Videoton: Lendületes, harcos stílusban játszottunk - Mezey

2010.03.09. 21:31
Címkék
A Nyíregyháza Spartacus elleni Ligakupa-sikert követően a Soproni Liga listavezetőjének vezetőedzője, Mezey György a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában csapata lendületes játékát és harcias stílusát dicsérte, ugyanakkor elmondása szerint van még miben fejlődnie csapatának.
„A vendégek végig kilenc emberrel védekeztek, a támadással nem is törődtek. Sajnos nem voltak elég frissek és felkészültek a játékosaink ahhoz, hogy egy ilyen falat simán áttörjenek – nyilatkozta Mezey György a mérkőzés után. – Szépen lehetett tehát látni, ki alkalmas arra, hogy megoldja ezt a feladatot, és ki nem. Voltak bizonyos gyengéink, amelyek szintén kijöttek. Lendületes, harcos stílusban játszottunk, rengeteg helyzetünk is volt, amelyeket azonban nem tudtunk kihasználni. Több fiatalnak tudtam viszont lehetőséget adni. Közülük Szolnoki kitűnően játszott, azért kellett lecserélnem, mert rúgást kapott a lábára. Gyurcsó nagyon tehetséges, de sajnos olyan hibákat követ el, amelyekkel ma nem lehet az első osztályban futballozni. Rengeteg egyéni képzésre van még szüksége tehát. Lencse egyelőre mélyponton van, amit érzek és értek is vele kapcsolatban: egy teljesen más szellemiségű, más taktikával játszó csapatból érkezett. Számára szokatlan, hogy nálunk viszonylag egyszerű, de sok nehéz feladatot adó pozíciós játékot kell megoldania. Erre még nincs felkészülve. Keresi magát, látni a megoldásain, hogy nincs komfortérzete a pályán. Nagyon értékes futballistának tartom, akihez sok türelem kell. Tény, hogy Nikolics egyelőre előtte jár, de Lencse legalább annyira tehetséges, és idővel feljavul majd.”
Legfrissebb hírek

Szakály Péter NB II-es klubnál lett sportigazgató

Labdarúgó NB II
24 perce

„Ő a legnagyobb reményünk” – ezért figyel egész Mexikó Gilberto Morára

Foci vb 2026
27 perce

Kisebb változtatásokkal rendezik meg a hétvégén a vitorlázók Mihálkovics Kupáját

Egyéb egyéni
30 perce

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
51 perce

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
55 perce

Vb 2026: „Nagyon jó okkal” tagadták meg a szomáliai bíró beutazását – állítják az amerikaiak

Foci vb 2026
1 órája

„Nála a játék lelki szükséglet” – 130 éve született az olasz futball elfeledett magyar hőse

Népsport
1 órája

Kosárlabda: ők voltak a leányutánpótlás legjobbjai az évadban

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik