MTK: „A játékosok és a stáb tagjai csökkentett bért kapnak”

Vágólapra másolva!
2020.03.31. 20:17
null
A Michael Boris (jobbra) vezette szakmai stáb is elfogadta Polyák Balázs (jobbra) sportigazgató bércsökkentésre vonatkozó javaslatát (Fotó: mtkbudapest.hu)
A Nemzeti Sport Online vasárnap jelezte, hogy az NB II-ben listavezető MTK labdarúgócsapata húszszázalékos bércsökkentésről egyeztet a játékosokkal – Polyák Balázs sportigazgató a klub hivatalos honlapjának adott interjúban megerősítette értesülésünket, és elmondta, meg is egyeztek a bércsökkentésről.

 

Jelen állás szerint a kluboknak és a sportvezetőknek egy hosszú, elnyúló válságkezelésre kell felkészülniük, így az MTK Budapest vezetősége ebben a bizonytalan gazdasági helyzetben felelős és szükségszerű lépéseket tett – nyilatkozta Polyák Balázs az mtkbudapest.hu-nak. – A játékosok és a szakmai stáb tagjai június harmincadikáig csökkentett bért kapnak. Fontos elmondanom, hogy ez nem diktátum alapján született döntés. Számunkra a labdarúgók értéket képviselnek, és hisszük azt, hogy ők is megbecsüléssel tekintenek az MTK Budapest felé. Amikor leültem egyeztetni Kanta Józseffel, Pintér Ádámmal és Lencse Lászlóval, nekik is azt hangsúlyoztam, hogy egyetértésben szeretnénk a módosítást bevezetni, úgy, hogy az egész öltöző partner legyen ebben.”

Polyák Balázs elmondta, a játékosok megértették a kialakult helyzetet és elfogadták a klub javaslatát.

„Úgy látom, hogy a játékosoknak van felelősségtudatuk és ők is hoznak áldozatokat. Vállalták, hogy a bérük húsz százalékáról lemondanak. Úgy gondolom, hogy ők is értékelik, hogy méltányos kérést fogalmaztunk meg, és nem a teljes veszteségeinket akarjuk rájuk terhelni. A döntés senki számára nem volt kötelező. A csapatkapitány is azt közvetítette a játékosok felé, hogy aki ezt nem tudja elfogadni, az jelezze, de ilyenre nem került sor. Amit fontos tudni, hogy a kialakult helyzet a sportolóknak nagyon rossz. Bizonytalan ideig egyedül kell edzeniük és nem csinálhatják azt, amit a legjobban szeretnek: futballozni. Egy elhúzódó leállás esetén reális esély van rá, hogy az idény befejeztével tervezett négyhetes nyári pihenő már a felkészülés jegyében telik. Az MTK Budapest nevében köszönöm a játékosok és a stáb hozzáállását.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik