Szivics: Lehet, sok mindent elrontottam, szégyellem magam

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.09. 11:52
null
Szivics egyetlen játékosán sem érezte a győzni akarást Torghelléékkel szemben (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 25. fordulója után az FTC–DVTK (1–1) meccs sajtótájékoztatójáról már idéztük az edzői értékeléseket, most jöjjön a többi találkozó. Mások mellett az önkritikus mezőkövesdi mesterrel, Tomiszlav Sziviccsel és az ismét „bírózó", gyirmóti Urbányi Istvánnal. 

 

VIDEOTON–VASAS 1–2

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője
: – Egyértelműen csalódás az eredmény. Nem is kérdés, ennél jobban tudunk játszani, védekezésben és támadásban egyaránt. Voltak lehetőségeink, de csak egyet használtunk ki, a Vasas pedig szerzett egy szép szabadrúgásgólt, majd egy megpattanó lövésből a győzelem is az övé lett. Nem az én tisztem megítélni, hogy a Vasas miért nem szerzett pontot az előző három meccsén, ellenünk mindenesetre jól játszott. Sajnos sok hibával futballoztunk, az utolsó passzok rendre nem sikerültek, ebben feltétlenül előre kell lépni. Úgy éreztem, a pályán megvan az összhang a játékosok között, bíztam a kezdőcsapatban. Persze megfordult a fejemben, hogy változtassak, ám végül nem cseréltem. Nagy a verseny a csapatba kerülésért, a jövő héten két meccs is vár ránk, elképzelhető, hogy mások is lehetőséghez jutnak.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Nem vagyok biztos benne, hogy egy edző ilyen mérkőzést kíván magának, de hát ez is a szakmánkhoz tartozik. Úgy gondolom, erről a találkozóról sokat lehet majd beszélni. Óriási akaraterővel futballoztunk, kilenc emberrel harcoltuk ki a győzelmet, és ez erőt adhat a folytatásra. Olyan nem létezik, hogy egy csapat hullámvölgyek nélkül játssza le a bajnokságot. A két kiállítás miatt kedden biztosan változtatnunk kell, aztán következik a Fradi elleni meccs, majd a Honvéddal játszunk, vagyis igazán intenzív napok elé nézünk. Egy biztos, ez a győzelem óriási erőt adhat nekünk – mondta a német szakvezető, aki az első gólt szerző Remili Mohamed sérüléséről is szót ejtett. – A mérkőzés egyik kulcspillanata volt az ő sérülése. Csúnyán eltalálták a lábát, ám úgy tűnik, szerencsére az Achilles-ín nem sérült meg. Össze kell varrni a sebét, egyelőre nem tudom megmondani, mikor számíthatunk rá.

HALADÁS–HONVÉD 0–1

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Sokat tettünk a győzelemért, harcoltunk, sok szabad- és szögletrúgást végeztünk el, de nem szereztünk gólt. Nem kell keseregnünk, hiszen küzdöttünk, s mindent kiadtunk magunkból. Nagyon rossz, kegyetlen érzés, hogy két kapufánk volt, de nem tudsz ellene mit tenni. Igaz, egyszer Baráth Botond, a vendégek védője fejelt kapufát, de akkor sem volt szerencsénk. Ráadásul David Williamset is le kellett cserélnem, mert izomfáradságra panaszkodott. Nem akartunk kockáztatni, ugyanis erőltetett menet következik, szükségünk van a csatárra. Annak viszont örülhetünk, hogy a fiatalok megint jól szálltak be.

MARCO ROSSI, a Bp. Honvéd vezetőedzője: – Fontos három pontot szereztünk a rendkívül erős Haladás ellen. Büszke vagyok a játékosaimra, kemény küzdelem folyt a pályán. A kontrákat jól hatástalanítottuk, és el kell ismernem, szerencsénk is volt, de megérdemelten nyertünk – nyilatkozta a tar mester, aki azt is kommentálta, hogy Baráth Botond a hajrában saját kapufájára fejelte a labdát – Mondtam neki az öltözőben, ha ki akar nyírni, nagyon jó úton jár... Nagyon nehéz időszak előtt állunk, nyolc meccs van még hátra, kedden az egyre jobb formába lendülő Diósgyőrrel játszunk, majd következik a Paks. Ezek a bajnokik vízválasztók is lehetnek. Holender Filip visszatérhet az eltiltásából, Ivan Lovricot viszont elveszítettük öt sárga lapja miatt.

MTK–MEZŐKÖVESD 2–0

TAMÁSI ZSOLT, az MTK vezetőedzője: –
Lényegesen koncentráltabban futballoztunk, mint múlt héten a Gyirmót ellen. Igaz, a mérkőzés elején éreztem némi feszültséget játékosaimnál. Mi korábban megnyugodtunk, s ennek köszönhetően az első félidőben két gól mellett akár további négyet is szerezhettünk volna. Mato Grgic többször is fejelhetett, legközelebb a gólhoz talán az első helyzeténél volt. De nem ezen múlott a győzelem, összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével.

TOMISZLAV SZIVICS, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Érezhető volt a fásultság a játékosoknál, de valójában nem ez volt a probléma. Továbbra is rengeteg a sérültünk, illetve az úgymond meghatározó játékosok nagyon gyengén játszottak. Ez a keret keret az ötödik helyen állt a téli szünetben. Lehet, sok mindent elrontottam, talán bennem keresendő a hiba. Ettől függetlenül szégyellem magam játékosaim helyett is, ugyanis ezen a mérkőzésen egyetlen helyzetet sem alakítottunk ki, illetve nem éreztem a győzni akarást egyetlen pályára lépő játékosnál sem.

ÚJPEST–PAKS 1–1

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Nagyon szervezetten futballozott az ellenfelünk, s azt gondolom, ezt eddig valamennyi Paks elleni mérkőzésünk után elmondhattam. Jól ismerjük vetélytársunkat, tudjuk, hogy nagyon szervezett, és van elképzelése arról, hogyan építse fel a támadásait. Az első félidőben fölényben volt, el is dönthette volna a mérkőzést, ha a kialakított ziccereire vagy a büntetőkre gondolok. Kicsit úgy nézett ki, mintha bemelegítettünk volna a második félidőre. Addig úgy tűnt, néhány játékos nem kellően motivált, másokban meg nincs elegendő energia az igazán jó teljesítményhez. Ám ahhoz képest, hogy szerdán a Vasas elleni kupameccsen mekkorát küzdöttek a játékosok, elégedett lehetek a második félidőben mutatott teljesítményünkkel. Elkezdtünk futballozni, feljavult a játékunk – fogalmazott a szakember, aki kérdésre válaszolva a védő, de ismét a támadósorba beálló, és becserélése után rögtön gólt is szerző Jonathan Heris szerepéről is beszélt. – Követnünk kell a légiósokra vonatkozó előírásokat. Már a szünetben pályára küldtem volna, de akkor Kovács Zoltán vállsérülése miatt módosítani kellett a terven. Nagyon sokat hozzátett a játékunkhoz, de nem volt ez nehéz edzői döntés, hiszen gyors és fizikailag kiemelkedő képességű játékosról van szó, logikus lépés volt a pályára küldése.

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Hogy elégedett vagyok-e? Nem könnyű erre felelni. Az első félidővel igen, a másodikkal már kevésbé. A szünetig el kellett volna döntenünk a mérkőzést, a második félidőben kikaphattunk volna, így igazságosnak mondható a döntetlen, amely szerintem jó mérkőzésen született. Mind a két csapat sokat támadott, több helyzet is adódott, szerintem a szurkolók jól szórakoztak. A sok kihagyott helyzet lelkileg megviselt minket. A második büntető kulcsfontosságú volt, talán másképp alakul a mérkőzés, ha két góllal tudunk vezetni. Ugyanakkor az újpestieket feldobhatta, hogy kimaradt a tizenegyes. A futballnak vannak törvényszerűségei, és ezen a mérkőzésen is érvényesültek.

DVSC–GYIRMÓT 2–1

LEONEL PONTES, DVSC vezetőedzője: – Ilyen a futball. Játszottunk jó néhány meccset, amelyet meg kellett volna nyernünk, mégsem sikerült. Most lehet, hogy nem érdemeltünk győzelmet, mégis megszereztük a három pontot. A szerencse ezúttal mellénk állt. A találkozó végén sikerült megtalálni azt a mentalitást, amely a sikerhez kellett. Remélem, mentálisan profitálunk ebből a nagy harc árán kiharcolt sikerből.

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót FC vezetőedzője: – Szerintem minden tekintetben jobbak voltunk, mint a Debrecen, egyedül a szerzett gólok számában nem. Aztán volt egy szituáció, amely nem volt szöglet, mégis sarokrúgást végeztek el a hazaiak. A játékvezető azt mondta a játékosaimnak, hogy nem ezen a szögleten múlik majd. Na, azon múlt... Már az első félidőben „elkérték az ellenőrzőmet". Feketelistán vagyok a játékvezetőknél, de ők sincsenek nálam más színben... A szünetben csereként beálló Novák Csanád sérülés után tért vissza, úgy beszéltük meg, nem biztos, hogy végig a pályán marad. Úgy éreztem, Csiki Norbert pályára lépésével sebességet adhatunk a csapatnak.

FTC–DVTK 1–1

A két vezetőedző, Thomas Doll és Bódog Tamás értékelését itt olvashatja!

NB I, 2016–2017, 25. FORDULÓ
ÁPRILIS 8., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion 1568
Karakó Ferenc
Videoton FC–Vasas FC 1–2
Felcsút, Pancho Aréna
2469
Szabó Zsolt
Debreceni VSC–Gyirmót FC Győr 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
2237
Bognár Tamás
MTK Budapest–Mezőkövesd 2–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
1264
Farkas Ádám
Haladás–Bp. Honvéd 0–1
Sopron, Városi Stadion2130
Erdős József
Ferencváros–Diósgyőri VTK 1–1
Budapest, Groupama Aréna
6235Andó-Szabó Sándor
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 25 14 5 6 39–23 +16 47
2. Videoton FC 25 13 6 6 50–22 +28 45
3. Vasas FC 25 12 5 8 39–27 +12 41
4. Ferencvárosi TC 25 10 9 6 40–31 +9 39
5. Szombathelyi Haladás 25 10 5 10 32–34 –2 35
6. Paksi FC 25 8 11 6 29–27 +2 35
7. Újpest FC 25 7 11 7 36–37 –1 32
8. Mezőkövesd Zsóry FC 25 8 7 10 27–36 –9 31
9. Debreceni VSC 25 8 6 11 29–33 –4 30
10. MTK Budapest 25 7 8 10 20–28 –8 29
11. Diósgyőri VTK 25 7 4 14 30–49 –19 25
12. Gyirmót FC Győr 25 4 7 14 13–37 –24 19

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik