NB II: győzelmével feljutó helyen a Csaba; a ráadásban mentett pontot a Vasas

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.23. 17:59
null
Szilágyi Péter (balra) gólt szerzett a Soroksár ellen (Fotó: Mirkó István)
Szombaton hat mérkőzést rendeztek a labdarúgó NB II 29. fordulójában. A feljutásért hajtó Békéscsaba legyőzte a Soroksárt, így feljutó helyen áll immáron. A már biztosan bajnok Vasas csak döntetlent ért el Sopronban, igaz, Hermány Bence kiállítása miatt a hajrában emberhátrányban futballozott. A kiesés ellen küzdő Cegléd belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba, hiszen megverte a már kiesett Kaposvárt, míg a szintúgy veszélyeztetett pozícióban lévő Siófok hazai pályán kapott ki az SZTK-Erimától. A Szeged 2011 a Szolnokot, a ZTE pedig az Ajkát győzte le.

 

Már bajnokként lépett pályára a Vasas Sopronban, ahol végül eseménydús, izgalmas mérkőzésen 3–3-as döntetlenre végzett, ami igazságosnak mondható. Az angyalföldiek kétszer is vezettek a találkozón, de a Sopron kétszer is egyenlített, és a 65. percben az addig kitűnően védő Vasas-kapus, Hermány Bence gólhelyzetben buktatta a soproni Horváth Pétert, amiért a játékvezető kiállította. A büntetőt a csereként beálló Eszlátyi István gólra váltotta, de a piros-kékek a 94. percben a szintén csereember, Ádám Martin óriási góljával egy pontot megmentettek.

A Békéscsaba legyőzte a Soroksárt, így immáron feljutó helyen áll, mivel – bár ugyanannyi a pontja, mint a Gyirmótnak – több győzelmének köszönhetően megelőzte ellenfelét. A csabaiak számára egyébként nem volt könnyű a Soroksár elleni találkozó, Lisztes Krisztián csapata szívósan tartotta magát, de a második félidőben nagyobb lendülettel futballoztak a lila-fehérek, és Birtalan Botond és Szilágyi Péter közeli lövésének köszönhetően megnyerték a meccset. Ha a Békéscsaba az utolsó fordulóban legyőzi a Ceglédet, feljut az első osztályba.

Tizenegy mérkőzés után nyert ismét az SZTK-Erima, és a létfontosságú győzelemnek köszönhetően benn maradt a másodosztályban. Pedig a találkozót a Siófok kezdte jobban, Soós Imre együttese több helyzetet is kialakított, és Hanzl Máté megpattanó szabadrúgásával vezetést szerzett. A szünet után azonban a vendégek Hevesi-Tóth Tamás fejesével gyorsan egyenlítettek, és, bár Póti Krisztián kiállítása miatt emberhátrányba kerültek, egy védelmi hibát kihasználva a hosszabbításban a győztes gólt is megszerezték. A Siófok a vereséggel ismét nehéz helyzetbe került, akár még ki is eshet, ha nem szerez pontot az utolsó fordulóban a feljutásra hajtó Gyirmót otthonában.

Belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba a Cegléd, amely legyőzte a Kaposvárt, de az utolsó játéknapra így is csak kevés reménye maradt a másodosztályban maradáshoz. A Pest megyeiek célratörőbben futballoztak és több helyzetet alakítottak ki ellenfelüknél, így végül megérdemelt sikert arattak. Újabb veresége miatt a Kaposvár már biztosan sereghajtóként végez a másodosztályban.

A Szeged 2011 Oláh Lóránt duplájával győzte le a Szolnokot, míg a ZTE is győzelemmel búcsúzott közönségétől, miután Daru Bence és az ezen a meccsen sokáig középpályásként játszó Délczeg Gergely találatával megverte az Ajkát. A bakonyiak elméletileg még kieshetnek, de ehhez az utolsó fordulóban „mindennek össze kell jönnie".

LABDARÚGÓ NB II
29. FORDULÓ
Szombat

SOPRONI VASUTAS–VASAS 3–3 (1–2)
Sopron, 1500
néző. Vezette: Botló Béla (Kepe Arnold, Kulman Tamás)
SVSE: Halasi – Fazakas, Jovetics, Bobál D., Szabó L. – Holdampf, Kapacina (Pintér A., 84.), Deme (Pető B., a szünetben), Horváth P. – Zamostny (Erdélyi, a szünetben), Eszlátyi
VASAS: Hermány – Görgényi, Grúz (Nagy D., 68.), Debreceni, Hangya – Bori, Gál M., Vass P. (Ádám M., 73.), Czvitkovics – Remili, Ferenczi I. (Németh G., 68.)
GÓLSZERZŐ: Czvitkovics (0–1) a 27., Kapacina (1–1) a 30., Bobál D. (öngól, 1–2) a 35., Erdélyi (2–2) a 49., Eszlátyi (3–2) a 67., Ádám M. (3–3) a 94. percben
KIÁLLÍTVA: Hermány (gólhelyzetben, utolsó emberként buktatta Horváth Pétert) a 65. percben
MESTERMÉRLEG
SUPKA ATTILA
, a Sopron szakmai igazgatója: – Gratulálok a Vasasnak az NB I-be való felkerüléshez. Tudtuk, hogy a Vasas kerete erős, kicsit tartottunk tőle, nem vállaltuk fel az egy az egy ellen való játékot. A második félidőben feljöttünk, kétszer visszajöttünk a mérkőzésbe, majd vezettünk. A hosszabbításban két százszázalékos ziccerünk kimaradt, s ahogy ilyenkor lenni szokott, az ellentámadásból a Vasas egyenlített.
SZANYÓ KÁROLY, a Vasas vezetőedzője: – Ilyen mérkőzések kellenek a magyar labdarúgásnak, ilyen találkozóknak van létjogosultsága! Kiélezett, férfias játékot láthattunk, mindkét félnek voltak helyzetei, és úgy érzem, igazságos eredmény született.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–SOROKSÁR SC 2–0 (0–0)
Békéscsaba, 1100
néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Horváth Zoltán, Szilágyi Norbert)
BÉKÉSCSABA: Mursits – Koszó, Fehér Zs., Balog Zs., Bényei – Bagi (Berki P., 91.), Borbély, Spitzmüller, Király P. – Szilágyi P. (Vólent, 92.), Birtalan B. (Viczián, 81.)
SOROKSÁR: Holczer – Simita, Vass Zs., Gohér, Tóbiás – Huszák T., Kovács D. (Lannert, 70.) – Lovrencsics B., Sándor I. (Balaskó Cs., 89.), Pál A. – Szenes B. (Hodgyai, 58.)
GÓLSZERZŐ: Birtalan B. (1–0) a 61., Szilágyi P. (2–0) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
ZORAN SZPISLJAK
, a Békéscsaba vezetőedzője: – Az első félidőben óvatosan játszott mindkét csapat, a fordulás után bátrabban futballoztunk, ennek köszönhető az eredményességünk és sikerünk.
LISZTES KRISZTIÁN, a Soroksár vezetőedzője: – A második félidő alapján megérdemelt a Békéscsaba győzelme. Jelenleg ekkora a különbség a két csapat között. Jól helytálltunk egy jó csapat otthonában.

SIÓFOK–SZTK-ERIMA 1–2 (1–0)
Siófok, 500
néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Aradi József)
SIÓFOK: Tajti N. – Fülöp N., Mogyorósi, Csató, Polényi – Horváth A., Peszmeg (Ivancsics, 57.) – Gárdos (Nagy J., 80.), Hanzl (Illés Gy., 75.), Papp M. – Andorka
SZTK: Sánta – Sós, Póti, Vágó, Pollák – Barna – Bonifert (Puskás G., 69.), Domokos, Hevesi-Tóth, Sipos B. (Benkő K., 87.) – Szabó B. (Fekete Á., 87.)
GÓLSZERZŐ: Hanzl (1–0) a 23., Hevesi-Tóth (1–1) a 46., Benkő K. (1–2) a 94. percben
KIÁLLÍTVA: Póti (Ivancsics megrúgásáért) az 59. percben, Ivancsics (sportszerűtlen viselkedéséért) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
SOÓS IMRE
, a Siófok vezetőedzője: – Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, ehelyett az ellenfél összesen két kaput eltaláló lövéséből nyert. Természetesen enyém a felelősség, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy „benzin" nélkül a várostábláig sem lehet eljutni.
HORVÁTH FERENC, a Szigetszentmiklós vezetőedzője: – Jó, hajtós mérkőzést játszottunk, örülök, hogy bebiztosítottuk a bennmaradásunkat, és ehhez gratulálok játékosaimnak.

ZTE FC–FC AJKA 2–0 (1–0)
Zalaegerszeg, ZTE-Aréna, 969
néző. Vezette: Kovács Gergely (Szalai Balázs, Szécsényi István)
ZTE: Szappanos – Króner, Kovács G., Forgács, Bedi – Simonfalvi, Szakály D. – Délczeg (Grbic, 88.), Vittman (Szöllősi F., a szünetben), Babati – Daru (Bailo, 81.)
AJKA: Jánosa – Zsirai, Asztalos, Császár, Zámbó – Köles, Nagy B. – Besztercei (Pál D., 65.), Lattenstein (Varga G., 65.), Major N. (Mihalecz P., 75.) – Sowunmi
GÓLSZERZŐ: Daru (1–0) az 54., Délczeg (2–0) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
LENDVAI MIKLÓS
, a ZTE vezetőedzője: – A mérkőzés első felében lényegesen többet vártam csapatomtól. A szünetben végrehajtott csere jót tett, a fordulást követően játékunk feljavult, és megérdemelten szereztük meg a három pontot.
JÁKLI PÉTER, az Ajka vezetőedzője: – Az első félidőben Major Norbert a tizenhatoson belül ütközött Kovács Gergellyel, és a kispadról tizenegyesnek ítéltük meg a szabálytalanságot. Sowunmi Thomasnak is volt egy nagy helyzete, a szünet után viszont jobb volt a ZTE, megérdemelten nyert.

CEGLÉDI VSE–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–1 (1–0)
Cegléd, 250
néző. Vezette: Lovas László (Tőkés Róbert, Szert Balázs)
CEGLÉD: Kovács A. – Oláh M.., Albert I., Farkas I., Pesti D. – Dóczi, Koncz (Szabó D., 91.), Makrai – Koós (Markó, 82.), Kormos (Kovács D., 66.), Balog M.
KAPOSVÁR: Bozsó – Kovács O., Petrók, Vermes, Albert Á. – Kiss M. (Földes, a szünetben), Faggyas, Nagy K., Zsivoczky (Hadaró, 69.) – Fejős (Házi, 73.), Rajczi
GÓLSZERZŐ: Kormos (1–0) 73., Koós (11-esből, 2–0) a 72., Faggyas (2–1) a 79. percben
MESTERMÉRLEG
KECSKEMÉTI JÓZSEF
, a Cegléd megbízott edzője: – Nehéz szülés volt, ahogy számítottunk is rá. Mindkét csapat az életéért küzdött, de mi voltunk a szerencsésebbek. Dicséret illeti játékosaimat a hozzáállásuk miatt.
PRUKNER LÁSZLÓ, a Kaposvár vezetőedzője: – Az a csapat nyert, amelyik a mérkőzés elején jobban akarta a győzelmet. Hetek óta rossz döntéseket hozunk, ezért jutottunk erre a sorsra, ahová kerültünk...

SZEGED 2011–SZOLNOKI MÁV 2–1 (0–0)
Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep, 250
néző. Vezette: Farkas Tibor (Pápai Zoltán, Vígh-Tarsonyi Gergő)
SZEGED: Szántai – Szabó P., Markovics, Berde, Mészáros M. – Fitos (Manga, 89.), Máté P., Oláh G. (Polareczki, 56.), Zelenyánszki – Oláh L., Hegedűs M. (Hegedűs E., 74.)
SZOLNOK: Pokorni – B. Tóth, Mile, Papucsek, Fritz (Antal G., 85.) – Tóth B., Kenderes – Rokszin (Nagy I., 75.), Lengyel B., Csirszki (Zvara, a szünetben) – Vári
GÓLSZERZŐ: Oláh L. (1–0) a 48., Vári (1–1) az 51., Oláh L. (2–1) a 67. percben
MESTERMÉRLEG
NYILAS ELEK
, a Szeged vezetőedzője: – Hetek óta sok nehézséggel küzdünk, de az első félidőben a gólhiány ellenére is uraltuk a játékot. A szünetben is úgy éreztem, ezen a mérkőzésen nyerhetünk.
KIS KÁROLY, a Szolnok vezetőedzője: – Jobb eredményt is elérhettünk volna, de a hazaiak jobb helyzetkihasználása döntött.

Pénteken játszották
Csákvár–Balmazújváros 1–3
Mezőkövesd–Gyirmót 3–3

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 29 20 3 6 66–30 +36 63
2. Békéscsaba Előre 29 17 7 5 39–23 +16 58
3. Gyirmót FC Győr 29 16 10 3 52–30 +22 58
4. Mezőkövesd Zsóry FC 29 13 9 7 52–35 +17 48
5. Soproni VSE-GYSEV 29 12 11 6 45–37 +8 47
6. Szolnoki MÁV FC 29 13 7 9 48–44 +4 46
7. Szeged 2011 29 12 6 11 34–31 +3 42
8. ZTE FC 29 9 8 12 39–45 –6 35
9. Szigetszentmiklósi TK 29 7 12 10 23–33 –10 33
10. FC Ajka 29 8 8 13 40–42 –2 32
11. Balmazújváros 29 8 7 14 34–51 –17 31
12. Soroksár SC 29 8 6 15 29–39 –10 30
13. FGSZ Siófok 29 7 9 13 38–50 –12 30
14. Aqvital FC Csákvár 29 7 8 14 40–53 –13 29
15. Ceglédi VSE 29 6 9 14 33–53 –20 27
16. Kaposvári Rákóczi FC 29 5 8 16 28–44 –16 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik