NB II: Gyávák szószólója is lettem, de ez sem érdekel - Lendvai

Vágólapra másolva!
2015.04.07. 07:56
null
Lendvai Miklóst (balra) sokan keresték nyilatkozata után
Lendvai Miklós, a ZTE FC vezetőedzője nem bánta meg a Siófoktól elszenvedett 3–0-s vereségét követően tett, nagy vihart kavart nyilatkozatát. A szakember nem tudta, hogy még mindig be van kapcsolva a kamera, amikor éles kritikát fogalmazott meg saját játékosairól és az egész magyar labdarúgásról.
– Jókora vihart kavart a nyilatkozatával.

– Nem ez volt a célom. Ráadásul nem tudtam, hogy még mindig be van kapcsolva a kamera, hogy működnek a magnók, és felveszik mindazt, amit ilyen indulatosan, nyers szavakkal mondok – fogalmazott Lendvai Miklós, a ZTE vezetőedzője a Nemzeti Sportnak.

– Megbánta?
– Az biztos, hogy életre szóló lecke volt nekem. Meg kell tanulnom higgadtan, nyugodtan érvelni, még olyankor is, amikor szétrobbanok a dühtől. Az vigasztal, hogy nálam rutinosabb kollégák is kerültek már hasonló szituációba. Ez vágatlan beszéd, amely most témát jelent mindenkinek. Még a legnagyobb kereskedelmi televíziótól is kerestek, úgy látszik, mindenkit érdekel a magyar futball… Egyébként nem bántam meg semmit.

– Gondolja, hogy ez jót tesz a megítélésének?

– Bélyeg került rám, egy újabb bélyeg! Ezzel tisztában vagyok. Voltam én már minden pályafutásom során, agresszív kopasz, tetovált kemény fiú, doppingos sztár és hasonló. Most majd azt mondják rám, itt van a káromkodó, viselkedni nem tudó, nagypofájú edző. De tudja mit, nem érdekel. Vállalom a következményeit annak, ami történt.

– Elszakadt a cérna?
– El bizony. S az a legszebb, hogy most sokan kollégák, futballszakemberek mögém állnak, s tolnak maguk előtt, mondván ez az, Lendvai, csak pofázzál, mondd ki mindazt, amit gondolunk, és soha nem merünk elmondani. Gyávák szószólója is lettem, de ez sem érdekel.

A TELJES INTERJÚBAN – AMELYET A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHAT – LENDVAI MIKLÓS AZ AKADÉMIAI RENDSZER HIÁNYOSSÁGÁRÓL ELMONDJA VÉLEMÉNYÉT, VALAMINT VÁLASZT AD ARRA KÉRDÉSRE, HOGY ABBAHAGYJA-E AZ EDZŐSKÖDÉST.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik