NB II: utolsó perces büntetővel nyert a Zalaegerszeg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.06. 18:18
Vasárnap a nagy mennyiségű csapadék miatt 1–1-es állásnál az 51. percben félbeszakadt a ZTE FC–ETO FC Győr NB II-es labdarúgó-mérkőzés, amelynek maradék 39 percét szerdán játszották le. Sokáig úgy tűnt, két újabb góllal döntetlen lesz a végeredmény, de egy hosszabbításban megítélt büntetővel végül a zalaegerszegiek nyertek 3–2-re.

A vasárnapi mérkőzést azt követően szakította félbe Pillók Ádám játékvezető, hogy az eső, havas eső, majd hó következtében a zalaegerszegi pályán nem lehetett futballozni, hiszen a labda elakadt a tócsákban.

A szerdai folytatást ugyan a vendégek kezdték jobban (az új igazolás, Lovrencsics Balázs kétszer is veszélyeztetett), de Barczi révén mégis a hazaiak szereztek vezetést a 62. percben, 2–1.

A 66. percben egyenlített a Győr, Tajthy indításával Lovrencsics léphetett ki, Zöldesi kapus kimozdult a kapuból, ám tétovázott, így a Fradiból érkező támadónak nem okozott gondot a kapuba találnia, 2–2.

Már úgy tűnt, döntetlen lesz a végeredmény, amikor a háromperces hosszabbítás lejárta után a középre lőtt labdára rajtoló Bobál Gergely elesett a 16-oson belül. A játékvezető sárga lapot adott Völgyinek, és büntetőt ítélt, amelyet Bobál nem hibázott el. 3–2

A ZTE győzelmével a tabella második helyén áll, míg az ETO október 21-e óta sorozatban ötödször kapott ki idegenben.

LABDARÚGÓ NB II
22. FORDULÓ
ZTE FC–ETO GYŐR 3–2 (1–1) – az 51. perctől folytatva

Zalaegerszeg, 670 néző, V: Pillók Ádám (Mohos Milán, Kiss Balázs)
ZALAEGERSZEG: Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kiss M., Kocsis G. – Babati (Gajdos, 87.), Grumics, Barczi, Bobál G. Vezetőedző: Dobos Barna
ETO: Horváth T. – Kovács K., Tar, Vadász, Völgyi – Vaskeba, Bagi – Szimcsó, Tajthy, Andrics – Lovrencsics B. Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Bobál G. (1–0) a 22., Vukaszovics (1–1) a 31., Barczi (2–1) a 62., Lovrencsics B. (2–2) a 66., Bobál G. (11-esből, 3–2) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna:
– A legfontosabb az, hogy itthon tartottuk a három pontot. Látjuk a hibáinkat, a Győr fegyelmezett, jó csapat, szerencsére a gondjaink mellett voltak extra megoldásaink is, és ez elegendő volt a sikerhez.
Király József: – Négy nap alatt játszottunk le egy meccset. most úgy jöttünk, hogy meglepjük a Zalaegerszeget, és bátran futballozunk. Ez sikerült is. Nagyon sajnálom a játékosaimat, hogy ennyi kidolgozott helyzetből ezúttal csak egyet tudtunk gólra váltani.

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 22 15 1 6 50–23 +27 46
2. ZTE FC 22 13 5 4 45–28 +17 44
3. Kaposvári Rákóczi FC 22 12 8 2 38–25 +13 44
4. Békéscsaba Előre 22 11 6 5 36–25 +11 39
5. Budaörs 22 12 2 8 35–26 +9 38
6. FC Csákvár 22 8 10 4 40–34 +6 34
7. Vasas FC 22 8 9 5 37–35 +2 33
8. Soroksár SC 22 9 5 8 37–31 +6 32
9. Kazincbarcika 22 8 7 7 37–27 +10 31
10. Dorogi FC 22 7 8 7 32–31 +1 29
11. ETO FC Győr 22 7 6 9 32–30 +2 27
12. Tiszakécske VSE 22 6 9 7 23–36 –13 27
13. Vác FC 22 5 11 6 19–24 –5 26
14. Nyíregyháza Spartacus FC 22 6 7 9 30–31 –1 25
15. BFC Siófok 22 5 9 8 21–31 –10 24
16. Ceglédi VSE 22 6 5 11 23–39 –16 23
17. Budafoki MTE 22 6 3 13 25–40 –15 21
18. Balmazújváros 22 4 8 10 17–30 –13 20
19. Mosonmagyaróvár 22 4 7 11 20–34 –14 19
20. Monor 22 3 4 15 25–42 –17 13

 

Legfrissebb hírek

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
5 órája

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
20 órája

Szegeden is nyert az újonc Gyirmót

Labdarúgó NB II
20 órája

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
20 órája

Potya gól után döntetlenre kapaszkodott vissza a DVTK

Labdarúgó NB II
20 órája

Kazincbarcikán zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el a Kozármisleny, lemondott a vezetőedzője

Labdarúgó NB II
20 órája

Az újonc otthonában nyert, továbbra is éllovas a Soroksár

Labdarúgó NB II
20 órája

Az utolsó percben gyűrte le a KTE a Videotont

Labdarúgó NB II
20 órája