NB II: a gyirmóti védő az Ajka kilencedik új szerzeménye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.08. 11:06
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr közös megegyezéssel szerződést bontott Hajba Tamással, a hátvéd a szintén másodosztályú FC Ajkában folytatja pályafutását – adott hírt róla a klub honlapja.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a fiatal védő az Ajkával tárgyal, mostanra pedig a megegyezés is megszületett, így ő lett a bakonyiak kilencedik új szerzeménye a téli átigazolási időszakban.Korábban már beszámoltunk róla, hogy a fiatal védő az Ajkával tárgyal, mostanra pedig a megegyezés is megszületett, így ő lett a bakonyiak kilencedik új szerzeménye a téli átigazolási időszakban.

A 23 esztendős Hajba Tamás 2012 januárja óta volt tagja a Gyirmótnak, ezalatt 31 bajnokin lépett pályára, de ebben a szezonban egyetlen meccsen sem szerepelt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AJKÁNÁL
Érkezők:
Czár Richárd (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Csehi Tamás (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Fodor Marcell (ZTE), Hajba Tamás (Gyirmót, szabadon igazolhatóként), Kollega Krisztián (SZTK-Erima, szabadon igazolhatóként), Melczer Vilmos (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Petneházi Márk (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Sóron Tibor (Dunaújváros, szabadon igazolhatóként), Szöllősi Ferenc (ZTE, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:

Távozók: Besztercei Attila, Sándor István (Soroksár), Czirjék Zoltán
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik