NB II: a Siófok támogatásokat kér az életben maradáshoz

Vágólapra másolva!
2015.04.01. 17:11
A labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok hivatalos honlapján összefogásra biztatja szurkolóit. Mint beszámoltunk róla, a klubnak a polgármester is „beintett”, az életben maradáshoz pedig cégeket, vállalkozókat és magánszemélyeket keresnek, akik anyagi támogatást tudnának nyújtani.

„Egy hosszú folyamat során csapatunknál komoly anyagi probléma alakult ki. A másodosztályban jelentősen csökkentek a névszponzori, szponzori és reklámbevételek, megcsappant a jegyeladás, és a tévéközvetítések után járó összeg kiesése is komoly bevételcsökkenést okozott. A vezetőség a válsághelyzet miatt folyamatos tárgyalásban van lehetséges támogatókkal, de az idő, mint tudjuk gyorsan halad. A klub elesett az önkormányzat által eddig nyújtott támogatástól is, mindezek következményeként kérdésessé vált a tavaszi szezon befejezése is.

A probléma azonban a BFC Siófok mellett a fiatalokat is érinti. A felnőtt labdarúgás magával rántja az utánpótlást is.

Célunk továbbra is a bennmaradás és az életben maradás – ehhez kérjük az Önök segítségét is.

Keressük olyan cégek, vállalkozók, magánszemélyek segítségét, akik anyagi támogatást tudnának nyújtani célunk eléréséhez.

Ez együtt sikerülhet!"

A klub a hivatalos honlapján megadta a számlaszámot is, amelyre várják a támogatásokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik