NB II: újabb akadémista szerződhet Siófokra

Vágólapra másolva!
2016.01.06. 13:32
A labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok együttesével kezdte meg a felkészülést Kovács Dávid, a Vasas Kubala Akadémia játékosa – számolt be róla a Balaton-parti klub honlapja.

A 18. életévében járó labdarúgó elsősorban a középpálya szélén bevethető, de a támadó szekcióban is jól érzi magát. Szerepelt a korosztályos válogatottakban, végigjárta a ranglétrát: az U15, U16, U17 és az U18-as válogatottnak is tagja volt és jelenleg is számítanak rá címeres mezben. Többek között Japán, Ukrajna, Szerbia és Montenegró ellen is betalált már a hálóba az U18-as nemzeti csapatban.

„Megkaptam a megtisztelő lehetőséget, hogy Siófokon készülhetek, amivel élni szeretnék. Nagyon jó társaságba kerültem, a fejlődésem szempontjából nagyon sokat számít, hogy rutinos, NB I-et megjárt játékosokkal edzhetek. Jól érzem magam, jó itt lenni, ezt már 2 nap után mondhatom. Minden erőmmel azon vagyok, hogy beverekedjem magam a keretbe!" – mondta Kovács Dávid a klub honlapjának.

Kovács Dávid nem az első akadémista lenne a Siófok keretében, a csapat már a nyáron több Kubala-akadémián nevelkedő fiatallal erősödött.

Amint arról a mai nap folyamán már beszámoltunk, Gábor Péter személyében a Videotontól igazolhat kapust a Siófok.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SIÓFOKNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Gábor Péter
(Videoton), Kovács Dávid (Kubala Akadémia)
Távozók: Bozsó Antal, Banai Balázs, Hanzl Máté, Szekszárdi Tamás
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik