Haladás: befejezte profi pályafutását a korábbi belga légiós

2020.04.09. 13:30
null
Thomas Wils befejezte profi pályafutását (fotó: haladas.hu)
Nem egészen harmincévesen befejezte profi labdarúgó-karrierjét a Szombathelyi Haladás korábbi belga középpályása, Thomas Wils – számolt be róla a klub honlapja, a haladas.hu.

Thomas Wils (bátyjával, a belső védő Stef Wilsszel együtt) 2015 nyarán érkezett a Haladáshoz.

A védekezésben és támadásban is hasznos teljesítményre képes Wils alapembere volt a szombathelyi együttesnek, a 2015–2016-os szezonban az NB I-ben 28 bajnokin lépett pályára és egy gólt szerzett. Noha Wilset még egyéves szerződés kötötte a zöld-fehérekhez, családi okok miatt 2016 nyarán visszatért hazájába, a Lierse SK-hoz.

Két évvel később, 2018 júliusában a sárga-fekete klub harmadosztályú együttesébe szerződött, azóta ott futballozott. A belga bajnoki küzdelmek azonban – Európában elsőként – a koronavírus miatt befejeződtek. A 30. életévét április 24-én betöltő, a belga első ligában pályafutása során 95 bajnokin szereplő futballista most bejelentette, befejezi profi karrierjét, és július 1-jétől szülővárosa együttesében, az amatőr, hatodosztályú Turnhoutban játszik tovább.

Még most is jó szívvel gondolok vissza a Haladásnál eltöltött időszakra, kizárólag jó emlékeim vannak arról az egy évről – nyilatkozta a klubhonlapnak Thomas Wils. Nagyon kedveltem a klubot, jó csapatunk is volt, remek játékosokkal, nagy meccseket vívtunk és jó szezont zártunk. Az NB I-ről is jó emlékeim vannak, sok színvonalas meccset láttam, remek futballistákkal. Fájó szívvel jöttem el, de korábbi klubom, a Lierse nagyon szeretett volna átigazolni, hogy a segítségemmel visszajusson a másodosztályból az elsőbe. Hogy miért döntöttem a profi karrierem befejezése mellett? Egyrészt – elsősorban a koronavírus-járvány miatt – sok belga klub küzd financiális gondokkal, másrészt ugyan csak harmincéves vagyok, de a csapatok egy része fiatalabb futballistákat keres, nem a korombelieket. Nyártól tehát Turnhoutban futballozom, de már járok edzőképző tanfolyamra, később ugyanis edzősködni szeretnék.”

Thomas Wils testvére, Stef Wils 2018 nyarán döntött úgy, hogy befejezi profi pályafutását.

Legfrissebb hírek

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
5 órája

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
Tegnap, 16:27

A hajrában harcolta ki a győzelmet a Honvéd és a Vasas, ismét kieső helyen a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 19:05

Cserejátékosai hozták össze a győzelmet a Honvédnak

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 18:56

Bombagól hozta meg az áttörést, a Vasas legyőzte az újoncot

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 16:55

Folytatódott a Budafok jó sorozata, a Csákvár vereséggel távozott a fővárosból

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 15:52

Röpködtek a lapok Szegeden, egy pontot elvitt a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.02.22. 14:56

A visszavonulás szélén áll a csehek legendás hokisa

Jégkorong
2026.02.21. 14:58
Ezek is érdekelhetik