NB II: Szpisljak egy hétig sem volt csapat nélkül, aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.20. 13:47
A labdarúgó NB II-ben 14. helyen álló Nyíregyháza Spartacus Zoran Szpisljakot nevezte ki vezetőedzőnek.

Az 53 éves szerb szakember – akire a vezetőedzői feladatok mellett sportigazgatóként is számít az egyesület – a másodosztály utolsó őszi fordulója után közös megegyezéssel szerződést bontott a Váccal, amelyhez a nyáron írt alá. Irányításával a bajnokságban 13. helyen telelő Vác nemrég 2–1-re legyőzte a Szparit Nyíregyházán.

Szintén a Spartacusban folytatja pályafutását Szpisljak segítője, Purguly Árpád, aki szakmai igazgatóként dolgozik majd a klubnál.

„Tíz éve dolgozok Magyarországon, és ezalatt tizennégy trófeát szereztem. Célom, hogy a tizenötödiket a Szparival közösen gyűjtsük be. Egyezett az elképzelésünk a klub vezetőjével, gyorsan közös nevezőre jutottunk, szeretnénk egy erős csapatot építeni. Ami a játékosokat illeti, egy adott kerettel indulunk, úgy érzem, hogy van még bennük tartalék, ha kihoztuk a maximumot, akkor kell eldöntenünk, mely posztokon van szükség erősítésre” – mondta székfoglalójában a korábban a DVSC-nél, az Újpestnél, a Békéscsabánál és a Zalaegerszegnél dolgozó Szpisljak.

A Szparival kapcsolatos hír még, hogy Urbán Viktor ügyvezető távozott, helyét Kozák Attila cégvezető veszi át.

Mint ismert, a Nyíregyháza októberben menesztette Bozsik József vezetőedzőt, majd november végén a tréner édesapja, a szakmai igazgatóként dolgozó Bozsik Péter is távozott.szerződést bontott a Váccal, amelyhez a nyáron írt alá. Irányításával a bajnokságban 13. helyen telelő Vác nemrég 2–1-re legyőzte a Szparit Nyíregyházán.

Szintén a Spartacusban folytatja pályafutását Szpisljak segítője, Purguly Árpád, aki szakmai igazgatóként dolgozik majd a klubnál.

„Tíz éve dolgozok Magyarországon, és ezalatt tizennégy trófeát szereztem. Célom, hogy a tizenötödiket a Szparival közösen gyűjtsük be. Egyezett az elképzelésünk a klub vezetőjével, gyorsan közös nevezőre jutottunk, szeretnénk egy erős csapatot építeni. Ami a játékosokat illeti, egy adott kerettel indulunk, úgy érzem, hogy van még bennük tartalék, ha kihoztuk a maximumot, akkor kell eldöntenünk, mely posztokon van szükség erősítésre” – mondta székfoglalójában a korábban a DVSC-nél, az Újpestnél, a Békéscsabánál és a Zalaegerszegnél dolgozó Szpisljak.

A Szparival kapcsolatos hír még, hogy Urbán Viktor ügyvezető távozott, helyét Kozák Attila cégvezető veszi át.

Mint ismert, a Nyíregyháza októberben menesztette Bozsik József vezetőedzőt, majd november végén a tréner édesapja, a szakmai igazgatóként dolgozó Bozsik Péter is távozott.

Az ősz második felében Lengyel Roland dirigált a kispadról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik