NB II: „Fel kell nyitni a szemeket” – büntetés jön Felcsúton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.27. 09:06
null
Szíjjártó István hiányolja játékosaiból a szenvedélyt (Fotó: Meder István)
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Szíjjártó István erősen kifakadt a televízió kamerája előtt a hétvégi, Zalaegerszeg elleni, 2–2-re végződött bajnoki után. A felcsúti labdarúgók valószínűleg büntetésre számíthatnak a ZTE elleni döntetlen után.

 

„Most is tartom, amit a mérkőzés után mondtam, a véleményem semmit sem változott – indította a beszélgetést Szíjjártó István. – Egy-két embernek el kellene gondolkodnia, melyik klubban futballozik, az ugyanis nem megy, hogy tizenegy forduló lemegy a bajnokságból, és mindig ugyanazok a hibák jönnek elő. A Zalaegerszeg ellen jól játszottunk az első félidőben, kis túlzással megnyertük a meccset, így értetlenül állok előtte, miért változott meg a futballunk a szünetet követően. Rutinos labdarúgóink vannak, mégis olyan hibákat követünk el egyénileg és csapatszinten is, amire nincs magyarázat. Hogy lesz-e büntetés? A kerettagok hosszú idő után kaptak egy szabadnapot, kedden találkozunk legközelebb, és bár nem vagyok híve a büntetésnek, valahogy fel kell nyitni a játékosok szemét.”

Hogy a Puskás Akadémia tizenegy fordulót követően hatodik (három pont hátrányban az éllovas Balmazújvárostól), az akkor is meglepetés, ha tudjuk, az idény vége még messze van, az együttes akkor is célba érhet, ha csak a 38. forduló után áll feljutó helyen.

Rendben, a felcsútiaknál egyetlen csapat sem szerzett több gólt (23-at) a mezőnyben, az viszont már nehezen emészthető, hogy nem is kapott többet (22-t). Pedig olyan rutinos futballisták alkotják a keretet, mint a kapus Hegedüs Lajos, a védő Heffler Tibor, a középpályás Sándor György, Pekár László, Márkvárt Dávid és Zsidai László, vagy a támadó Lencse László és Tischler Patrik.

Létezik, hogy közülük csak Zsidai László teljesítménye, hozzáállása érdemelt kritikát a ZTE elleni találkozót követően?

„Zsidai Lászlót aligha kell bemutatnom bárkinek is, olyan labdarúgó, aki a pályán »felhúzva« közlekedik, támad, védekezik, és nem mellékesen rengeteg párharcot vállal fel – folytatta Szíjjártó István. – A Zalaegerszeg ellen nem láttam rajta azt a szenvedélyt, ami jellemzi őt, ezért említettem név szerint, de azt is hozzá kell tennem, nem miatta veszítettünk pontokat, hanem azért, mert keveset futottunk és vállalkoztunk csapatszinten, és mert súlyos egyéni hibákat követtünk el. Nem szokásom, de vasárnap kieresztettem a hangom a meccs után, de kedden is igyekszem megértetni a játékosokkal, hogy olyan esélyt, mint amit a ZTE kapott tőlünk, többet nem adhatunk az ellenfeleinknek.”

AZ ÁLLÁS
1. Balmazújváros 11 7 1 3 16–10 +6 22
2. Kisvárda 11 6 3 2 17–8 +9 21
3. Nyíregyháza Spartacus FC 11 6 2 3 13–12 +1 20
4. Békéscsaba Előre 11 6 1 4 15–8 +7 19
5. ZTE FC 11 5 4 2 18–11 +7 19
6. Puskás Akadémia FC 11 5 4 2 23–22 +1 19
7. BFC Siófok 11 6 5 16–18 –2 18
8. Szeged 2011 11 5 3 3 14–6 +8 18
9. Soroksár SC 11 5 3 3 21–15 +6 18
10. Kozármisleny FC 11 5 2 4 12–11 +1 17
11. Soproni VSE 11 4 3 4 14–12 +2 15
12. Vác FC 11 4 3 4 14–13 +1 15
13. FC Csákvár 11 3 5 3 11–16 –5 14
14. Dorogi FC 11 4 1 6 12–15 –3 13
15. Budaörs 11 4 1 6 7–10 –3 13
16. Mosonmagyaróvári TE 11 3 2 6 14–13 +1 11
17. Szolnoki MÁV FC 11 3 2 6 15–21 –6 11
18. Ceglédi VSE 11 3 1 7 16–22 –6 10
19. SZEOL SC 11 3 1 7 7–15 –8 10
20. Cigánd SE 11 1 2 8 4–21 –17 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik