Gálázott a Vác, súlyos Vasas-vereség, ismét nyert a ZTE

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.17. 13:59
null
A Kaposvár nagy csatában győzött Cegléden (Fotó: Meder István)
Vasárnap rendezték meg a labdarúgó NB II 24. fordulóját. A Vác 5–0-ra győzött a Kazincbarcika vendégeként, Putnokon, míg a Vasas hazai pályán kapott négy gólt az ETO FC Győrtől. A ZTE ismét nyert, ezúttal a Nyíregyháza ellen, a Békéscsaba pedig a Monorral ikszelt Óbudán. A listavezető Gyirmót FC Győr hazai pályán 3–1-re megverte a Dorogot.

 

A labdarúgó NB II 24. fordulójában a Vác meglepetésre 5–0-ra győzött a Kazincbarcika vendégeként, Putnokon. A váciak hengerét már az 5. percben megindította a télen érkező Sóron Tibor, majd a félidő közepén Görgényi Dávid is betalált. A szünet után Zsolnai Richárd duplázott, két gólja között pedig Tóth Gergely is gólt szerzett az indiszponáltan futballozó Barcika ellen. A váciak aratták ezzel a bajnokság legfölényesebb idegenbeli sikerét.

Nagy pofont kapott pályaválasztóként a Vasas, az angyalföldiek 4–0-ra kaptak ki az ETO FC Győrtől! A győriek harminchat perc után már három góllal vezettek, és bár a szünet után a Vasas megpróbált szépíteni, csak kapufáig jutott, míg a túloldalon Vadász Viktor fejese kiütésessé tette a győri sikert. A duplázó Lovrencsics Balázs tavasszal minden meccsén betalált, három bajnokin már négy gólnál jár.

Nem tud hibázni tavasszal a ZTE, a zalaiak az ETO és a Békéscsaba után a Nyíregyházát is legyőzték. Dobos Barna együttese Bedi Bence fejesével és Babati Benjamin lövésével már kettővel is vezetett, Polényi Gábor távoli szabadrúgásgólja csak a szépítéshez volt elegendő.

A forduló záró mérkőzésén a Gyirmót FC Győr hátrányból fordítva győzte le a Dorogot. Paudits Patrik tizenegyesgólja után az első félidő végén a gyirmótiak is büntetőhöz jutottak, ezt Nagy Patrik a kapusba lőtte, de a kipattanót már értékesítette. A szünet után Kamarás György lábbal, míg Szarka Ákos fejjel talált be, így a Gyirmót különösebb gond nélkül győzött, és maradt az élen.

A Monor Óbudán ikszelt a Békéscsabával, a 2–2-es eredmény pedig a Pest megyeiek szempontjából nem lenne rossz abban az esetben, ha nem lennének ilyen nehéz helyzetben. Egyébként nyílt támadójáték jellemezte mindkét csapat futballját a találkozón, és a helyzetek alapján igazságos eredmény született.

A Kaposvár taktikus játékkal győzött a Cegléd otthonában, Tömösvári Bálint gólja után Rajczi Péter is betalált a hajrában, Preklet Csaba a ráadásban már csak szépíteni tudott. A Cegléd mindhárom tavaszi bajnokiját elveszítette.

A Siófok már a 10. percben gól- és emberhátrányba került a Csákvár ellen, és bár az ismét betaláló Magasföldi József egyenlíteni tudott, az első csákvári meccsét játszó Daru Bence a szünet után lecsapott, és megszerezte a három pontot érő gólt a Fejér megyeieknek.

Meglepetésre a játéknap előtt tavasszal még hibátlan Soroksár otthon kapott ki a kiesés ellen menekülő Budafoktól, míg az egyaránt a hátsó régióban tanyázó Mosonmagyaróvár és Balmazújváros remizett egymással – ez az eredmény egyik csapatnak sem jó. Szervezett védőmunkájának köszönhetően a Tiszakécske értékes pontot szerzett a Budaörs vendégeként, Tatabányán.

NB II
24. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–DOROGI FC 3–1 (1–1)
Győr-Gyirmót, 515
néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Baghy Csaba, Legeza László)
GYIRMÓT: Rusák – Krebsz, Lipták, Szilvási, Présinger – Kontár – Herjeczki (Kamarás, a szünetben), Koltai (Sandal, a szünetben; Lázár, 76.), Nagy P., Heffler N. – Szarka Á. Vezetőedző: Szepessy László
DOROG: Horváth G. – Erdélyi, Lénárth, Nagy Zs., Papp M. – Mészáros Á., Nagyházi (Ungvári, 85.) – Faragó (Sitku, 71.), Városi (Vígh Á., 71.), Beke – Paudits. Vezetőedző: Miskei Attila
Gólszerző: Paudits (0–1) a 36., Nagy P. (1–1) a 44., Kamarás (2–1) az 51., Szarka Á. (3–1) az 58. percben
MESTERMÉRLEG
Szepessy László
: – Szervezett, jó csapatot győztünk le. Ismét teher alatt játszottunk, hiszen ellenlábasaink is nyertek, de a második félidőben kiütközött a két csapat támadószekciója közötti különbség.
Miskei Attila: – Büszke vagyok a játékosokra, hiszen amit elterveztünk, sikerült megvalósítaniuk az éllovas otthonában. Ha a második szabályos gólunkat is megadja a játékvezető, a mérkőzés a mi javunkra dőlt volna el.

VASAS–ETO FC GYŐR 0–4 (0–3)
Szusza Ferenc Stadion, 650
néző. Vezette: Csonka Bence (Kovács II Gábor, Májer Gábor)
VASAS: Bese B. – Szivacski, Kelemen D., Tóth B., Hajdú Á. (Bévárdi, 66.) – Talabér (Szilágyi Z., 41.), Kovács M. – Birtalan (Rétyi R., 77.), Murka, Szatmári L. – Balajti. Vezetőedző: Szanyó Károly
GYŐR: Horváth T. – Vadász, Tar, Vukaszovics, Völgyi (Andrics, 66.) – Vaskeba, Bagi (Szánthó, 79.) – Kovács K., Madarász (Tajthy, 77.), Szimcsó – Lovrencsics B. Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Lovrencsics B. (0–1) a 11., Lovrencsics B. (0–2) a 31., Madarász M. (0–3) a 36., Vadász (0–4) a 75. percben
Kiállítva: Balajti (második sárga lap után) a 92. percben
MESTERMÉRLEG
Szanyó Károly
: – Szégyellem magam a játékunk miatt, úgy érzem, elsősorban mentális problémák okozták a vesztünket. Néhány játékosom talán nem érzi át, hogy mit is jelent Vasas-mezben futballozni. Értetlenül állok a történtek előtt, mivel ennél sokkal többre vagyunk képesek. Sajnos semmi sem köszönt vissza a megbeszéltekből.
Király József: – Sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk. Az első félidőben számos helyzetet alakítottunk ki, amelyek közül hármat gólra is váltottunk. A fordulás után már inkább a védekezésre koncentráltunk. Büszke vagyok a játékosaimra, hogy kapott gól nélkül zárták az összecsapást.

ZTE FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 2–1 (2–0)
Zalaegerszeg, 2563
néző. Vezette: Erdős József (Tóth II Vencel, Aradi József)
ZTE: Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kiss M. (Hudák, 79.), Kocsis G. – Babati, Grumics, Barczi (Farkas II B., 74.) – Bobál G.(Novák Cs., 90.). Vezetőedző: Dobos Barna
NYÍREGYHÁZA: Jova – Nagy J., Fodor F., Rubus, Gulyás M. – Polényi, Végső (Kulcsár H., 54.) – Kártik, Kovács N. (Motkó, 62.), Rezes – Hornyák (Rokszin, 68.). Vezetőedző: Zoran Szpisljak
Gólszerző: Bedi (1–0) a 24., Babati (2–0) a 34., Polényi (2–1) az 59. percben
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna:
– A találkozó első felében türelmesen, pontosan, helyenként ötletesen játszottunk, és gólokat rúgtunk. A térfélcserét követően viszont már sokat hibáztunk, az utolsó passzok többnyire nem sikerültek. Annak viszont örülünk, hogy újabb mérkőzést nyertünk meg.
Zoran Szpisljak:
– Sajnos a magyar játékosok egy része olyan, mint a mi futballistáink: addig, amíg nem kerülnek bajba, titkolják a tudásukat. Az első félidőben így voltunk mi is. Szünet után már lényegesen jobban futballoztunk, de a találkozó kilencven percig tart, ehhez nem elég negyvenöt percig jól játszani.

CEGLÉDI VSE–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1–2 (0–1)
Cegléd, 500
néző. Vezette: Bogár Gergő (Punyi Gyula, Márkus Péter)
CEGLÉD: Mursits – Kárász, Pallagi, Preklet, Farkas A. – Fejes J. (Póti, 56.) – Rétyi T., Oldal (Csirmaz, 66.), Nagy T., Földi B. (G. Bíró, 59.) – Szilágyi P. Vezetőedző: Nagy Tibor
KAPOSVÁR: Slakta – Vachtler, Hegedűs D., Szabó A., Hadaró (Fodor M., 81.) – Zsiga, Szakály A., Nagy K., Tömösvári – Beliczky (Godzsajev, 76.), Ádám M. (Rajczi, 68.). Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Tömösvári (0–1) a 39., Rajczi (0–2) a 87., Preklet (1–2) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tibor
: – Ugyanott tartunk, ahonnan három héttel ezelőtt elkezdtük. Hiába készülünk fel, szögletekből, beadásokból kapjuk a gólokat.
Waltner Róbert: – Elégedett vagyok az eredménnyel, bár szerettük volna ezt a találkozót is kapott gól nélkül behúzni. Sajnos nem sikerült. Akár nagyobb különbségű győzelmet szerezhettünk volna, ha berúgjuk a ziccereket.

KAZINCBARCIKAI SC–VÁC FC 0–5 (0–2)
Putnok, 300
néző. Vezette: Veizer Roland (Csatári Tibor, Tőkés Róbert)
KAZINCBARCIKA: Somodi – Toma, Fótyik, Belényesi, Mikló – Oltean, Kis B. (Takács P., 61.) – Szabó L. (Palmes, a szünetben), Kanalos, Tóth L. – Lukács R. (Ádám F., 71.). Vezetőedző: Gálhidi György
VÁC: Halasi – Búrány, Görgényi, Szabó N., Hegedűs Cs. – Tóth G. (Pintér B., 85.), Durso – Varga Sz. (Kákonyi, 66.), Zsolnai R., Csillag (Mátyás, 75.) – Sóron. Vezetőedző: Horváth Károly
Gólszerző: Sóron (0–1) az 5., Görgényi (0–2) a 22., Zsolnai R. (0–3) a 64., Tóth G. (0–4) a 69., Zsolnai R. (0–5) a 87. percben
Kiállítva: Kanalos és Kákonyi (mindkettő sportszerűtlen viselkedésért) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Dzurják József, pályaedző
: – Ez nem a mi napunk volt, az első váci támadás góllal végződött, ettől idegessé vált a csapat. Hatalmas egyéni hibákat követtünk el, teljesen dekoncentráltak voltunk. Nem használtuk ki magassági fölényünket sem, két gólt kaptunk fejesből. Elismerés illeti a Vácot, kifejezetten jól futballozott.
Horváth Károly
: – Remek produkcióval rukkoltunk ki. Úgy érzem, minden tekintetben felülmúltuk a hazai csapatot, külön öröm, hogy nem kaptunk gólt. Fölényes diadalunk önmagáért beszél, rászolgáltunk a győzelemre.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR–BALMAZÚJVÁROS 1–1 (1–1)
Mosonmagyaróvár, 400
néző. Vezette: Barna Gábor (Kis Zoltán, Kiss Balázs)
MOSONMAGYARÓVÁR: Somogyi Cs. – Kozma, Debreceni, Forgács A., Németh Á. – Gálfi, Kovalovszki (Winkler, 70.) – Nagy I., Szabó V., Eszlátyi (Bartos, 76.) – Jelena. Vezetőedző: Tóth András
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi G. – Kovács N., Bora, Papucsek, Király Á. – Óvári (Ternován, 59.), Patvaros, Domokos, Kóródi (Erdei, 82.) – Pongrácz, Berki I. (Zádori, 72.). Vezetőedző: Toni Golem
Gólszerző: Jelena (1–0) a 19., Berki I. (1–1) a 39. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth András
: – Nagyon csalódott vagyok, többet vártam a csapattól. Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést. A helyzetünkben nem fér bele, hogy elkótyavetyéljük az adódó helyzeteinket.
Toni Golem: – Elképesztő, de már az első helyzetből gólt szereztek a hazaiak... Az történt, amit akartunk, közelebb álltunk a győzelemhez.

BSS MONOR–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 2–2 (1–1)
Budapest, Hévízi út, 400
néző. Vezette: Ducsai József (Bede Tamás, Bertalan Dávid)
MONOR: Bozsó – Barthel (Ficsor, 74.), Fülöp N., Tóth F. (Szabó D., 60.), Farkas N. – Lázár Zs. (Hamar Á., a szünetben), Asztalos – Bori, Palincsár, Szuhodovszki – Tóth B. Vezetőedző: Horváth Dávid
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Szalai D. (Vólent, 83.), Viczián, Szélpál N., Mészáros M. – Király P. – Hursán, Mezei, Lustyik (Ilyés T., 53.) – Szatmári I. – Urbin (Szinanovics, 74.). Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Palincsár (1–0) a 10., Szatmári I. (1–1) a 20., Urbin (1–2) a 63., Hamar Á. (2–2) a 81. percben
Kiállítva: Farkas N. (második sárga lap után) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Horváth Dávid
: – Megszereztük a vezetést, de ismét kevés időt játszottunk előnyben. A második félidőben, amikor már kockáztattunk a győzelemért, hátrányba kerültünk, de jött a szenvedély, és a végén tíz emberrel meg is nyerhettük volna a mérkőzést.
Boér Gábor: – Tudtuk, szenvedős, nehéz mérkőzés lesz. Nagyon gyenge színvonalú találkozót láthattak a nézők. Végre tudtunk fordítani, mégse tartottuk meg az előnyünket, mérges vagyok az eredmény miatt. A futball annyit ad, amennyit teszel érte, a heti munkánk tükröződött a mérkőzésen.

BUDAÖRSI SC–TISZAKÉCSKE VSE 0–0
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 100
néző. Vezette: Kovács Gergely (Szabó Péter, Kulman Tamás)
BUDAÖRS: Demjén – Menyhárt (Sajbán Miklós, 68.) Csobánki (Lengyel B., a szünetben), Tányéros Á., Ódé – Tóth K., Stieber A., Czvitkovics (Deli, 73.), Medgyes S. – Fejős, Sajbán Máté. Szakmai igazgató: Bognár György
TISZAKÉCSKE: Molnár M. – Sirokmán (Huszti A., 85.), Ludánszki, Csáki, Kocsis G., Sváb – Tölgyesi, Szabó L., Nyilas E. (Gréczi G., 56.) – Károly, Puskás (Kirchner, 89.). Vezetőedző: Szabó István
Kiállítva: Ódé (második sárga lap után) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György: – A Tiszakécske szervezett védekezést mutatott be, amelyet nem tudtunk feltörni. A megszokottnál lassabban és körülményesebben játszottunk.
Szabó István: – Amit elterveztünk, megvalósítottuk. Bár a mérkőzés nagy részében a Budaörs játszott mezőnyfölényben, igazán nagy helyzeteket mi dolgoztunk ki.

SOROKSÁR SC–BUDAFOKI MTE 0–1 (0–1)
Szamosi Mihály Sporttelep, 450
néző. Vezette: Nagy Norbert (Kepe Arnold, Mohos Milán)
SOROKSÁR: Kovács Dániel – Molnár R., Dvorschák (Bor, 68.), Szpirulisz, Valencsik – Gyömbér, Huszák – Kovács Dávid (Csernik, 60.), Tamási Zs. (Lőrinczy, 60.), Kundrák – Orosz M. Vezetőedző: Lipcsei Péter
BUDAFOK: Kovács Z.– Margitics, Vaszicsku (Veszelinov, 77.), Króner, Gohér – Micsinai, Oláh B. – Vankó, Kulcsár K. (Filkor, 66.), Kercsó – Kovács Dávid (Pölöskey P., 85.). Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző: Gohér (0–1) a 74. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter
: – Egész héten a nagy bedobásokra készültünk, ám megint jött egy figyelmetlenség, amelyből gólt kaptunk. Ikszes meccs volt, de ellenfelünk jól játszott, megérdemelten győzött.
Csizmadia Csaba: – Jól felkészültünk, a játékosok betartották az utasításokat, így értékes győzelmet arattunk egy „játszós” csapat ellen. Az utóbbi hetekben sikerült előrelépnünk.

BFC SIÓFOK–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–2 (0–1)
Siófok, 300
néző. Vezette: Gaál Ákos (Horváth Zoltán, Hofbauer Roland)
SIÓFOK: Molnár P. – Izing, Fehér Zs., Jánvári, Balogh B. – Horváth A. (Csilus T., 85.), Réti P. – Medgyes Z., Magasföldi (Tóth M., 79.) – Elek B., Horváth P. (Zamostny, 69.). Vezetőedző: Mihalecz István
CSÁKVÁR: Tóth B. – Falusy (Papp M., a szünetben), Kiprich D., Dulló, Baranyai – Mészáros D., Nándori – Simon M., Sándor Gy., Skribek (Deutsch L., 85.) – Sejben (Daru, 73.). Vezetőedző: Szijjártó István
Gólszerző: Sándor Gy. (11-esből, 0–1) a 10., Magasföldi (1–1) a 63., Daru (1–2) a 74. percben
Kiállítva: Izing (Sejben buktatásáért) a 9. percben
MESTERMÉRLEG
Mihalecz István
: – Több volt ebben a mérkőzésben, annak ellenére is, hogy nyolcvan percet emberhátrányban játszottunk. Sajnálom, hogy egy egynél nagy helyzetben rontottunk. Remélem, még ebben a bajnokságban visszakapjuk a futballtól azt, amit ma elvett tőlünk.
Szijjártó István: – Az első félidőben előnyt szereztünk, amit azonban a második játékrészben műveltünk, azt nem tudom értékelni, hiszen ész nélküli, fegyelmezetlen játékot mutattunk be.

 

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 24 16 2 6 54–25 +29 50
2. ZTE FC 24 15 5 4 49–30 +19 50
3. Kaposvári Rákóczi FC 24 13 8 3 40–28 +12 47
4. Budaörs 24 13 3 8 37–26 +11 42
5. Békéscsaba Előre 24 11 7 6 39–29 +10 40
6. FC Csákvár 24 9 10 5 44–38 +6 37
7. Soroksár SC 24 10 6 8 40–32 +8 36
8. Vasas FC 24 9 9 6 40–41 –1 36
9. ETO FC Győr 24 9 6 9 38–31 +7 33
10. Kazincbarcika 24 8 7 9 37–33 +4 31
11. Vác FC 24 6 12 6 25–25 0 30
12. Dorogi FC 24 7 8 9 33–36 –3 29
13. Tiszakécske VSE 24 6 11 7 24–37 –13 29
14. Nyíregyháza Spartacus FC 24 7 7 10 35–34 +1 28
15. Budafoki MTE 24 7 4 13 28–42 –14 25
16. BFC Siófok 24 5 9 10 23–35 –12 24
17. Balmazújváros 24 5 9 10 19–31 –12 24
18. Ceglédi VSE 24 6 5 13 25–45 –20 23
19. Mosonmagyaróvár 24 4 9 11 22–36 –14 21
20. Monor 24 3 5 16 28–46 –18 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik