Nyíregyháza: vagy tízen állnak fel, vagy kapus kezd a mezőnyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.18. 12:56
null
Ahogy a kép is mutatja, a Nyíregyházának nem maradt tíz bevethető mezőnyjátékosa a paksi meccsre – a grafika elkészülte óta ráadásul eldőlt, Törtei Tamás sem tudja vállalni a szereplést (Fotó: NS-grafika)
Az NB I-ben szereplő Nyíregyháza bejelentette, megérkezett a magyar szövetség versenyigazgatóságának határozata. Ez alapján az őszről február 21-re halasztott paksi bajnokin nem játszhatnak az új labdarúgók, de a klubtól kérdésünkre elmondták, az ifisták közül sem léphet pályára akárki. Így jelen helyzetben kilenc mezőnyjátékos és három kapus várja bevetésre készen a szombati mérkőzést.

 

Már tegnap beszámoltunk róla, hogy a Nyíregyháza bajba került, alig tud egy csapatra való játékost kiállítani a szombati bajnokira.

A klub ma azt közölte, hogy MLSZ-től kapott határozat alapján az alábbi feltételek teljesülése mellett léphet pályára játékos a Paks–Nyíregyháza mérkőzésen:

– Az adott labdarúgó a sportszervezete mérkőzés napján aktuális játékoskeretében szerepel,

– Az adott labdarúgó a mérkőzés eredeti napján (2014. december 6.) sportszervezete igazolt labdarúgója volt.

A határozat szerint tehát csak az alábbi futballisták léphetnek pályára a Szpariból Pakson:

Balogh János (kapus), Volodimir Ovszijenko (kapus), Hrabina Alex (kapus), Fodor Ferenc, Koller Krisztián, Mohamadou Abdouraman (eltiltott), Rubus Tamás, Zoran Kosztics, Pákolicz Dávid, Szokol Zsolt, Pekár László, Törtei Tamás (sérült), Rezes László (sérült), Bagi Ákos (ifi), Markovics Dávid (ifi), Vámos Márk (ifi, sérült).

Brekk János a Nemzeti Sport Online megkeresésére hozzátette, hogy a szabályok értelmében az ifjúsági csapatból is csak olyan futballista jöhet szóba, aki a találkozó eredeti időpontjában kettős játékengedéllyel (vagyis az NB I-re és az utánpótlás-bajnokságra is érvényes engedéllyel) rendelkezett. Öt ilyen játékos volt, de közülük egy már távozott, ketten pedig olyan sérüléssel bajlódnak, ami miatt biztosan nem tudják vállalni a játékot (egyikük ezért nem is szerepel a fenti listában).

Ugyanakkor Törtei Tamás és Rezes László is sérüléssel bajlódik, ők sincsenek bevethető állapotban. Ezek után marad kilenc egészséges mezőnyjátékos és három kapus.

Brekk János elmondta, több variáción gondolkodnak, így azon is, hogy az egyik kapus a mezőnyben szerepel, de az is lehet, hogy rögtön eggyel kevesebb játékossal kezdenek, vagyis csak tízen állnak fel Pakson. Mátyus János vezetőedzővel a ma délutáni tréningen döntenek.

A nyíregyháziak utolsó mentsvárként ma még küldtek egy levelet az MLSZ-nek, amelyben ismételten kérik a találkozó elhalasztását – ezt egyszer a szövetség már elutasította...

NB I, A 17. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
2015. február 21., szombat
15.00
Paks–Nyíregyháza Spartacus
Vezeti: Iványi Zoltán
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Zurab Arziani (grúz, Szahalin Juzsno-Szahalinszk – Oroszország), Dato Darcimelija (grúz, FK Szevasztopol II – Ukrajna), Juraj Halenár (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Deniss Ivanovs (lett, FK Liepaja – Lettország), Mihael Kovacevic (svájci-horvát, szabadon igazolható volt, legutóbb Beroe Sztara Zagora – Bulgária), L’Imam Seydi (francia, DVSC), Igor Zofcák (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: Bosnjak Predrag (FTC)
Kölcsönből visszatérők: Dajka László (Nyírbátor), Perger Géza Bence (Balmazújváros), Reznek Donát (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:

Távozók: Huszák Tamás (Soroksár), Jánvári Gábor (Haladás), Molnár Marcell (Siófok), Patály János (Diósd), Póti Krisztián, Sándor István (Soroksár), Spitzmüller István (Békéscsaba), Borisz Zsivanovics (szerb)
Kölcsönbe távozók: Bajzát Péter (Mezőkövesd), Gengeliczki Gergő (Mezőkövesd), Reznek Donát (Cigánd)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Nagy Zoltán (DVSC, onnan Kecskemét), Szécsi Márk (DVSC)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik