NB II: a szakmai stáb tagja lesz a rutinos középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.18. 14:31
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda rutinos középpályása, Erős Gábor a jövőben a szakmai stáb tagja lesz, de ha a helyzet úgy kívánja, játékosként is számít rá Révész Attila szakmai igazgató.

„A legfontosabbnak azt tartom, hogy a keret váza együtt maradt, ugyanakkor arra is nagy hangsúlyt helyezünk, hogy fiatalítsuk a csapatot – mondta a Nemzeti Sportnak Révész Attila, a Kisvárda szakmai igazgatója. – Kedden két futballistát, Karacs Pétert és Tihanyi Olivért kölcsönadtuk a Ceglédnek, Grumics Miroszláv, Lengyel Béla és Kardos Norbert már korábban távozott, ugyanakkor velünk készül a Gyirmóttal szerződést bontó Horváth Adrián és egy kárpátaljai támadó is. A szakmai stábunk tagja lesz Erős Gábor, vele másfél éves szerződést kötöttünk, s ha a helyzet úgy kívánja, még játékosként is számítunk rá. Ha reálisan nézzük a helyzetünket, valahol a harmadik és az ötödik hely környékén végezhetünk, de alakulhat úgy is, hogy feljutó pozícióban zárunk. Egy biztos: megkérjük az NB I-es licencet.”

A Kisvárda egyébként a törökországi Belekben tölt majd el tíz napot edzőtáborban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Horváth Zoltán (szabadon igazolhatóként, legutóbb Lassee SC Ausztria)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kornutjak Volodimir (Nyírbátor)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Horváth Adrián (Gyirmót, szabadon igazolható)
Távozók: Kardos Norbert (Kazincbarcika), Lengyel Béla (Cegléd), Grumics Miroszláv (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Karacs Péter (Cegléd), Tihanyi Olivér (Cegléd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik