Szavak helyett – Pietsch Tibor jegyzete

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.06.10. 23:21

Predrag Rogan jött, látott és győzött – gyors egymásutánban kétszer is.

Semmi kétség, a friss Magyar Kupa-győztes Bp. Honvéd, majd a DVSC legyőzése remek belépő volt az edzőtől, a négy nap alatt megszerzett hat ponttal az Újpest nekiállt, hogy saját hajánál fogva húzza ki magát a bajból.

„Mi harcolunk az Újpestért!” – üzent az M4 Sporton keresztül dicséretes magyarsággal a tréner a kispestiek elleni mérkőzés előtt és a Debrecen két vállra fektetése után. Egy jól hangzó mondattal keretbe foglalta, ami eddig az irányítása alatt történt a IV. kerületben, olybá tűnik, szavait tettek is alátámasztják.

Ezért is sajnálatos, hogy a Loki elleni siker után Predrag Rogan a pálya szélén adott rapid értékelését követően elviharzott a stadionból, mégpedig azzal az indokkal, hogy mihamarabb szeretne átérni a Hungária körútra, a Bp. Honvéd–Mol Fehérvár meccsre. Igyekezete egyfelől érthető, hiszen a lila-fehérek következő ellenfele a Vidi lesz, másfelől nem, ugyanis a Magyar Labdarúgó-szövetség versenykiírása kimondja, hogy a vezetőedző köteles a mérkőzés utáni nyilatkozattételre a médiumokban. Másként fogalmazva: nem teheti meg, hogy nem vesz részt a sajtótájékoztatón. Ha a vírus okozta helyzetben „csak” online rendezik meg, akkor sem…

Félreértés ne essék, ez nem csupán Rogan hibája – na, hogy túl hosszúra ne nyújtsuk, a történet így „magyaros” volt. Mindenesetre azt nehéz elképzelni például, hogy a Liverpool mestere, Jürgen Klopp – bármiféle beleegyezéssel is – faképnél hagyja a véleményére kíváncsi tudósítókat, mondván, bocs, de sietek a Manchester City–Arsenal meccsre…

Már csak azért is kár volt a lelépésért, mert Predrag Rogan beszélhetett volna Simon Krisztián parádés teljesítményéről, az érkezése előtt gyakorlatilag elfelejtett Szakály Péter, Zsótér Donát duó reaktiválásáról, a nemrég még leírt csapata feltámadásáról és a Szusza Ferenc Stadionba hosszú idő után visszatérő remek hangulatról is. Hogy nem tette, a nagy bajban is a kedvenceik mögé álló újpesti szurkolóknak is hiányérzetük lehet.

Bár erős a gyanú, az elmúlt időszak megpróbáltatásai után ők bőven beérik azzal, ha valaki csak annyit mond, hogy „Mi harcolunk az Újpestért!”…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik