A bajnokságban nem megy a Kövesdnek, az MTK is legyőzte

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2017.04.08. 17:50
null
Torghelle Sándor az MTK első gólját lövi (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 25. fordulójában az MTK Torghelle Sándor és Baki Ákos góljával 2–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

 

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

MTK–Mezőkövesd 2–0 (Torghelle 37., Baki 43.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1264 néző. V: Farkas Ádám

Rendkívül fontos mérkőzés előtt állt a tavasszal meglehetősen hullámzó teljesítményt nyújtó MTK, hiszen mindössze két pont választotta el a más kieső helyen álló, Bódog Tamás vezetésével magára találó DVTK-tól. A kék-fehérek ellenfele a Mezőkövesd volt, amely a jó tavaszi nyitány után sorozatban négy bajnokiján maradt nyeretlen, igaz, a Magyar Kupában még áll, a Vasas ellen készülhet az elődöntőre.

A tét meg is látszott a mérkőzés elején, óvatosan kezdtek a csapatok, aztán a hazaiak fokozatosan átvették az irányítást. Elsősorban az eltiltása után visszatérő Kanta József szögleteiből alakult ki veszély, mivel a középpályás rendre megtalálta Mato Grgic fejét.

A gólokra azonban az első félidő hajrájáig várnia kellett a többek között a – mezőkövesdi kispadról télen távozó Pintér Attilát is soraiban tudó – közönségnek: a 37. percben egy rosszul sikerült felszabadítás után Torghelle Sándor előbb Tomás Tujvelbe, majd az üresen maradt kapuba lőtt (1–0), hat perccel később pedig Baki Ákos indult meg a jobb szélen, és egy szép csel után tizenhat méterről pazarul csavart a jobb felső sarokba (2–0).

A második félidő elején az MTK növelhette volna az előnyét, míg a vendégek előtt csak elvétve adódott lehetőség a gólszerzésre. Így Tomiszlav Szivics Baracskai Rolandot és Tarmo Kinket is csatasorba küldte, aztán Marko Dinjar is beállt, a kövesdieken azonban ez sem segített, sima vereséget szenvedtek a kék-fehérek otthonában.

A Kövesd sorozatban az ötödik meccsén maradt nyeretlen a bajnokságban (idegenben legutóbb tavaly október 15-én, Gyirmóton szerzett három pontot), az MTK-nak pedig nem tört meg a hullámzó sorozata, tavasszal felváltva szenved vereséget és nyer az NB I-ben.

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 25 14 5 6 39–23 +16 47
2. Videoton FC 25 13 6 6 50–22 +28 45
3. Vasas FC 25 12 5 8 39–27 +12 41
4. Ferencvárosi TC 25 10 9 6 40–31 +9 39
5. Szombathelyi Haladás 25 10 5 10 32–34 –2 35
6. Paksi FC 25 8 11 6 29–27 +2 35
7. Újpest FC 25 7 11 7 36–37 –1 32
8. Mezőkövesd Zsóry FC 25 8 7 10 27–36 –9 31
9. Debreceni VSC 25 8 6 11 29–33 –4 30
10. MTK Budapest 25 7 8 10 20–28 –8 29
11. Diósgyőri VTK 25 7 4 14 30–49 –19 25
12. Gyirmót FC Győr 25 4 7 14 13–37 –24 19
NB I, 2016–2017, 25. FORDULÓ
ÁPRILIS 8., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Budapest, Szusza Ferenc Stadion 1568
Karakó Ferenc
Videoton FC–Vasas FC 1–2
Felcsút, Pancho Aréna
2469
Szabó Zsolt
Debreceni VSC–Gyirmót FC Győr 2–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
2237
Bognár Tamás
MTK Budapest–Mezőkövesd 2–0
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
1264
Farkas Ádám
Haladás–Bp. Honvéd 0–1
Sopron, Városi Stadion2130
Erdős József
Ferencváros–Diósgyőri VTK 1–1
Budapest, Groupama Aréna
6235Andó-Szabó Sándor
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik