NB III: a Kaposvár három év után feljutott; óriási balhé Pécsen

Vágólapra másolva!
2018.05.27. 21:02
A Kaposvár idegenben 2–0-ra legyőzte az Andráshidát a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának 29. fordulójában, s mivel az Ajka 3–1-es vereséget szenvedett a BKV Előre vendégeként, a Rákóczi feljutott a másodosztályba.

A Kaposvári Rákóczi legutóbb a 2014–2015-ös szezonban szerepelt az NB II-ben, amikor sereghajtóként búcsúzott – egy évvel azután, hogy az NB I-ből is utolsóként esett ki.Kaposvári Rákóczi legutóbb a 2014–2015-ös szezonban szerepelt az NB II-ben, amikor sereghajtóként búcsúzott – egy évvel azután, hogy az NB I-ből is utolsóként esett ki.

A Nyugati csoportban biztossá vált a négy pont levonással sújtott Veszprém és a Gyirmót FC Győr második csapatának kiesése.

A PMFC Dabas elleni mérkőzésén, 0–0-s állásnál Barna Gábor játékvezető les címén érvénytelenítette a pécsiek gólját, amely valószínűleg győzelmet ért volna. Az eset után a pécsi B-közép 30-40 szurkolója pirotechnikai eszközöket dobált a játéktérre, majd feltörte a kapukat, és megindult a bíró irányába, aki asszisztenseivel együtt az öltözőbe menekült, így a találkozó lefújás nélkül ért véget – írja a pecsiujsag.hu.

Más kérdés, hogy az adatbank.mlsz.hu-n 0–0-ként be lett vezetve a találkozó, vagyis eszerint mégiscsak lefújta a játékvezető, és nem szakadt félbe, a szövetség a bajnokság tabelláját is a 0–0-s végeredmény figyelembevételével közli.


A pécsi szurkolók nehezen viselték a vitatható játékvezetői ítéletet (Fotók: Laufner László)
A pécsi szurkolók nehezen viselték a vitatható játékvezetői ítéletet (Fotók: Laufner László)

A történteknek minden bizonnyal lesznek következményei, a PMFC-t pénzbüntetéssel, sőt akár pályabezárással vagy pontlevonással is sújthatják.

Az eddig második Tiszakécske eközben Kardos Norbert góljával nyert Hódmezővásárhelyen (0–1), így a tabella élére állt. Az utolsó fordulóban a Tiszakécske a hetedik Szentlőrincet fogadja, míg a pécsiek a már biztosan a harmadik helyen végző Iváncsához látogatnak.

A Keleti csoportban a bajnok Monor könnyedén megverte a Gyöngyöst, míg a DEAC a Jászberény elleni döntetlennel biztossá tette a bennmaradását. A kiesés elkerüléséért már csak a Tállya, a Balassagyarmat és a Tiszafüred küzd, közülük egy csapat őrzi meg NB III-as tagságát.

NB III
29. FORDULÓ
KELETICSOPORT

MTK Budapest II–ESMTK 5–0
Füzesgyarmat–Tiszaújváros 2–2
Cigánd SE–Balassagyarmati VSE 6–1
Nyírbátor–Tiszafüred 3–2
Monor–Gyöngyösi AK 3–1
Jászberény–Debreceni EAC 0–0
DVTK II–Tállya 3–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Monori SE2723474–16+5873
2. ESMTK27138635–23+1247
3. Putnok FC27127845–39+643
4. Tiszaújváros27117941–39+240
5. Diósgyőri VTK II271151141–31+1038
6. Jászberényi FC27911735–33+238
7. Nyírbátori FC281071147–42+537
8. Füzesgyarmati SK271061137–370 36
9. Cigánd SE271051240–49–935
10. MTK Budapest II27971145–38+734
11. Gyöngyösi AK27891039–45–633
12. Debreceni EAC27941439–57–1831
13. Tállya KSE27681330–48–1826
14. Balassagyarmati VSE27671432–57–2525
15. Tiszafüredi VSE27731730–56–2624
16. Salgótarján00–00 0

KÖZÉP-CSOPORT
Pécsi MFC–FC Dabas 0–0
SZEOL SC–Mórahalom VSE 4–0
Bp. Honvéd MFA–Makó FC 3–1
Vecsési FC–Rákosmente 1–1
Hódmezővásárhely–Tiszakécske 0–1
Szentlőrinc–Kozármisleny 2–3
Szekszárd–Iváncsa 1–1

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tiszakécske VSE29215372–32+4068
2. Pécsi MFC29214474–22+5267
3. Iváncsa KSE29178461–40+2159
4. Dunaújváros29164946–33+1352
5. SZEOL SC29155941–29+1250
6. FC Dabas291351144–39+544
7. Szentlőrinc SE291351143–39+444
8. Paksi FC II291141438–45–737
9. Szekszárdi UFC29991133–40–736
10. Budapest Honvéd-MFA II291051443–44–135
11. Kozármisleny29971330–42–1234
12. Rákosmente KSK29961432–40–833
13. Makói FC29771532–61–2928
14. Hódmezővásárhelyi FC29761629–49–2027
15. Mórahalom VSE29381828–58–3017
16. Vecsési FC29381820–53–3317

NYUGATI CSOPORT
Veszprém–Csepel FC 2–3
Andráshida–Kaposvári Rákóczi FC 0–2
THSE-Szabadkikötő–III. kerületi TVE 2–2
BKV Előre–FC Ajka 3–1
Dunaharaszti–Pénzügyőr SE 1–2
Csorna–Gyirmót FC Győr II 0–1
Érdi VSE–Puskás Akadémia FC II 0–3

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kaposvári Rákóczi FC29214463–24+3967
2. FC Ajka29194672–31+4161
3. Érdi VSE29166752–33+1954
4. Puskás Akadémia FC II29155952–34+1850
5. III. kerületi TVE291310648–42+649
6. Tarr Andráshida SC291531143–40+348
7. BKV Előre291351137–35+244
8. Pápai FC291411445–42+343
9. Videoton FC II291231447–50–339
10. Csepel FC291161241–34+739
11. Dunaharaszti MTK29891238–42–433
12. THSE-Szabadkikötő29831830–69–3927
13. Pénzügyőr SE29751730–53–2326
14. Csornai SE29751727–53–2626
15. Gyirmót FC Győr II29651827–55–2823
16. Veszprém29681538–53–1522
Veszprém: 4 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik