Videoton: Kovács Istvánért arab ajánlat jött – már ma vinnék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.09. 12:11
null
Kovács István évekig alapembernek számított a Videotonnál – most távozhat (Fotó: NS-archív)
A Nemzeti Sport Online klub közeli forrásból úgy értesült, hogy az arab emírségekbeli Bani Jasz ajánlatot tett a Videotonban ebben a szezonban mellőzötté váló válogatott középpályásért, Kovács Istvánért, akit már a napokban szeretnének átigazolni.

 

Az Egyesült Arab Emírségekben két forduló telt el a bajnoki szezonból, de az átigazolási szezon csak október 20-án zárul, így még van lehetőségük új játékosok szerződtetésére a csapatoknak. Ezt használná ki a két forduló alatt egy pontot szerző, a 14 csapatos bajnokságban a 11. helyen álló, az előző idényt a 9. helyen befejező Bani Jasz.

A klub egyik kiszemeltje a Videoton középpályása, Kovács István, akiért információink szerint már ajánlatot is tettek az arab vezetők – kölcsönvennék az ötszörös válogatott labdarúgót. A Bani Jasznál most a fehérváriak válaszára várnak.

A 24 éves játékos menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online érdeklődésére megerősítette az arab ajánlatot.

„A Bani Jasz valóban szeretné szerződtetni Kovács Istvánt, és ezt jó lehetőségnek tartjuk, tekintve, hogy a Videotonban ebben a szezonban kevés játéklehetőséget kap. Az Emírségek bajnoksága amúgy is sokat változott az elmúlt időben, sokat erősödött, egyre több fiatal játékost is szerződtetnek külföldről a klubok" – nyilatkozta a játékosügynök.

A szóban forgó csapat keretében például találunk 26 éves brazilt Fellipe Bastos személyében, de az együttest erősíti a korábban a Real Madridban is futballozó, 29 éves Royston Drenthe is.

Kovács Istvánért már nyáron is volt érdeklődés, de a klub marasztalta, a tavasszal abban a reményben hosszabbított 2019-ig a Videotonnál, hogy hosszú távon számol vele a klub, de az új idényben az NB I-ben öt meccsen mindössze 162 perc jutott neki. Az Európa-ligában két találkozón lépett pályára, egy gólt szerzett, a Magyar Kupában pedig egy mérkőzés és két gólpassz szerepel a neve mellett ebben az évadban.

Dzsudzsák Balázs után Kovács István lehetne a második magyar játékos idén, aki az Arab Emírségekbe szerződik, előbbi az al-Vahdához igazolt.

NYÁRI-ŐSZI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők: Baksa Dénes
(Puskás Akadémia), Barczi Dávid (DVTK), Bévárdi Zsombor (Puskás Akadémia), Bódi Ádám (DVSC), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Anel Hadzic (bosnyák, Eskisehirspor – Törökország, szabadon igazolható), Danko Lazovics (szerb, szabadon igazolható, legutóbb Olimpija Ljubljana – Szlovénia), Lénárt András (ETO FC Győr), Marko Scsepovics (szerb, Olympiakosz Pireusz – Görögország), Varga József (DVSC), Zöldesi Illés (DVTK)
Kölcsönbe érkezők: Ante Solomun (NK Lucko – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők: Horváth Tamás (Mezőkövesd)
Az utánpótlásból felkerültek:
Varga Bence
Kiszemeltek:
Távozók: Gábor Péter (siófoki kölcsön után PMFC), Haraszti Zsolt (Paks), Heffler Tibor (Puskás Akadémia), Koltai Tamás (Paks, kölcsön után végleg), Lang Ádám (Dijon FCO – Franciaország), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható), Paudits Patrik (Csákvár), Rudolf Gergely (Nyíregyháza, szabadon igazolható), Tomás Tujvel (szlovák, Mezőkövesd, a tavasszal kölcsönben DAC 1904 – Szlovákia), Dinko Trebotic (horvát, Bnei Jehuda Tel-Aviv – Izrael, szabadon igazolhatóként), Zsótér Donát (felcsúti kölcsön után Sint-Truiden – Belgium, onnan kölcsönbe Bp. Honvéd)
Kölcsönbe távozók: Lorentz Márton (dunaújvárosi kölcsön után Soroksár)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia, onnan DVSC), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország, onnan Cercle Bruges – Belgium), Tischler Patrik (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Kovács István (Bani Jasz – Arab Emírségek)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik