NB II: a Siófok szerint győriek lehettek az ETO-szurkolót bántalmazó őrök

2019.08.22. 16:47
null
Az ETO szurkolójának eltört az arccsontja (Fotó: Kisalföld/H. Baranyai Edina)
Korábbi sajtóhírek szerint a BFC Siófok alkalmazottai bántalmazták Horváth Tibort, ám a klub ezt most hivatalos közleményében cáfolta meg.

Mint arról beszámoltunk, az ETO FC Győr szurkolóját, Horváth Tibort úgy megverték a mérkőzés biztonsági őrei, hogy eltört az arccsontja. Eddig mindenki úgy tudta, hogy siófokiak voltak a biztonsági őrök, a BFC Siófok hivatalos közleményében viszont az áll, hogy győriek lehettek a bántalmazók.

A BFC Siófok közleménye:

„A BFC Siófok teljes kollektívája megdöbbenve értesült a győri szurkolóval kapcsolatos incidensről. A BFC ahogy eddig, úgy ezután is mélyen elítéli az erőszakot stadionon kívül és belül egyaránt. Mindig élen jártunk a fair play és a rend betartásában és betartatásában. Természetesen a hír hallatán azonnal írásos jelentést kértünk be a biztonsági szolgálatot végző partnertől, amely cég (tudomásunk szerint győri) alkalmazottai (tehát nem a klub biztonsági emberei, ahogy az tévesen, több helyen is megjelent a sajtóban) látták el a biztonsági szolgálatot a stadionban ezen az estén. Ezzel egyidejűleg a rendőrséggel is felvettük a kapcsolatot az eset kapcsán. Jelenleg várjuk a vizsgálat eredményét, és bízunk benne hogy mielőbb kiderül a teljes igazság. A megsérült szurkolónak ezúton is mielőbbi jobbulást kívánunk!”

Az ETO FC Győr a Facebook-oldalán posztolt az esetről:

Legfrissebb hírek

Amíg áll a nemzetközi kupában az ETO, addig marad Tóth Rajmund Győrben – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:26

A győrieknél megint Nfansu Njie az előretolt támadó – kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 18:04

„Nem az én kezemben van az ügy” – Efraín Juárezt Keylor Navas ETO-ba igazolásáról is kérdezték a BL-visszavágó előtt

Bajnokok Ligája
2026.07.13. 18:10

Kicsi a metszet – Deák Zsigmond publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.07.12. 22:37

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Umathum Ádám: Mindent megteszünk, hogy a csoportkörben, Európában tudjunk szerepelni

Labdarúgó NB I
2026.07.02. 16:53

Négy szakember érkezését jelentette be az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 20:04

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 23:29