nemzetisport.hu 2017.07.15 09:24 Frissítve: 2017.07.15 09:32

Újpest: „Magasabb elvárás, komolyabb célokért küzdünk”

Az új idényben magasabb az elvárás és nagyobb célokért küzd a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics a Paks elleni találkozót megelőzően.

 

 

„A Paks ellen mindig nehéz játszani, legfőképpen idegenben. Sok új játékos érkezett a nyáron a keretbe, ezért kíváncsian várom hogyan fog teljesíteni a szezon első tétmérkőzésén a csapat. Abban biztos vagyok, hogy a felkészülési időszak óta fokozatosan jobb, és jobb lett a játékosok teljesítménye – biztosan állíthatom, hogy készen állunk a mérkőzésre. Az új szezonban magasabb az elvárás és komolyabb célokért is küzdünk. Remélem, ezt bizonyítani fogja a csapat már az első találkozón. A Paks különösen nehéz ellenfél számunkra, de mi a győzelemért fogunk játszani” – mondta Nebojsa Vignjevics az ujpestfc.hu-nak.

„Szombati ellenfelünk igencsak átalakult a nyár folyamán. Ugyanakkor ismerve edzőjüknek eddigi munkáját, úgy véljük, hogy az új kerettel is hasonló játékot fog képviselni, mint korábban. Egészen biztos, hogy már a nyitányon sem lesz könnyű dolgunk. Egy győzelem az első fordulóban megalapozhatná az önbizalmunkat a folytatásra. Ahhoz, hogy megnyerjük ezt a meccset, már az első pillanattól száz százalékot kell nyújtania mindenkinek” – idézi Csertői Aurélt az Újpest hivatalos honlapja.

NB I, 2017–2018, 1. FORDULÓ 
 JÚLIUS 15., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Paksi FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)Paks, Városi Stadion
Karakó Ferenc
18.00: Debreceni VSC–Mezőkövesd
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Pintér Csaba
20.30: Budapest Honvéd–Haladás (Tv: M4 Sport)Budapest, Bozsik József Stadion
Erdős József
JÚLIUS 16., VASÁRNAP
  
17.00: Vasas FC–Diósgyőri VTK
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Bognár Tamás
17.00: Videoton–Balmazújváros
Felcsút, Pancho Aréna
Iványi Zoltán
17.00: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.19 12:25:20

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Pintér Attila: A bentmaradás a cél, merészebb célokat a következő szezontól tűzhetünk ki.

2017.11.19 00:12:42

Labdarúgó NB I SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. A Megyeri úti ősz azt sugallja, mindenkinek jobb így, ha nincsenek nézők.

2017.11.18 22:06:03

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Vignjevics sem volt csalódott • Böde a padlón, majd búcsúzóban • Gróf munkában.

2017.11.18 13:29:00

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE

Hét gólt is láthattunk a találkozón, ezek közül Marko Scsepovics egymaga hármat szerzett.

2017.11.18 13:11:33

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

A Puskás Akadémia szeptember 16. után nyert újra bajnokit, hatos nyeretlenségi sorozatot zárt le a DVTK ellen.