NB II: Kondást Dzsudzsákék visszatéréséről faggatták – ezt felelte!

2020.07.10. 17:49
null
Korhut Mihály és Dzsudzsák Balázs is visszatérhet Debrecenbe? (Fotó: Török Attila)
A napokban felvetődött Dzsudzsák Balázs hazatérése, az itthon legutóbb 2007 végén futballozó szélső mellett pedig az ugyancsak válogatott Korhut Mihály debreceni visszatérése is napirenden van a hírek szerint.

 

Mint ismert, a DVSC drámai hajrát követően 27 év után búcsúzni kényszerült a labdarúgó NB I-ből, de az elmúlt 15 évben hét bajnoki címet szerző gárdánál természetesen nem lehet más a cél, mint az azonnali visszajutás.

Ennek érdekében meg akarják erősíteni a játékoskeretet Debrecenben, a hírek szerint pedig válogatott balszárny érkezhet a csapathoz Dzsudzsák és Korhut személyében.

Dzsudzsák Balázs 2004 és 2008 januárja között 54 tétmérkőzésen 31 kanadai ponttal (14 gól, 17 gólpassz) segítette három bajnoki címhez a Debrecent, Korhut Mihály pedig 2008 és 2016 között 189 tétmeccsen lépett pályára (8+22), ugyancsak három aranyérmet ünnepelve az együttessel.

A Bors megkérdezte a hírrel kapcsolatban Kondás Elemér vezetőedzőt, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta az értesüléseket.

„Írják az egészen pontos reakciómat: nem akarok erről semmit sem mondani” – nyilatkozta a Borsnak a két ballábasról Kondás Elemér, a Loki mestere.

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Plamen Andreev: lusta csatárból lett jó kapus

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 12:23

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Dombi Tibor: Legyünk bátrak a Fradi ellen!

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 12:06

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27