NB II: a Csákvár korai góllal nyert a Misleny ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 19:01
A Csákvár egy hatodik percben szerzett góllal nyert Kozármisleny ellen a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 20. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

A labdarúgó NB II 20. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a középmezőnyben tanyázó Csákvár hazai pályán fogadta a tabella második helyén álló Kozármislenyt. A hazaiak már a hatodik percben vezetéshez jutottak – egy szöglet után Burucz Barna fejelt a kapuba –, és bár több helyzet is adódott a mérkőzésen, több gól már nem született, így a Csákvár fontos három pontot szerzett a Kozármisleny ellen.

LABDARÚGÓ NB II, NYUGAT
20. FORDULÓ
CSÁKVÁRI TK–KOZÁRMISLENY 1–0 (1–0)

Csákvár, 250 néző. Vezette: Takács J. (Demeter J., Galán R.)
CSÁKVÁR:
Gelei – Ambrus, Racskó, Burucz, Hajdú S. – Domokos, Imrik (Ódé, 54.), Csordás Sz. – Vinícius (Molnár Cs., 75.), Domján A. – Bondarenko (Rigó –, 86.). Vezetőedző: Bognár György
KOZÁRMISLENY:
Sólyom – Fenyvesi, Nagy J., Kovács T., Vég B. – Szabó B. – Karacs (Zsdrál, a szünetben), Nagy D., Birtalan B. (Boda J., 69.) – Városi (Berdó, 74.), Bjelanovic. Vezetőedző: Szabó Zsolt
Gólszerző:
Burucz B. (1–0) a 6. percben

KORÁBBAN
BKV Előre–Gyirmót FC 1–2

AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia FC 22 17 5 45–11 +34 56
2. Kozármisleny 22 13 3 6 39–24 +15 42
3. FC Ajka 22 11 7 4 28–19 +9 40
4. Gyirmót FC Győr 22 11 5 6 43–31 +12 38
5. Szigetszentmiklósi TK 21 12 9 37–31 +6 36
6. Zalaegerszegi TE FC 21 11 3 7 34–26 +8 36
7. Csákvári TK 22 11 2 9 32–28 +4 35
8. Soproni Vasutas SE 22 9 6 7 32–30 +2 33
9. Duna FC Tatabánya 21 8 7 6 30–25 +5 31
10. Szombathelyi Haladás II* 22 8 7 7 32–30 +2 31
11. Veszprém FC 21 7 5 9 39–38 +1 26
12. Győri ETO FC II* 22 5 5 12 31–36 –5 20
13. Kaposvári Rákóczi II* 22 4 7 11 22–37 –15 19
14. BKV Előre SC 22 4 6 12 25–41 –16 18
15. Bajai LSE 22 4 2 16 24–59 –35 14
16. MVM Paksi FC II* 22 2 4 16 17–44 –27 10

 

 

Legfrissebb hírek

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

NB II: szintet lép a Kozármisleny és az MTK együttműködése; új játékos Budafokon és Kécskén is

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 15:52

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42

NB II: a Csíkszeredáról távozó védő szülővárosában kötött ki; új fiatalok Mislenyben

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 08:11

Czuczi Mátyás: Bernd Storck szerint készen állok a vezetőedzői feladatra

Labdarúgó NB II
2026.01.15. 09:50
Ezek is érdekelhetik