Újpest: Kiábrándító volt a végjáték, a következő év biztosan jobb lesz – Vignjevics

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 08:28
null
Az Újpest diósgyőri vereséggel fejezte be a szezont (Fotó: Dömötör Csaba)
Normális esetben Nebojsa Vignjevics azt mondaná, rendkívül elégedetlen azzal, hogy az Újpest az ötödik helyen végzett a labdarúgó NB I 2018–2019-es évadjában, hiszen a végjáték előtt a saját kezükben volt a sorsuk. A lilák vezetőedzője szerint az utolsó mérkőzések kiábrándító eredményeit az is okozta, hogy több alapemberét nélkülöznie kellett. Pozitívan tekint a következő idényre, hisz benne, hogy az jobb lesz. 

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője előszöra DVTK ellen 3–0-ra elvesztett meccsetértékelte.

„Ezen a mérkőzésen a DVTK volt a jobb csapat, éhesebb volt a sikerre, a győzelemre, különösen az első gólja után. Előtte mindkét együttes nyomást gyakorolt egymásra, ám nem alakultak ki nagyobb helyzetek. Szép volt a diósgyőri vezető gól, de nagyjából a semmiből érkezett. Ezután a kivárásra játszottak, s ezt jól is csinálták. A második félidő első tizenöt percében sokkal agresszívebbek voltunk, ugyanakkor nem tudtuk tartani a ritmust és a nyomást a megfelelő ideig. Látszott, hogy fogytán a játékosok energiája, a piros lap után pedig számunkra véget ért a meccs érdemi része. Kiadtak mindent magukból a fiúk, azonban így alakult az eredmény. A Diósgyőr megérdemelte ezt a győzelmet.”

Ezután kitért arra, hogyan értékeli az ötödik hellyel zárult idényt.

„Normális esetben azt mondhatnám, hogy rendkívül elégedetlen vagyok. Ha visszatekerjük az óra kerekét hat találkozóval korábbra, akkor még a mi kezünkben volt a sorsunk, hogy jól sikerüljön a bajnokság végjátéka. Ekkor még két ponttal a Debrecen és héttel a Honvéd előtt álltunk. Viszont elvesztettünk néhány futballistát, ezzel borult is az addigi csapatmodell, változtatni kellett, és ez túl soknak bizonyult. Az utolsó hat mérkőzés elég kiábrándítóan sikerült, de nem illethetem kritikával néhány játékosomat azért, mert csereként beállva nem tudták azt megcsinálni, amit kértem tőlük. Teljesen más folyamatosan teljes meccseket játszani, mint beállni az összecsapás során. Tehát egyrészt csalódott vagyok, másrészt viszont számíthattunk rá, hogy rendkívül nehéz lesz a végjáték.”

Hozzátette, az ilyen vereségek után látszik, hogy kik azok a labdarúgók, akik az eredménnyel, és kik azok, akik a saját teljesítményükkel elégedetlenek. Ez utóbbit problémának látja, mert csapategységben kell gondolkodni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, vannak olyan játékosok, akiket a szurkolók és a média kedvel, ebből a szempontból viszont nem feltétlenül vannak hasznára a csapatnak. Neveket azonban nem akart mondani.

A bajnokságról még annyit mondott, hogy az most már történelem, amiből tanulniuk kell.

„Még nem fejeztük be a munkát, tart az építkezés. A következő év biztosan jobb lesz.”

LABDARÚGÓ NB I
33. (UTOLSÓ) FORDULÓ

DVTK–Újpest FC 3–0(Tajti 36., Korbély 82., Hasani 91.)
Miskolc,DVTK Stadion,12 203néző.Vezette:Iványi
Kiállítva:Solomon (78., Újpest)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2018–2019, 33. FORDULÓ
MÁJUS 19., VASÁRNAPHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Puskás Akadémia–Ferencváros 1–1
Felcsút, Pancho ArénaPintér Csaba
Kisvárda–Mezőkövesd 2–1Kisvárda, Várkerti SporttelepKassai Viktor
Haladás–Mol Vidi
Szombathely, Haladás StadionPillók Ádám
MTK–Honvéd 1–4
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionAndó-Szabó Sándor
DVTK–Újpest FC 3–0
Miskolc, DVTK StadionIványi Zoltán
DVSC–Paks 4–1
Debrecen, Nagyerdei StadionErdős József
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
A VÉGEREDMÉNY
1. Ferencvárosi TC33235572–27+4574
2. Mol Vidi FC33187853–37+1661
3. Debreceni VSC331491044–39+551
4. Budapest Honvéd3313101046–38+849
5. Újpest FC331212938–28+1048
6. Mezőkövesd Zsóry FC331281345–40+544
7. Puskás Akadémia FC331171536–45–940
8. Paksi FC339121233–46–1339
9. Kisvárda331081536–48–1238
10. Diósgyőri VTK331081536–57–2138
11. MTK Budapest331041942–56–1434
12. Szombathelyi Haladás33861931–51–2030

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik