Teodoru nem hagyta szó nélkül a fradista kezezését; Pontes: Több tudás kell

Vágólapra másolva!
2016.12.11. 12:02
null
Az örökrangadón Andó-Szabó Sándornál sokat reklamáltak az MTK-sok is, míg a kék-fehérek vezetőedzője a Nagy Dominik (zöld-fehérben) kezezésénél elmaradt büntetőt kéri számon (Fotó: Földi Imre)
Teodoru Vaszilisz az elmaradt büntetőről beszélt, Leonel Pontes arról, hogy ő a legjobbat próbálta kihozni a Lokiból, Marco Rossi a bolondokházáról, Pintér Attila a reflektorról, Michael Oenning a Holdról, Urbányi István pedig a ködről és a Forrest Gumpról is szót ejtett – mestermérlegek a sajtótájékoztatókról a labdarúgó NB I 19. fordulóját követően. 

 

HALADÁS–VIDEOTON 1–1

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Megfiatalított csapatunk remekül helytállt a válogatott játékosok egész sorát felvonultató Videoton ellen. A második félidőben megleptük az ellenfelünket, jók voltak a kontráink, sőt még a győzelem megszerzésére is esélyünk nyílt. Igaz, a vendégek ugyancsak sok helyzetet kidolgoztak. A vezető góljuk megzavart minket, tízperces rövidzárlatot okozott a játékunkban. Akkor csakugyan nem néztünk ki jól. A folytatásban összeszedtük magunkat, és a félidei cserének, illetve a szerkezeti változtatásnak köszönhetően stabilabbak voltunk, többször is eljutottunk a Videoton kapujáig.

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője: – Győzni szerettünk volna, ráadásul minden esélyünk meg is volt erre. Egy egyes állásnál szereztünk egy szabályos gólt, a játékvezető mégsem adta meg. Pedig Danko Lazovics, mielőtt még Feczesin Róberthez passzolt volna, megkérdezte a bírót, elvégezheti-e a szabadrúgást. Nem értem, hogy mi volt a baj. Sajnos több kecsegtető lehetőséget kihagytunk, pedig az első félidőben jól játszottunk, és a vezetést is korán megszereztük. A második félidőben már akadtak gondjaink, elsősorban a védekezésünk volt szervezetlen, a Haladás pedig több kecsegető kontrát is vezethetett. Ha korábban kihasználjuk a helyzeteinket, a Haladásnak aligha nyílik esélye a pontszerzésre. Azért támadhatott többet, mert nem ültünk rá a döntetlenre, hanem a három pontra hajtottunk. Örömteli, hogy az élre álltunk, ám a helyzetkihasználásunkon feltétlenül javítanunk kell.

ÚJPEST–DVSC 2–0

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Hála az égnek, most végre nem kellett a végén izgulnunk. Két jó csapat találkozott, a debrecenieknek sok jó futballistájuk van, nem a tabella hátulján lenne a helyük. Volt bennünk erő és akarat. Sokáig nem voltunk kellően türelmesek, hogy megszerezzük a második gólunkat is, de végre a szerencse is mellénk állt. A legjobb pillanatokban mi voltunk fölényben, ez vezetett a győzelemhez. Nem lehetek elégedetlen. Nem igazolhattunk a nyáron sem, és ez vár ránk a télen is. Nehezen indult a szezon, sok volt a döntetlen, ezért fontos, hogy győzelemmel vonulhatunk a téli szünetre. Sokan leírtak bennünket a bajnokság előtt, kiesőként emlegettek, de bizonyítottuk, hogy jó csapat vagyunk.

LEONEL PONTES, a Debrecen vezetőedzője: – Csak az fontos, hogy a vezetőim mit mondanak, úgyhogy annak hiszek, amit a saját fülemmel hallok. Ezzel kapcsolatban nincs több mondanivalóm. Egy biztos, a keretből a legjobbat próbáltam kihozni. Látni kell azonban, ahhoz, hogy valaki a Debrecen mezét magára húzhassa, több tudás kell. El kell dönteni, milyen csapatot szeretnénk a jövőben látni: igazolunk, vagy fiatalokat építünk be az akadémiánkról.

FTC–MTK 1–1

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Jól kezdtük a mérkőzést, és bár nem adódott sok helyzet egyik kapu előtt sem, megérdemelten vezettünk. A játékunk sajnos nem volt olyan könnyed, mint korábban, de tíz emberrel is nagyot harcolt a csapatom. Mindent megtettünk, hogy megfékezzük az MTK-t – sajnos az előnyünket nem tudtuk megőrizni. Vladan Csukicsnak rutinosan kellett volna viselkednie, sárga lap birtokában nem lett volna szabad így odalépnie. Úgy gondolom, ha nincs a kiállítás, megnyerhettük volna a meccset. Azt azért hozzátenném, hogy bosszant némely bíró teljesítménye. Olykor olyan érzésem van, némelyek nem akarják, hogy bajnokok legyünk. Ha ez így van, szóljanak nekünk is! Azért is ültek fiatalok a kispadon, mert jelezni akartam, hiába nyertünk bajnokságot és Magyar Kupát, senki nem dőlhet hátra. Úgy érzem, szép évet zártunk, más kérdés, hogy az utolsó hetek nem úgy alakultak, ahogy elképzeltük. Nagy gond azért nincs, a felkészülés során összekapjuk magunkat, és mivel a hátrányunk csak négy pont, az előttünk állók nyomába eredünk!

TEODORU VASZILISZ, az MTK vezetőedzője: – Az első húsz percben jól játszottunk, aztán feljavult a Fradi, és mindjárt az első helyzetéből gólt szerzett. A szünetben rendeztük a sorainkat, és örülök, hogy játékosaim egy percig sem adták fel. Túl sok a döntetlenünk. A legtöbb meccsen megvolt a meccslabdánk, mégsem tudtuk gólra váltani. A Fradit is legyőzhettük volna a hajrában... Amellett azonban nem tudok elmenni szó nélkül, hogy a Ferencváros játékosa kézzel ért a labdába a tizenhatoson belül, ám a játékvezető nem ítélt büntetőt. Ez nekünk két pontunkba került. Nem volt könnyű dolga a bírónak, mert egyik csapat sem hagyta a másikat, volt egy-két hiszti is – például az ellenfélnél piros lapot kapó játékosnál... Hogy miért nem kaptunk tizenegyest, azért sem értem, mert a játékvezető négy méterre állt az esettől. Tudom, milyen nehéz egy bíró dolga – az edzéseken én vezetem az egymás elleni játékot –, de ez akkor is nagyon fáj nekünk.

PAKS–VASAS 1–0

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Ezúttal is kiderült, nem véletlenül állt az első helyen a forduló előtt szervezetten futballozó ellenfelünk, remek labdarúgók alkotják, roppant nehéz ellene játszani. Az külön is örömteli, hogy a második félidőre alaposan feljavult a mérkőzés, szerencsére mi jöttünk ki belőle jobban, és megszereztük a győzelmet. Tudtuk, hogy lesz nyomás, de kibírtuk, mert hősiesen védekeztünk. És mert egyszer betaláltunk, megérdemelten győztünk. Persze ilyenkor mindenkinek beugrik a futball örök törvénye, hogy az eltékozolt százszázalékos helyzetek megbosszulják magukat, ám most nem így lett. A Vasas is gólt szerezhetett volna, ki-ki meccs volt. Jelenleg nem állunk bukásra, azonban hogy később se álljunk, sorozatban nyernünk kell. Rengeteg a hazai döntetlenünk, olyankor hiányoztak a pluszok, a jó helyzetkihasználás, de tulajdonképpen mindenben fejlődnünk kell.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – A Paks szerzett egy gólt, mi nem, ezzel győzött. Próbáltuk a saját futballunkat nyújtani, amikor hátrányba kerültünk, felállni, csakhogy nem olyan egyszerű ezt ilyen pályán megvalósítani. Nem szívesen mondok ilyet, de tíz perc után úgy nézett ki a gyep, mint a teleszkópos felvétel a Holdról. Egyik csapat sem tudott laposan játszani, mert egész egyszerűen nem lehetett tudni, hova pattan a labda. Ezért volt több a beívelés, ami nem a mi futballunk, de tudtuk, így lehetünk eredményesek. Persze felkészültünk arra, hogy ezek az állapotok fogadnak, nincs tehát jogunk nyavalyogni. Az első félidőben túlságosan is a játékra törekedtünk, hiábavalóan. A második félidőben hirtelen szaporodni kezdtek a sárga lapok, mintha a játékvezető elvesztette volna a meccs fonalát. A mi hibánk, hogy nem tudtuk a helyzeteket kihasználni, ezért vesztettünk, amit el kell fogadni, s azt is, hogy megint a Paks ellen. Ugyanakkor harmincnégy pontunk van, nincs csapat, amelyiknek több lenne. Mindig próbáltunk támadni, élvezetes futballt produkálni, örülök, hogy ezzel a csapattal dolgozhatok.

BP. HONVÉD–MEZŐKÖVESD 1–0

MARCO ROSSI, a Budapest Honvéd vezetőedzője: – Ilyen mérkőzésre számítottunk, felkészült csapatok csaptak össze, nagy taktikai csata zajlott. Több helyzetünk adódott, mint a Mezőkövesdnek. Ha valaki azt mondja a nyáron, hogy az év végén az első három helyen a Vasas, a Videoton és a Honvéd áll, valószínűleg bezárták volna a bolondokházába... Az alázat a legfontosabb, ez visz minket előre. Viszont ha ezt az alázatot elveszítjük a tavasszal, óriási pofonba szaladhatunk bele. A tehetségünk, a tudásunk megvan ahhoz, hogy sikereket érjünk el, hogy okkal álmodozhassunk. Mindig többet kell futnunk, többet kell ütköznünk, s csak hangsúlyozni tudom: továbbra is alázatosnak kell lennünk.

PINTÉR ATTILA, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője: – Le a kalappal a klub és a játékosok előtt, hiszen senki sem számított rá, hogy ilyen jól szerepelünk majd újoncként. A Honvéd ellen jó meccset játszottunk, de most nem voltunk igazán pontosak, pedig a labdaszerzéseinkkel minden rendben volt. Egyszer hibáztunk, a Honvéd ezt kihasználta. Lehetett érezni, hogy a kispesti fiatalok szeretik a klubjukat, átérzik, hol futballoznak – fogalmazott a szakember, aki Marek Strestík hajrában kihagyott helyzetéről is beszélt, amikor a légiós kifelé rúgta a labdát, nem a kapura. – Benne van a játékban a hiba, nem tudom, mi történhetett. Lehet, hogy Marek belenézett a reflektorfénybe...

DVTK–GYIRMÓT 1–0

HORVÁTH FERENC, aDVTKvezetőedzője: – Csapatként dolgoztunk, és mindenki láthatta, hogy a játékosok átérezték, mi a tét, s ennek szellemében futballoztak. Hiányzott a második gól, úgyhogy izgalmas volt a vége. Pozitívum, hogy végig kontrolláltuk a mérkőzést, így elmondhatjuk, megérdemelten nyertünk. Kitl Miklós tökéletesen helyettesítette eltiltott válogatott középpályásunkat. Sok labdát szerzett, nagy becsvággyal küzdött, de ez a többiekről is elmondható. A gólt szerző spanyol légiósunkról, Diego Veláról pedig annyit, hogy kimondottan jó hatással van rá, ha honfitársával együtt játszhat, ketten igen kreatívak. Az ősz végére kiegyenesedtünk, s egyre jobban, eredményesebben futballozunk.

URBÁNYI ISTVÁN, aGyirmót vezetőedzője: – A köd miatt fátyolosnak láttam a mérkőzést. Komolyra fordítva: nyolc vereség után érkeztünk Mezőkövesdre, s noha játékosaim ismét sokat tettek a sikerért, mégis veszítettünk. Folytatódott a rémálom, mert hiába voltunk a meccs hajrájában fölényben, hiába találtuk el kétszer a kapufát, a labda nem befelé, hanem kifelé pattant, aztán megint jött egy hiba. Ahogy én láttam, középre ment a spanyol futballista lövése, de rendkívül jól találta el, ezért aztán nem is kárhoztatható a kapusunk. Tudtuk, csak addig van esélyünk, amíg egy nullára vezet az ellenfél, így mindent elkövettünk a gólszerzés érdekében. Nincs okom bántani a csapatot, mert mindent megtett a vereség elkerüléséért. Nem mondhatok mást, mint amit a hosszú, hónapokig tartó futás után Forrest Gump: most hazamegyek. Természetesen le kell ülni a tulajdonosokkal, s értékelni az eddigi teljesítményünket, aztán majd a vezetőség levonja a hosszú menetelés tanulságait, eldönti, lehet-e, kell-e változtatni.

NB I, 2016–2017, 19. FORDULÓ
DECEMBER 10., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Haladás–Videoton 1–1 Sopron, Városi StadionVad II István
1410
Újpest–DVSC 2–0Kecskemét, Széktói StadionIványi Zoltán
700
Bp. Honvéd–Mezőkövesd1–0Budapest, Bozsik József StadionBerke Balázs
1679
DVTK–Gyirmót 1–0 Mezőkövesd, Városi StadionFarkas Ádám
1569
Paks–Vasas 1–0Paks, Paksi StadionKarakó Ferenc
1467
FTC–MTK 11
Budapest, Groupama ArénaAndó-Szabó Sándor
4754
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 19 10 4 5 39–19 +20 34
2. Budapest Honvéd 19 10 4 5 32–17 +15 34
3. Vasas FC 19 10 4 5 30–18 +12 34
4. Ferencvárosi TC 19 8 6 5 34–27 +7 30
5. Mezőkövesd Zsóry FC 19 7 6 6 21–22 –1 27
6. Újpest FC 19 6 9 4 30–26 +4 27
7. Szombathelyi Haladás 19 7 5 7 22–23 –1 26
8. Paksi FC 19 5 8 6 18–24 –6 23
9. Diósgyőri VTK 19 6 3 10 24–36 –12 21
10. Debreceni VSC 19 5 5 9 20–26 –6 20
11. MTK Budapest 19 4 8 7 12–21 –9 20
12. Gyirmót FC Győr 19 3 4 12 8–31 –23 13

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik