Videoton: változás Kleinheisler-ügyben; afrikai kiszemeltek

Vágólapra másolva!
2015.11.24. 10:18
null
Kleinheisler Lászlót aligha látják már a Videoton szerelésében a fehérvári drukkerek (Fotó: NS-archív)
A téli átigazolási időszak közeledtével a labdarúgócsapatoknál egyre inkább a játékoskeret alakítása, a csapat megerősítése kerül fókuszba. A Videotonnál már megvannak a fő kiszemeltek, és közben eldőlt, hogy a fehérváriak jelenleg legkeresettebb játékosának számító, de a második kerethez száműzött Kleinheisler László ügyében a klub változtat korábbi álláspontján.

 

HOGYAN ALAKULHAT A VIDI KERETE?

Kleinheisler Lászlóhoz hasonlóan továbbra is kérdéses Gyurcsó Ádám jövője. A szélsőnek már december végén lejár a szerződése, és mivel a Videoton továbbra sem jelentette be, hogy hosszabbítottak volna, egyre nagyobb az esély arra, hogy a fehérváriak kulcsembere, aki ebben a szezonban 13 bajnokin hat gólt és két gólpasszt jegyzett (ezzel vezeti a házi góllövőlistát, múlt héten a Vasas ellen szabadrúgásból volt eredményes), hamarosan továbbáll. Nyáron a Legia Warszawa érdeklődéséről számoltunk be vele kapcsolatban.

Ha Gyurcsó távozik, akkor a helyére várhatóan szeretne majd szélsőt szerződtetni a Videoton (bár a kezdőcsapatban Asmir Suljic, illetve Filipe Oliveira megoldást jelenthet a két szélre), de a fehérváriak amúgy is jó ideje meg akarják erősíteni a támadósorukat.

Továbbra sem találták meg ugyanis azt a centert, aki hosszú távon pótolhatja a múlt nyáron Varsóba szerződő Nikolics Nemanját. Több kiszemeltjük is volt a nyári átigazolási időszakban, ám őket végül nem sikerült megszerezni (a Southamptontól távozó Emmanuel Mayuka például a Metzet választotta a Videoton helyett), szezon közben pedig már azért nem hoztak senkit, mert nem találtak olyan, szabadon igazolható csatárt, aki azonnal erősítést jelenthetett volna.

Úgy tudjuk, jelenleg öt fő jelöltje van a Videotonnak támadóposztra, köztük több afrikai futballista, egy kameruni és egy ugandai is. A neveket egyelőre gondosan titkolják Fehérváron, de aligha volna meglepő, ha a Zlaté Moravcéban (Aranyosmarót) játszó, a szlovák élvonal góllövőlistáját 11 találattal vezető kameruni Léandre Tawamba köztük lenne.

A Nemzeti Sport Online már augusztusban jelezte, hogy a Videoton a nyáron kapott egy vételi ajánlatot Kleinheisler László játékjogáért Lengyelországból (nagy valószínűséggel a Slask Wroclawtól), de a vezetőség akkor azt nem fogadta el.

Fehérváron az volt az elsődleges cél, hogy a klub meghosszabbítja a támadó jövő nyáron lejáró szerződését, majd kölcsönadják őt, azt semmiképp sem szerették volna, hogy távozzon az akkor még „csak" U-válogatott tehetség. Kleinheisler azonban nem volt hajlandó hosszabbítani, főképp azért, mert nem érezte a feltétlen bizalmat a Videoton részéről. Ebben közrejátszott az is, hogy – mint azt korábban jeleztük –, nem hívták meg a bajnokcsapat bankettjére, és az aranyérmét is csak később kapta meg, pedig tavaly ősszel több meccsen is játszott, vagyis tagja volt végső győztes gárdának. A klub nyomást gyakorolt Kleinheislerre azzal, hogy az NB III-as második kerethez irányította, de pályára ott sem léphetett.

A Videoton azonban nem érte el a célját, mert a támadó így sem hosszabbított, és mint azt menedzsere, Nagy Mihály a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, már nem is fog (az ügynök azon dolgozik, hogy vételi ajánlat érkezzen a játékosért).

Kleinheisler ugyanis időközben meghívót kapott a nagyválogatottba, és a Norvégia elleni két pótselejtezőn nyújtott teljesítménye, illetve az első találkozón szerzett gólja után hirtelen az egyik legkeresettebb magyar játékossá vált az európai játékospiacon. Fehérváron pedig ennek hatására megváltozott a klub álláspontja, a téli átigazolási időszakban hajlandóak eladni a támadót.

Van viszont egy nagyon fontos tényező Kleinheislerrel kapcsolatban, amiről eddig kevesebb szó esett. Ez pedig az ára, illetve az a tény, hogy nyáron sem ingyen távozhatna, hiába jár le a szerződése, ugyanis nevelési költségtérítést kellene utána fizetni. Ennek összege nagyban függne attól, hogy melyik bajnokságba szerződik – a különböző ligák kategóriákra vannak osztva, és minél magasabb besorolású bajnokságba igazol valaki, annál magasabb ez az összeg –, de legkevesebb két-háromszázezer euróba nyáron is belekerülne a megszerzése, topligás kérő esetén akár félmillió euróba is. Az pedig valószínűsíthető, hogy a Videoton a télen sem engedné el kevesebb pénzért.

A közel félmillió eurós kivásárlási ár (amely reálisan 300 és 500 ezer euró közé becsülhető) viszont már olyan tétel, amit az iránta egyre élénkebb érdeklődést mutató lengyel klubok közül sem engedhet meg magának mindegyik. A topligák közül elsősorban német, francia és olasz vonalról hallani, utóbbi esetében konkrétan az Udineséről és a Genoáról írt a calciomercato.com. (Igaz, hogy már az angol sajtóban is megjelent a neve, de úgy tudjuk, a szigetországi folytatás kevésbé valószínű.)

A másik irány Törökország lehet, mint már jeleztük, a ferencvárosi Nagy Ádám mellett Kleinheisler is szerepel a Bursaspor kiszemeltjei között, de még másik ottani klub is képbe kerülhet.

Konkrét ajánlatról még nem tudunk, ám hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások a kérők és a Videoton között.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik