Vasas: a Győri ETO korábbi kapusa három évre aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.04. 13:27
A labdarúgó NB I legutóbbi idényében harmadik helyen végző Vasas a hivatalos honlapján jelentette be a Győri ETO korábbi kapusa, a kétszeres szlovák válogatott Lubos Kamenár szerződtetését. A Slask Wroclawtól érkező 30 éves futballista három évre írt alá az angyalföldi klubhoz.

Lubos Kamenár már csaknem két hete a Vasassal készült, június 22-én pályára lépett a Sturm Graz elleni (4–3) felkészülési mérkőzésen is. A szlovák kapus és az angyalföldi klub vezetősége azóta sikeres tárgyalásokat folytatott egymással, így Kamenár három évre aláírt az NB I előző kiírásának bronzérmeséhez.június 22-én pályára lépett a Sturm Graz elleni (4–3) felkészülési mérkőzésen is. A szlovák kapus és az angyalföldi klub vezetősége azóta sikeres tárgyalásokat folytatott egymással, így Kamenár három évre aláírt az NB I előző kiírásának bronzérmeséhez.

A 30 éves, kétszeres szlovák válogatott labdarúgó 2013 és 2015 tavasza között 37 bajnokin védett a Győri ETO-ban, bajnoki címet és ezüstérmet szerzett, s a zöld-fehérekkel a nemzetközi kupában is játszott. A legutóbbi szezonban a Slask Wroclaw légiósa volt, de miután kilenc bajnokin 19 gólt kapott, több meccsen már nem adtak neki lehetőséget a lengyel élvonalban.

„Lubossal erősödött a keretünk, és mivel jól ismertük korábbról a képességeit, így nem volt »zsákbamacska« a szerződtetése. Szeretettel köszöntjük a Vasas-családban, és eredményes éveket kívánok neki! Mivel Lubosnak magyar felmenői is vannak, így nem lesz akadálya a honosításának, vagyis hamarosan nem számít már külföldinek, ami szintén előnyös mindkét fél számára” – mondta a klub hivatalos honlapjának Vancsa Miklós ügyvezető igazgató.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Vít Benes (cseh, FK Jablonec – Csehország), Lubos Kamenár (szlovák, Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Czingráber Máté (BFC Siófok, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Bognár István (Ferencváros), Dusan Brkovics (szerb, DVSC), Egerszegi Tamás (Mezőkövesd, szabadon igazolható), Hidi Patrik (Honvéd, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás, szabadon igazolható), Pekár László (Puskás Akadémia)
Távozók: Korcsmár Zsolt (Midtjylland – Dánia, szabadon igazolhatóként), Novák Csanád (Mezőkövesd), Osváth Attila (debreceni kölcsön után Puskás Akadémia)
Kölcsönbe távozók: –

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vukasin Polekszics (montenegrói, Békéscsaba)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ádám Martin
(Puskás Akadémia), Berecz Zsombor (Dinamo Zagreb – Horvátország), Mahir Saglik (török, ?), Manjrekar James (kanadai, ?)

Legfrissebb hírek

Osváth Attila a Ferencvárosban folytatja pályafutását – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
11 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

U-válogatott védekező középpályást vett kölcsön a Videoton

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:36

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26
Ezek is érdekelhetik