NB II: Szentes Lázár a Gyirmót szakmai igazgatója – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.06. 13:11
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót Szentes Lázárt nevezte ki szakmai igazgatónak. A klub hamarosan új vezetőedzőt is nevez ki.

Mint beszámoltunk róla, a héten távozott a Gyirmót vezetőedzője, Sisa Tibor, és megírtuk, hogy értesüléseink szerint a klub vezetői a jövőben új koncepció mentén képzelik el a szakmai munka irányítását. a héten távozott a Gyirmót vezetőedzője, Sisa Tibor, és megírtuk, hogy értesüléseink szerint a klub vezetői a jövőben új koncepció mentén képzelik el a szakmai munka irányítását.

Információnk igaznak bizonyult. A gyirmótiak a klub hivatalos honlapján azt írják, „a Gyirmót FC vezetősége új szakmai koncepció mellett létrehozta a szakmai igazgató státuszt. A szakmai igazgató feladata az első csapat és a teljes utánpótlás szakmai irányítása és felügyelete.”

A vezetőség szombaton három évre megállapodott Szentes Lázárral, az ismert, volt győri labdarúgóval és szakedzővel. A vezetőedzőt a szakmai igazgató javaslata alapján választják ki, ennek eredményéről később tájékoztat a klub.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00