A ZTE legyőzésével újabb lépést tett az élvonal felé a Szpari

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.28. 15:28
null
A meccs hősét, Bajzát Pétert (középen) kétszer ünnepelhették a társak (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu, archív)
A labdarúgó NB II 21. fordulójának nyitó mérkőzésén a Nyíregyháza hazai pályán magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a Zalaegerszeg ellen. A listavezetőnél Bajzát Péter duplázott, míg Sándor István tizenegyest rontott, de a hajrában szabadrúgásból javított.

 

Az első perceket leszámítva a Nyíregyháza végig irányítása alatt tartotta a játékot az első félidőben, és bár túl sok helyzetet nem sikerült kidolgoznia, az a néhány lehetőség, ami adódott előtte, rendre góllal kecsegtetett.

Sőt, szűk negyedóra elteltével Bajzát Péter találatával meg is szerezték a vezetést a listavezető hazaiak. A jobb oldali bedobás után az egyik ZTE-védő röviden fejelte ki a labdát, amelyet a Szpari házi gólkirálya állítgatás nélkül kapura lőtt, a labda megpattant Holdampf Gergő lábán, és a tehetetlen Vlaszák Géza mellett a jobb alsó sarokba vágódott. 1–0

Nem sokkal később Bajzát megduplázhatta volna a Nyíregyháza előnyét, de közeli fejesét a vendégek tar kapusa óriási bravúrral hárította.

A játékrész további része finoman fogalmazva is felejthetőre sikerült, a kapuk alig-alig forogtak veszélyben (csak a vendégek játékosa, Vinicius előtt nyílt említésre méltó gólszerzési lehetőség), így a játék összképe alapján megérdemelten a Szpari vonulhatott előnnyel az öltözőbe.

A második félidő ugyanolyan eseménytelenül kezdődött, ahogy az első játékrész véget ért, de a hajrára megélénkültek az események. A 71. percben tizenegyeshez jutottak a hazaiak, miután Kocsis Adrián – a játékvezető megítélése szerint – összekoccintotta Rezes László lábát. Más kérdés, hogy a szabálytalanság a büntetőterületen kívül történt.

A labda mögé Sándor István állt, akinek félmagas, középre tartó lövését Vlaszák Géza a léc fölé tolta. A kimaradt büntető után azonban nem a ZTE, hanem a Szpari kapott újult erőre, amely a 78. percben végleg növelte előnyét. A csereként beállt Kákonyi Dániel futott el a jobb szélen, majd emelte középre a labdát, amelyet Bajzát kapásból a bal alsóba belsőzött. 2–0

Az ekkorra már szétesett ZTE a 85. percben újabb középkezdéshez készülődhetett, miután Sándor István távoli szabadrúgása becsapta Vlaszákot, aki előtt az ötös tájékán lepattant a labda, így a kapusnak esélye sem volt a hárításra. 3–0

Ezt követően Rezes még eltalálta a kapufát, de újabb gól már nem esett, a feljutás felé száguldó Nyíregyháza megérdemelt győzelmet aratott a kapura végig veszélytelen Zalaegerszeg ellen.

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ
Nyíregyháza Spartacus–ZTE 3–0 (1–0)
Nyíregyháza, 1500
néző. Vezette: Böcskei Balázs (Kovács II Gábor, Demeter János)
NYÍREGYHÁZA: Ovszijenko – Polényi G., Gengeliczki, Jánvári, Törtei – Ulvicki – Pákolicz (Kákonyi, 77.), Sándor I. (Máté J., 89.), Huszák (Kis R., 86.), Rezes – Bajzát.
ZALAEGERSZEG: Vlaszák – Kocsis A., Bogunovics, Kovács G., Nagy Z. – Holdampf (Horváth V., 79.), Sluká – Frizoni, Grbic (Kovács L., 85.), Hajdú N. – Tanque (Babati, 73.).
Gólszerző: Bajzát (1–0) a 14., Bajzát (2–0) a 78., Sándor I. (3–0) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
LUCSÁNSZKY TAMÁS (a Nyíregyháza vezetőedzője): – Végig irányítottuk a mérkőzést, és csak idő kérdése volt, mikor őröljük fel végleg a Zalaegerszeg ellenállását. Ekkora különbséggel is megérdemelten nyertünk, sőt ha a kihagyott lehetőségeket is figyelembe veszem, biztosabb is lehetett volna a sikerünk.
LENDVAI MIKLÓS (a Zalaegerszeg vezetőedzője): – A támadójátékunk átütőerő nélküli volt, nem is nagyon akadt helyzetünk, és erre nem lehet mentség egyetlen játékos, a fiatal Vittman Ádám hiánya. Jobb csapattól kaptunk ki, ettől függetlenül nagyon utálom ezt az érzést.

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus21172242–13+2953
2. Dunaújváros PASE20133435–20+1542
3. Siófok20124429–17+1240
4. Balmazújváros2096537–31+633
5. FC Ajka2095632–27+532
6. Békéscsaba Előre2086635–27+830
7. Zalaegerszegi TE FC2186728–30–230
8. Gyirmót FC Győr2085731–25+629
9. Vasas2083929–33–427
10. Soproni VSE2065924–30–623
11. Szigetszentmiklósi TK2065918–24–623
12. Szolnoki MÁV FC20641029–30–122
13. Kisvárda SE2057830–31–122
14. Ceglédi VSE20621225–36–1120
15. Duna FC Tatabánya20331414–46–3212
16. Kozármisleny20241417–35–1810

PERCRŐL PERCRE

93. perc: Véget ért a mérkőzés, a Nyíregyháza könnyedén legyőzte a ZTE-t!

90. perc: Két perc a hosszabbítás!

90. perc: Rezes tizenhatosról leadott lövése a lécen csattant. A meccs végére szétesett a ZTE.

89. perc: A felemás napot záró Sándor István helyett Máté János a pályán.

87. perc: Huszák helyett Kis Róbert érkezett a Szpariba.

85. perc: 3–0 A NYÍREGYHÁZÁNAK! Ami nem ment tizenegyesből, összejött szabadrúgásból. Sándor István szűk 30 méteres szabadrúgása lepattant Vlaszák előtt, aki nem tudta kiütni az őt megtréfáló labdát.

85. perc: Grbic helyére Kovács László állt be.

79. perc: Kovács Gergő le, Horváth Valentin be a vendégeknél.

78. perc: EZT MÁR VLASZÁK SEM VÉDHETTE, 2–0! A csereként beállt Kákonyi futott be egy elveszettnek tűnt labdát az alapvonalon két zalai védő kíséretében, majd egyből középre emelt, az érkező Bajzát pedig kapásból, bal belsővel a bal alsó sarokba lőtt tizenöt méterről.

77. perc: Pákolicz helyett Kákonyi Dániel a hazaiaknál.

76. perc: Vlaszák tartja a lelket a vendégekben, ezúttal Bajzát közeli lövését hárította lábbal.

73. perc: Cserélt Lendvai Miklós, a ZTE vezetőedzője: Viniciust Babati Benjamin váltotta.

72. perc: KIMARADT! Sándor István kísérletét Vlaszák tolta a léc fölé, maradt az 1–0.

71. perc: TIZENEGYES A NYÍREGYHÁZÁNAK!Kocsis – aki sárga lapot is kapott – és Rezes futott versenyt a labdáért, a játékvezető megítélése szerint a vendégek védője összeakasztotta a hazaiak támadójának lábát, aki azonnal a földre vetette magát. Más kérdés, hogy a szabálytalanság hozzávetőlegesen egy méterrel a tizenhatoson kívül történt.

70. perc: Újabb sárga! Pákolicz tartotta fel Hajdú Norbertet a hazai térfél közepén.

68. perc: Holdampf kapott sárga lapot Gengeliczki Gergő lekönyökléséért.

64. perc: Törtei ezúttal is veszélyesen csavart középre, de senki nem ért bele a labdába, amely az alapvonalon hagyta el a játékteret.

A Nyíregyháza eddigi tíz hazai bajnokiján csak a Balmazújvárostól kapott ki (2–4) ebben a szezonban.

59. perc: Bajzát adott volna középre a jobb oldalról, de lecsúszott a lábáról a labda, amely utat talált volna a kapuba, ha Vlaszák nem öleli magához.

55. perc: Törtei Tamás tökéletes bal oldali szabadrúgása után Huszák Tamás nagy helyzetben a jobb kapufa mellé fejelt.

Bajzát Pétert már nem először állította meg lesen a játékvezető, de ezúttal tévesen.

A második félidőt ott kezdték a csapatok, ahol az elsőt abbahagyták: sok hibával és veszélytelen támadásokkal.

46. perc: Elkezdődött a második félidő!

FÉLIDŐ

45+1. perc: Véget ért az első félidő! Felejthető első játékrész után a Nyíregyháza megérdemelten vezet a Zalaegerszeg ellen.

45+1. perc: Kocsis Adrián szabadrúgása fölé ment, de Ovszijenko egyébként is rajta volt a labdán.

Megkezdődött az utolsó perc az első félidőben, melyre nem fogunk életünk végéig emlékezni...

40. perc: Az első nagyobb ZTE-helyzet! A bal oldalról középre hajított labdát Jánvári röviden vágta ki, de szerencséjére Vinicius tíz méterről csúnyán fölé, mellé lőtt.

36. perc: Az ellenfél tizenhatosán belül Vinicius csúszott rá ellenfele lábára, sárga lap.

34. perc: Pákolicz hosszú indítása majdnem megtréfálta Vlaszákot, aki az előrevágott labdát – amely magasra felpattant – csak üggyel-bajjal tudta elütni Bajzát elől.

29. perc: Rezes tekert a kapu fölé 25 méterről szabadrúgásból.

27. perc: Pákolicz lőtte laposan középre a labdát a jobb oldalról, Bajzát sarokkal próbálta bevenni a kaput, de a labda elakadt Vlaszák lábában.

Túl vagyunk az első félidő felén, a Nyíregyháza megérdemelten vezet a kapura továbbra is veszélytelen ZTE ellen.

22. perc: A kis szöglet után a bal oldalon Rezes László fordult a kapu felé, majd ívelt hajszálpontosan Bajzát fejére, akinek hétméteres bólintása után Vlaszák hatalmas bravúrral, a levegőben úszva hárított.

Ha a Nyíregyháza megőrizné előnyét, és megnyerné a találkozót, akkor tizenegy pont előnyre tesz szert a második helyezett Dunaújváros előtt.

A nyírségiek házi gólkirálya ebben az idényben 16. alkalommal volt eredményes a másodosztályban.

14. perc: BAJZÁT PÉTER GÓLJÁVAL MEGSZEREZTE A VEZETÉST A NYÍREGYHÁZA! A jobb oldali bedobás után az egyik zalaegerszegi védő röviden szabadított fel, a lecsorgót Bajzát a tizenhatosról gondolkodás nélkül kapura lőtt, ám a labda irányt változtatott Holdampf Gergőn, így Vlaszáknak nem volt esélye hárításra, a labda a jobb alsó sarokba vágódott. 1–0

12. perc: Frizoni lerántása után a jobb oldalról szabadrúgáshoz jutott a ZTE, de az első arra járó védő kivágta a középre ívelt labdát.

A Magyar Kupából a DVSC-Teva által kiejtett Nyíregyháza a legutóbbi hat bajnokiját megnyerte, a Zalaegerszeg ellenben már négy meccs óta nyeretlen.

8. perc: Bernardo Frizoni kapott sárga lapot, mert rátartott Ulviczki Mihály lábára.

7. perc: Az előreívelt labdát Pákolicz Dávid fejelte Vlaszák Géza kezébe.

Az első percekben a ZTE akarata érvényesült, de Vologyimir Ovszijenko kapuja még nem forgott veszélyben.

A hazaiak piros mezben és kék nadrágban, a vendégek hófehér szerelésben léptek pályára.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés! A ZTE vezetheti az első támadást.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik