rákosmente KSK 2–2
Jászberény–Somos SE 0–1

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Kozármisleny–Dunaharaszti MTK 1–1
Szekszárdi UFC–ESMTK 0–3
Szentlőrinc–Hódmezővásárhely 2–1
SZEOL–Budafoki MTE-Újbuda 2–0

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Sárvár–BKV Előre 1–2
Érd–Diósd 2–0
Balatonfüred–Dorog 0–1

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik