Short szerint erősebb az NB I, mint gondolta

2009.11.11. 11:23
Címkék
A Ferencváros vezetőedzője, Craig Short az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, erősebbnek ismerte meg a Soproni Ligát, mint amilyenre számított, és technikásnak tartja a magyar futballistákat.
Short szerint a Fradinak erősebb bajnokságban kell megküzdenie, mint korábban gondolta (Fotó: Szabó Miklós - archív)
Short szerint a Fradinak erősebb bajnokságban kell megküzdenie, mint korábban gondolta (Fotó: Szabó Miklós - archív)

A játékosként többek között az Evertonnál és a Blackburnnél is megforduló Craig Short, a Fradi trénere korábban nem gondolta, hogy edzőként sikerül külföldön elhelyezkednie.

„Játékosként huszonhat éves korom után azon járt az eszem, hogy külföldre menjek futballozni, de sohasem gondoltam, hogy ez edzőként sikerül. Minden annyira gyorsan történt" – mondta Craig Short az UEFA hivatalos honlapjának.

Bár a Diósgyőr elleni botrányos meccsel mutatkozott be vezetőedzőként, azóta azonban a Győrt és a Pápát is legyőzte a Fradi Short irányításával, és már a Honvéd ellen készül a csapat, amelyen még nem lehetnek szurkolók az Üllői úton.

„Célunk a győzelem, de a szurkolóinkkal együtt szeretnénk nyerni. Néha túl fanatikusak a rajongóink, ami nem segít minket. Mindenki tapasztalhatja, hogy milyen a Fradi-atmoszféra, és a játékosok többsége szereti" – mondta a 41 éves szakember.

Short a magyar és az angol bajnokság különbségeiről is beszélt az UEFA honlapjának: az angol edző már gyerekkorában is sokat hallott a magyar futballról, és erősebbnek ismerte meg a Soproni Ligát, mint amilyenre számított.

„A magyar csapatok más taktikával játszanak, mint az angolok. Néhány éve nem gondoltam, hogy van olyan csapat, amelyik négy-kettő-három-egyes felállással játszik, de örülök, hogy új dolgokat tanulhatok. Nagy hagyománya van a futballnak Magyarországon. Apám rengeteget mesélt a csodálatos magyarokról, s úgy érzem, fejlődik a sportág az országban. Elég, ha csak az U20-as vébébronzra gondolunk. A magyar játékosok képzettek és technikailag nagyon erősek."

„A Soproni Liga is erősebb, mint amire számítottam. Nem akkora a gyorsaság, mint Angliában, és általában nem annyira támadó szelleműek az együttesek, mint Nagy-Britanniában. De bármelyik csapat képes legyőzni a másikat, ezért izgalmas a bajnokság, és büszke vagyok arra, hogy itt dolgozhatok. Már értem, miért jutott be a Debrecen a BL-be, az MTK a fiatal játékosaival is jó csapat, valamint jó anyagi lehetőségeivel a Videoton, illetve az Újpest is nagyon erős" – tette hozzá Short.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a labdarúgó-vb, a brazilok is bemutatkoznak

Minden más foci
1 perce

VIDEÓ: a vb eddigi legnagyobb mentése Kolasinactól – nézze meg a kanadai–bosnyák összefoglalóját!

Foci vb 2026
20 perce

60 éve nem csinált ilyet senki világbajnokságon

Foci vb 2026
48 perce

Leonardo: Minden brazil vágyik az újabb világbajnoki címre; Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Ferencváros ellen

E-újság
53 perce

Larin: Akkor szerzek gólt, amikor Kanadának szüksége van rám – reakciók

Foci vb 2026
1 órája

Határesetek – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Kiborgperspektíva – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: 121 másodperces kanadai cseregól; 60 éve nem látott párharcerősség

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik