Debrecen: felvették a kapcsolatot Dzsudzsák Balázzsal

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
2020.07.12. 08:46
null
Dzsudzsák Balázs szabadon igazolható, de kérdés, hogy a debreceni klub fel tudja-e venni a versenyt egy külföldi kérővel (Fotó: Tumbász Hédi)
Felvette a kapcsolatot az NB II-be alászálló Loki a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázzsal, ám tárgyalássorozatról még nem beszélhetünk.

 

Dzsudzsák Balázs Debrecenben? A héten futótűzként szaladt végig a hazai sajtóban a hír, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya esetleg hazatér, ám a találgatás és a spekuláció egyelőre jóval több, mint a biztos információ. Tény, hogy a 108-szoros válogatott futballista jelenleg szabadon átigazolható, vagyis új klubjának kizárólag vele és a menedzserével kell egyeztetnie. A mostani naptári esztendőt az Egyesült Arab Emírségek élvonalában szereplő al-Ittihad Kalbában kezdte, ám klubja február elején egyik napról a másikra közölte vele, hogy a folytatásban nem tart rá igényt. Ezt követően nem sokáig maradt csapat nélkül, a liga élmezőnyéhez tartozó al-Ain szerződtette, a megállapodás június 30-ig szólt. Új együttesében négy mérkőzés jutott neki, majd a vírushelyzet miatt felfüggesztették a bajnokságot. Később úgy határoztak, nem folytatják a küzdelmeket. Mivel szerződéshosszabbítás nem történt, a labdarúgóra most bármelyik klub lecsaphat.

Tény, hogy a Debrecen megkereste, a felek felvették egymással a kapcsolatot, ám tárgyalássorozatról egyelőre nem beszélhetünk. A nyírlugosi születésű futballista ezer szállal kötődik a klubhoz, és a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) augusztus 2-ra írta ki a Merkantil Bank Liga rajtját, vagyis a közelgő válogatott meccsek előtt meglenne a lehetősége, hogy játékba lendüljön a hosszú kihagyást követően. Külföldről is keresték, ám konkrét ajánlat még egyik országból sem érkezett. Ami biztos, a Debrecen a jövő héten sajtótájékoztatót tart. Lapunk a hír kapcsán megkereste Tőzsér Dánielt, a DVSC idény végén visszavonuló középpályását, jelenlegi sportigazgatóját, aki jelezte, hogy hírzárlatot rendeltek el a klubnál. A sajtótájékoztató témájáról annyit árult el, hogy a korábbi többségi tulajdonos, Szima Gábor távozása utáni átadás-átvétel kapcsán rengeteg kérdés vetődött fel az emberekben, a sajtó képviselőinek így lehetőségük nyílik kérdezni. Hogy a 33 esztendős szélső érkezése szóba kerül-e? Nos, erről a témáról egyelőre senki sem nyilatkozik a klubnál.

Dzsudzsák Balázs ügyében egyelőre itt tartunk, rajta kívül Korhut Mihály esetleges hazatérése is szóba került. A 22-szeres válogatott hátvéd helyzete némileg más, jelenleg a görög élvonalban szereplő Arisz Szaloniki labdarúgója, szombat este kezdőként lépett pályára az OFI elleni idegenbeli bajnokin. A mostani idényben többnyire stabil kezdőnek számít együttesében, vagyis a magyar másodosztálynál jelentősen erősebb bajnokságban szerepel hétről hétre. Más kérdés, hogy a transfermarkt.de adatai szerint július 31-én lejár a szerződése, vagyis ha nem hosszabbít klubjával, a Debrecennek „csak” vele kellene egyezségre jutnia.

Egyelőre tehát mindkét labdarúgó kapcsán sok a kérdőjel. Mindenesetre már az hatalmas fogásnak számítana, ha egyikükkel sikerülne megállapodni. Ha pedig mindketten Debrecenbe szerződnek, minden kétséget kizáróan az utóbbi évtizedek legerősebb NB II-es mezőnye alakulna ki.

Legfrissebb hírek

A Pakstól szerződtetett támadót a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
8 órája

Kl: egy Fradi–DAC meccs is összejöhet – ebből a körből kaphatnak ellenfelet csapataink

Európa-konferencialiga
21 órája

Konferencialiga, selejtező, 2026–2027

Európa-konferencialiga
2026.07.17. 11:30

A spanyol harmadosztályban folytatja a Debrecentől távozó légiós – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 07:46

Bárány Donát érkezését be is jelentette az ADO Den Haag

Labdarúgó NB I
2026.07.15. 21:15

NS-infó: Bárány Donát átesett az orvosi vizsgálaton Hollandiában

Labdarúgó NB I
2026.07.15. 20:30

NS-infó: Bárány eladásáról megállapodott a DVSC – hétfőn utazhat Hollandiába

Labdarúgó NB I
2026.07.11. 11:50

Dzsudzsák Balázs: Mesébe illő történet az enyém

Labdarúgó NB I
2026.07.10. 09:42