Véber: Lesújtott, amit láttam – edzői nyilatkozatok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.28. 07:36
Szombaton négy mérkőzést rendeztek a labdarúgó NB I nyitó fordulójából. Volt olyan játékos, aki Egervári Sándor érdeklődését is felkeltette. Az edzői vélemények mellett a szövetségi kapitány nyilatkozatát is elolvashatják gyűjtésünkben.


Véber György finoman fogalmazva nem volt elégedett egyes játékosaival (Fotó: Havran Zoltán)
Véber György finoman fogalmazva nem volt elégedett egyes játékosaival (Fotó: Havran Zoltán)

MTK–MEZŐKÖVESD 3–0

GARAMI JÓZSEF (MTK)
– Büszke lehet a csapatára.

– Az is vagyok… De el kell ismerni, hogy az első félidőben nagyszerűen futballozott a Mezőkövesd, taktikailag fölénk nőtt. A védekezést összességben megoldottuk, s ez megnyugtató. A fordulás után lényegesen jobban futballoztunk, ekkor már egyértelművé vált a fölényünk.
– Mi a véleménye Búrány Zoltán kezezéséről?
– Nem tudom megítélni, Pál Andrist kérdeztem a szünetben, de nem emlékezett rá pontosan, mi történt.
– Hihetetlen, hogy ennyi távozó után is talpon maradtak. Ennyire jó az utánpótlásuk?
– Be kell vallani, nem hevertük ki, hogy sokan elmentek tőlünk. Remélem, az új gyerekek fokozatosan beépülnek, s hasznunkra válnak, hogy elérjük célunkat. Vagyis a középmezőnyt.

VÉBER GYÖRGY (Mezőkövesd)
– Letörtnek tűnik.

– Lesújtott, amit láttam, jelen állás szerint azoknak lesz igazuk, akik eltemettek bennünket. Cserben hagytak azok az elöl játszók, akiknek húzóembereknek kellene lenniük. Egyszerűen csak pilinckáztak. Örülök, hogy lefújták a mérkőzést, hiszen ha tovább tart, még csúnyább lett volna a vége.
– Azért akadtak olyan periódusok, amikor jól futballoztak, nem?
– Úgy érzem magam, mint a hülyegyerek az oviban: ügyes vagy, de az igazság az, hogy kaptunk egy hármast és haza lehet menni. Harminc-harmincöt pont kell a bennmaradáshoz, ezt el kell érjük. Tudom, megtámadták a magyar edzőket, hogy mindig azt mondjuk, a felkészülés jól sikerült: hülyét csinálok magamból, én is azt mondom, minden rendben ment. Mert ez az igazság.
– Búrány Zoltán kezezéséről mi a véleménye?
– Kezezett, de azért, mert szerintem Pál András rálépett a sarkára.


ÚJPEST–MVM PAKS 1–2

KOZMA ISTVÁN (Újpest)
– Az utolsó pillanatban bukták el a meccset. Drámai?

– Az, és nehéz bármit is mondani. Majdnem végig a kezünkben volt a találkozó, de sajnos egy szórakoztató meccsen a végén kikaptunk. Pedig az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, csakhogy nem szereztünk újabb gólt. A végére meg a saját tempónktól elfáradtunk, ám a csapat mindent megtett a sikerért.
– Azt mondja, hogy elfáradtak, de nem cserélt egyet sem. Ez nem segített volna?
– Nem azon múlt a vereség, hogy nem változtattunk. Ilyen erővel meg is nyerhettük volna a meccset. Kevesen vagyunk, de még egyszer mondom, nem ezen múlt.
– A lelátóról úgy tűnt, hogy nem ön, hanem Marc Leliévre, a pályaedző irányít. Jól láttuk?
– Elosztjuk egymás között a feladatokat, ahogy erről már többször is beszéltünk. Mindketten azért dolgozunk, hogy az Újpest sikeres legyen.

HORVÁTH FERENC (Paks)
– Milyennek látta a meccset?

– Hatvan percig a kapusunk, Molnár Péter és közös ismerősünk, a Jóisten tartotta a lelket a csapatban. Aztán minden megfordult, mert nekünk voltak helyzeteink, az Újpestnek meg szerencséje. Ha olyan a játék az edzésen, mint itt a hajrában, akkor előbb lefújom, mert nem volt védekezés és csapatmozgás.
– Melyik csapat állt közelebb a győzelemhez?
– Nem tudom. Ha azt vesszük, hogy a mérkőzés nagyobb részében jobb volt az Újpest, akkor az ellenfél, de a csapatom nem adta fel, mindenki hitt benne, hogy harminc perc alatt is lehet fordítani. Ki kell emelnem Molnár Pétert: nem tudom, hol volt eddig, talán a Kryptonon, mert úgy védett, mint Superman.
– A meccs előtt hiányolta csapatából az érzelmeket. Ez is megváltozott?
– Az utolsó harminc perc azt mutatta, hogy ez benne van a csapatban, csak meg kell találnom a kapcsolót. Egyelőre harminc percre sikerült, de remélem, lesz ez még jobb is.

EGERVÁRI SÁNDOR szövetségi kapitány
– Két ellentétes félidőt láthattunk. A nagy hőség ellenére megfelelő fordulatszámú kilencven percet produkáltak a csapatok, mindkét fél győzelemre játszott. Három fordulóra való helyzet maradt ki mindkét oldalon, de voltak érdekes szakmai megoldások is. Az egyik a paksi Fiola Attila jobbhátvéd játéka: ő hosszú távon akár bennünket is segíthet a válogatottnál.


PMFC–FTC 1–2
LŐRINCZ EMIL (PMFC)
– Hogyan értékeli a mérkőzést?

– Nem lehetünk elégedettek, hiszen kikaptunk. Úgy éreztem, hogy az első félidőben a kelleténél sokkal jobban tiszteltük az ellenfelet, ezért a támadóharmadban hiányzott belőlünk a kellő bátorság. Azt olvastam, hogy az ellenfelünk bajnok akar lenni, de azt nem éreztem, hogy nagy fölényben lettek volna a ferencvárosiak.
– Mit gondol, a kiállítás mennyire befolyásolta a mérkőzés sorsát?
– Nem éreztem, hogy sorozatban alakítaná ki az ellenfél a ziccereket a kapunk előtt, ám tény, hogy egy hibát könyörtelenül kihasznált, és ez eldöntötte a mérkőzést.
– Talán a közönség sem, hiszen többször is megtapsolta a pécsi csapatot...
– Az volt a célunk, hogy mentálisan erős legyen a csapatunk, olyan játékosok szerepeljenek, akik tudnak küzdeni és nyerni akarnak. A közönség azt látta, hogy harcosan, fegyelmezetten, szervezetten játszottunk, de ez az alap. Ezután jön a képesség kérdése, hogy tudsz-e hideg fejjel, jó döntéseket hozni az ellenfél kapujának közelében, amiből gólpasszok lesznek, gólok születnek. Ebben kell javulni. Azt pedig csak halkan teszem hozzá, kíváncsian várom néhány szituáció videofelvételét, a kispadon úgy éreztük, mi mindenért sárga lapot kapunk.

RICARDO MONIZ (FTC)
– Úgy tűnik, boldog...

– Igen, hiszen nagyon küzdelmes volt az első mérkőzés, de megnyertük. Meglepett minket, hogy a Pécs messzebb védekezett a kapujától, mint korábban, sokkal többet támadott a hazai csapat, mint a tavaszi meccsein, így időnként nagyobb fölénybe került. Igen, mondhatjuk, mi a semmiből szereztünk vezetést, de Jack Tuijp ilyen játékos, az az erénye, hogy helyzet nélkül is gólt tud szerezni.
– Úgy láttuk, mintha nem lenne igazán friss a csapata.
– Lehet, hogy időnként fáradtnak tűntek a játékosok, engem jobban zavart, hogy nem volt megfelelő a kommunikáció közöttük, így a pécsi középpályások a pálya közepén szabadon szervezhették a játékot, és ezzel megzavartak minket.
– Kívülről úgy tűnt, a kiállítás sokat segített csapatán – ön hogyan látja?
– Az egyenlítés után mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést, de tény, hogy a piros lap után Julian Jennert sokkal többször meg tudtuk játszani, Böde Dánielnek több területe lett az összjátékhoz, annak pedig különösen örülünk, hogy Arsenio Valpoort is góllal mutatkozott be. A célunk az, hogy a továbbiakban is dinamikus és a mostaninál kreatívabb csapatunk legyen.

GYŐRI ETO–DVTK 1–1


NB I, 1. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Július 26., péntek
19.00 Lombard Pápa–Puskás Akadémia FC 1–1 Iványi Zoltán
Július 27., szombat
16.30 Újpest FC–MVM Paks 1–2 Németh Ádám
19.00 Pécsi MFC–Ferencváros 1–2 Szabó Zsolt
19.00 MTK Budapest–Mezőkövesd-Zsóry 3–0 Andó-Szabó Sándor
21.00 Győri ETO FC–Diósgyőri VTK 1–1 Erdős József
Július 28., vasárnap
16.30 Videoton FC–Haladás (Duna Tv) Kassai Viktor
18.30 KTE-Phoenix Mecano–Bp. Honvéd (Sport2) Solymosi Péter
20.30 Debreceni VSC-Teva–Kaposvári Rákóczi (Sport2) Farkas Ádám
A BAJNOKSÁG MENETRENDJE
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik