Újpest: „Kassai? Nem tudom, mit magyarázott nekem”

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2016.10.03. 13:23
null
Souleymane Diarra érzi, hogy Újpesten jó közösségbe került (Fotó: Reviczky Zsolt)
Souleymane Diarra, az Újpest labdarúgója interjút adott a Nemzeti Sportnak. Természetesen szóba került Kassai Viktor is, akit a Ferencváros elleni derbi (3–3) után az MLSZ figyelmeztetett, amiért nem megfelelő hangnemben beszélt a játékosokkal. A játékvezető által „kiosztott” mali futballista elmondta, miként élte át a történteket a pályán.

 

„Mivel nem beszélek magyarul, egyáltalán nem érezhettem sértőnek, amit mondott – mosolygott Souleymane Diarra. – Annyit érzékeltem, hogy felemeli a hangját, de hát ezt több bíró is megteszi. Őszintén szólva, nem tudom, mit magyarázott nekem, az eset után nem is foglalkoztatott a szövege, csak a játékra összpontosítottam.”

A labdarúgó csak franciául beszél, az újpesti öltözőben viszont a magyar és az angol a „hivatalos” nyelv – hogyan birkózik meg a helyzettel?

„Többnyire megértem, amit mondanak, de beszélni még egyik nyelven sem tudok – mondta a 21 éves labdarúgó. – A tavasszal még Jonathan Heris és Kylian Hazard is velünk készült, ők tolmácsoltak nekem, ám mivel a nyári műtétjeik után Belgiumban lábadoztak, a nyáron egyedül maradtam. Mostanában leírják nekem, hogy mit akarnak közölni, én a fordítóprogrammal fejtem meg az üzenet lényegét. Ugyanakkor a klub már keresett nekem angoltanárt, hamarosan elkezdem a tanulást, később magyarul is szeretnék megtanulni. Idővel valamelyik neves nyugat-európai klubban játszanék, de egyelőre az Újpestre koncentrálok. És mivel a megfelelő kommunikáció elengedhetetlen a jobb teljesítményhez, legalább az alapokat magyarul is szeretném megtanulni.”

Diarra nagyszerűen érzi magát Budapesten, lenyűgözte a magyar főváros szépsége, ám a barátnője és kisfia nagyon hiányzik neki.

„A párom Maliban él a nemrég született fiammal, és sajnos nagyon ritkán, csak félévente tudunk találkozni – mondta a futballista. – Nem ideális állapot, de mivel az Újpest előtt Marokkóban futballoztam, megszoktam, hogy csak ritkán láthatom a szeretteimet.”

HOGYAN TÖRT KI A NYOMORBÓL? HÁNY FIVÉRE FUTBALLOZIK? MIÉRT VOLT ROSSZ MAROKKÓBAN? MEGEMÉSZTETTE-E MÁR, HOGY NEM GYŐZTÉK LE A FRADIT? EZEKRE A KÉRDÉSEKRE IS VÁLASZT KAP A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN MEGJELENT BESZÉLGETÉSBŐL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik